Erősen pittymallott a tavasz még, amikor a fiam az állatorvos-látogatás kapcsán azt találta mondani: kapjon a kutya ELVESZETTSÉG ellen is oltást, mivel akkor sosem kell majd keresni.
2 és fél évvel korábban...
Petyával megbeszéltük, hogy a gyerekek kisállatot szeretnének, és ha lehet, Húsvétra. Nekem valahogy nem fért össze, hogy a NYÚL hozza az ÁLLATOT - mert mekkora hülyeség ez már, nem is bírná el, meg ő maga is állat... Úgyhogy, mivel úgyis ránk maradt a beszerzés része, elkezdtem nézegetni a neten, hogy milyen lény jöhet szóba.
Csíptem volna egy ewokot itt, meg a törpemalacokkal is elég sokáig szemeztem. Szóba került a bárány, meg a kecske is, de előbbi túl nagyra nő, utóbbi meg állítólag nagyon genyó neveletlen (is tud lenni, ezúton kérek elnézést a kivételes egyedektől). A srácok tengerimalacban is nyomultak, és bár sok ellenérvem nekem sem volt, a sok szőrös élőlény nézegetése közben rádöbbentem: igenis hiányzik innen egy kutya. Akinek világos a bundája, orra mint az ében, hallása mint a bőregér, jólbüdös és barátságos, és lehetőleg minél szerencsétlenebb az ábrázata, mert valahogy azokat nagyon lehet csípni. Ne nőjön túl nagyra, és férjen meg a kölkökkel.
Google nem volt annyira a barátom, mint hittem, de a fészbúkon rátaláltam egy oldalra, ahol cuki kicsi kutyákat kínáltak örökbefogadásra. Görgettem, mosolyogtam, görgettem, édelegtem, görgettem... és akkor a szívemhez kaptam: Ő az! A Fűrész. Merthogy a neve az már kész volt fél éve, csak azt hittem, amíg a név gazdája ideér, kell még vagy 4-5 év, ha rajtam múlik. Aztán tessék!
A" jézusomdecuki, atyaégmennyiretündéri, egészenkicsimég" gondolatsor után végigfuttattam a biztonsági ellenőrzőkódot: tuti kell nekünk egy kutya? Képesek leszünk beilleszteni őt a családunkba? Van időnk és energiánk rá? Elég felelősek vagyunk mind a négyen hozzá?
A négy zöld pipa után egyértelmű volt, hogy írok a posztolónak.
1 hónappal később…..
- Anyaaa! Áááááá! Ez a hülye dög megharapott! - rohant be Boti vérző arccal barátaink udvaráról, aholis a 11 hónapos középtermetű annyira játszott, hogy odakapott az arcához. A gyerekre annyira ráhozta a frászt, hogy fél évig heverte ki a sokkot. Igen ám, csak közben az a szerencsétlen szőrös Molly már ideköltözött a hajlékunkba. Így aztán, Boti tavasztól októberig a bútorok tetején közlekedett, mivel nem volt hajlandó talajszintre jönni a kevesebb, mint három kilós kiskutyához. Mondhatni esze ágában sem volt.
Én nem annyira szeretném felidézni ezt a fél évet, ha nem baj. Picit még tikkel a bal szemem, ha rágondolok.
Mostanra persze a legjobb pajtások. Sőt, sikerült duplázni is: Ábel beköltözésével megérkezett vele a kutyája, Nudli is, aki épp egy évvel, két kilóval, és egy világos árnyalattal fiatalabb a Mollynál. Remekül eljátszanak egész nap. Mi meg majdcsak kibírjuk valahogy :D
