Ha a gyermektelen barátnőimnek kell valahogy elmagyaráznom, milyen is gyerekes szülőnek lenni, azt szoktam mondani, hogy olyan, mintha két kicsi méretű, joviális, részeg hobbittal laknék. Aprócskák, furfangosak és aranyosak, és a kelleténél többet italozókhoz hasonlóan soookkkaaal laaassaaabbaaan beszélnek, rendkívül vicceseket mondanak, gyakorta imbolyognak közlekedés közben, időnként pedig meglepően bölcsek a kinyilatkoztatásaik. 

A napom megközelítőleg 80 százaléka áll abból, hogy két egy méternél kevesebbre nőtt kisember cirkál fel és alá körülöttem, akik leginkább Jack Sparrow járási technikáját másolják igen nagy sikerrel, habár a fiamnak egyre kiegyensúlyozottabb a mozgáskultúrája. Az imbolygó szaladgátor, nevezett Lakatos Cunami (rövidebben: Cuny) azonban bárhová siet, nem felejt el dülöngélni mellé. Kecses lábacskáin topogva rongyol; apám szerint nem megfelelő csizmákat veszek neki, mivel ezekben csak rohangálni tud...
A közlekedési technikájukon kívül a hobbitságukat erősen jellemzi furfangos gondolkodásuk is, ami Frankánál egyelőre kimerül a mindenre nemleges válasszal (adsz egy puszit? - Neeem. - éhes vagy? - Neeeem.), ugyanekkor spontán összezavar azzal, hogy természetesen kapok tőle puszit, sőt, kap Botkó és apa is, aztán a zsiráf, a szék és a TV is. Majd elindul a konyhába, és leragadozza az asztalt. A Cummancs azonban keményebb dió...

Jellemzően az esetek 50 százalékában felháborítóan magasról tesznek arra, amit mondok. Ilyenkor érzem úgy magam, mint Darth Vader ebben a videoban. :) Én vagyok a főnök, de hiába fitogtatnám az erőmet (ami persze
velem van, na), ha ezt a két büdöscsibészt tökéletesen hidegen hagyja. Ekkor szoktam bevetni a "Dujúnó huájem" kérdést, de rendszerint az sem zaklatja fel őket annyira, amennyire én, a kommunikáció kezdeményezője felkavarónak szánom... Amikor pattanásig feszül a hangulat, a Cummancs elintézi egy "Inkább elmegyek innen"-nel, amit ha nem átallok firtatni, hogy "hová?", örömmel elmagyarázza, hogy "Egy olyan bolygóra, ahol nem laknak emberek." Ha az apjával közösen rivallunk rá, fokozza a drámát, és hasonló módon intézi el: "Viszlát! Jó szórakozást! Érezzétek jól magatokat!" - és magára csukja a gyerekszoba ajtaját. Az eddigi legütősebb közlendője a témában az "Anya, téged elhagyott a humorérzéked!" volt, ami, lássuk be, egy két és fél évestől minimum elgondolkodtató. :O Aznap el is tűnődtem rajta, hogy az egytől tízig skálán menyire vagyok Darth Vader...
A Maszkimusz ennél sokkal ösztönösebb: ő a kritikus pillanatokban egyszerűen faképnél hagy. Félúton még esetleg visszapillant, és egy laza integetéssel, meg egy "szia"-val jelzi diszkréten, hogy nem akárkivel van dolgom. 

Lehet, hogy mégsem én vagyok a Sötét Nagyúr???

U.I.: Jön! Jön! Jön! Cuny, a szótagirigy - színes, magyarul (is) beszélő gyermek, hamarosan a blogon. :D (a bejegyzés konyhakész, de hullámokban rámtörő esti fáradtság okán jegelem még pár napig.)