...ééés, csapó!

Maszaki rendez. Ez úgy néz ki, hogy ölből mutogat - és mi, akik hálásak lehetünk, hogy cipeljük, visszük is. Oda, ahová és ahol őrendezősége forgatni óhajt. A kiszemelt helyszínre érkezve elhangzik a "gyakagyakagyaka!" vezényszó, ami megfigyeléseim szerint kábé annyit tesz, hogy "lássuk csak, mi a búbánatos népharagja ez itt?", majd a "gagyigagyigagyi" felkiáltással a vizsgált helyszínt befejezettnek tekintjük, és belenyugodván, hogy később még jó lesz valamire, magára hagyjuk. 

Még jó, hogy van egy született rendező a családban. Ugyanis így sokkal nagyobb esélye van kibontakozni a szerepjátékosnak is, aki egyre bővebb szókinccsel, és azzal egyenesen arányos közlendőmennyiséggel bír. A legfontosabb kommunikálandó az "erdő" meg a "róka". Ezen kívül sokszor a "lépcső" is, ami a másik kettővel ellentétben nem kapcsolható egymáshoz, mint értelmes mondat. Az erdőróka még hangzik valahogy, bár, ha jobban belegondolok, a lépcsőerdőnek is van mögöttes értelme... :D

A Cummancs ennél merészebb. Régóta. Általános kinyilatkoztatásaival a "Nagy Megaszondó" szerepkört tölti be a családban. Ő az, aki naponta meglep furfangos észrevételeinek filozófikus közlésével, úgymint "Az embereknek szúr az arca." (=Tata, borotválkozhatnál...), aminek következtében a közlés befogadója erősen elszégyelli magát, és azonnal változtat szokásain. Apám azóta például buzgón borotválkozik. 
Más érdekességeket is megfogalmaz a Nagyszerű Kinyilatkoztató, mint teszem azt "Lehorzsoltam a szakállamat, itt." - és már mutatja is egzakt pontossággal az állcsúcsát, a fürdőkádba igyekezve.

Naponta előforduló jelenet nálunk, hogy pelenkacsere esetén, megízlelvén a meztelenkedés fantasztikumát, mindkét gyermek azonmód megpucol, amint lekerül róla a csomag. Mivel a lányom még nem hajlandó beszélgetésbe elegyedni minderről, a fiamat kérdeztem meg, hogy mégis mi a jó nyavalyáért olyan szuper minden alkalommal ellenkezni, ha csere van??? Az egyszerű és frappáns választ azonnal megkaptam: - Hogy kipróbáljam, el tudok-e menekülni.
Ilyenkor érzem magam totál leforrázva, és tűnődöm el, hogy legközelebb egyáltalán merészeljek-e érdeklődni a motivációról.

Sajnos még nem láttam be egészen, hogy a két és féléves gyerekem egyszerűen mindenre képes válaszolni, és ha ez nem lenne elég, a válaszaiban általában kitér arra is, hogy nekem egyáltalában miért is nincs igazam. Egy jellemző példa, amikor a séta közben elhangzik:
- Kisfiam, nem megyünk most arra.
- De miért?
- Mert séta előtt húztad az időt az öltözéssel, elmenekültél, kergetni kellett és könyörögni, ez elvitte az időt, emiatt most sietnünk kell. 
Botkó tűnődik, aztán vádlón:
- Ez NEM magyarázat!
Pfff... Ez megint az a helyzet, amikor határozottan úgy érzem, hogy én ültem be háttal a moziba.

A Cummancs világról alkotott képe különben is elég meredek. Bár, ha belegondolok, van benne logika. 
A cipőknek szerinte például azért van nyelvük, hogy azzal nyalogassák az embereket. Véleménye szerint anya legutóbb a betűktől betegedett meg, és a rosszalkodás maradéktalanul helyettesíti a kakilást... A legutóbb azt nehezményezte, hogy nála még sohasem járt a Télapó. Itt nem hagyott békén az igazságérzetem, és igyekeztem azonnal korrigálni: - De igen, tavaly, csak arra nem emlékszel. Nos, ekkor érkezett a 97 centis fiacskától a kérdés: - Anya, és a Mikulás rénszarvas szánon érkezik? 
- Igen...
- Hát, én annyira nem is hiszek ennek a Télapónak... - zárta le a párbeszédet, majd azonnali elmélyült legózásba kezdett. És azon melegében másra terelődött a beszélgetés, mármint az a beszélgetés, amit már a legóember folytatott az ujjbábbal: - Szia Cápa. Én vagyok a legóember bácsi. Nagyon vigyázz, nehogy megegyél engem! Inkább ülj ide, szorgalmasan. 
És akkor csoda, hogy kapkodom a fejem???

Amikor nem duplo-zik, általában Föld-magokat vet egy Virágföld nevű bolygón. Ezt ő mondta. Azzal a két és féléves szájával. Úgy vélem, a KisHerceg volt egy picit túl sok neki mostanában, amiből kijut minden áldott napra.

A minap szilvásgombócot tálaltam fel ebédre, és mivel úgy gondoltam, a porcukros - tejfölös öntet túl gejl, inkább gyümölcsjoghurtot teszek a tetejére, ízfokozás gyanánt. A figyelmes Cummancs azonnal kiszúrta, hogy a joghurtból még van több is, így ő inkább csak azt kért. Megadóan elé tettem a teljes poharat, és ő jóízű falatozásba kezdett, majd néhány élvezettel cummogós perc után közölte: - Hááát, ilyet sem láttam még soha, hogy ebédre joghurtot KELL ennem...
Remélem, ilyenkor a gyámügy nem figyel, különben totál elhitetné bárkivel a gyerek, hogy joghurtot kajáltatok vele tápláló ebéd gyanánt nap, mint nap. 

Van ám nagyon jó hír is: Botkó lejött a cuccról. Legalábbis az egyikről. A takaró mániája amúgy is kevésbé zavar, mint az ex-cumimán mivolta, ami úgy nézett ki, hogy a nap minden percében lógott a szájából a cumi, lehetőleg A Gombás, így nagybetűkkel. (ha valaki lemaradt róla, itt megtekintheti eme csodálatos szent tárgyat). Szóval, végre elhagyta a cumit, amely esemény bekövetkeztekor rájöttem: a fiam buddhista. Semmi sírás, semmi fogcsikorgatás (azt amúgyis fogzásra tartogatja), egyszerűen egyik este félálomban feltette a szokásos kérdést: "Hol lehet a gombás cumim?" Én azonnal pattantam, és hoztam természetesen, mire a gyerek belekóstolt, majd köszönte szépen, és visszaadta. "Mostmár nem kell." És elaludt. 
Azt hittem, a kijelentése aznap estére vonatkozott, vagy rosszabb esetben az én sebességemre, hogy tudniillik, marha lassan értem oda a cumijával, de NEM! Onnantól soha többet nem kell neki a cucc. Másnap sem. Harmadnap sem. 
Mivel én igen sokáig cumiztam, és nehezen hagytam el a rossz szokást, el sem tudtam képzelni, hogy ezt így is lehet! De kéremszépen, a fiam bebizonyította, hogy ezt így kell. És kész. 
(Itt üzenem azoknak, akik azzal nyúztak, hogy a) ronda lesz a foga, b) bacillusokkal tömi magát a cumin keresztül, c) pösze lesz és nem fog szépen beszélni, d) kínkeservvel fogjuk tudni elvenni tőle, bőven óvodás korában, hogy á-ááá, nem volt igazuk :))

Különben Franka is tud beszélni. Azon kívül, hogy Apa, Appaaaa, Aaaaapa, és APA!, egész sokmindent tud már. Például új tulajdonsággal is fel tud ruházni tárgyakat, például így: 
- Kislányom, ne hozd be a bátyád papucsát, mert koszos.
Erre ő:
- ...kócos...
Illetve nemrég azt találta mondani a mesekönyvre, hogy "- Laptop." 
Ezen a ponton kicsit kétségbe is estem. De Cummancs azért ezt is tudta fokozni:
- Aha, úgy nézem, ez fészbúk...


Elképesztő. Elképesztő, hogy beszélnek. Kimondják, amire gondolnak. El tudják mondani, ha éhesek, például. Igaz, a Cummancsnál ez már cizelláltabb (= Anya, adhatnál nekem valami finomságot, mert éhes vagyok.) a Frankánál egyelőre kevésbé (=kajaaa). De működik. 
Mint ahogyan a puszi is. Botkó tökéletesen nyomja, és a legideálisabb pillanatokra időzíti, amikor anyát nem árt levenni a lábáról, Maszaki kisasszonyka meg szorgosan gyakorolja :)
De a legeslegjobb érzés akkor is az, amikor a beszélni tudó gyereked egyszercsak azt mondja:

"- Anya, Te vagy a legjobb anya a világon! Nagyon szeretlek!" <3