Igazából szégyenletes, mennyire nincs időm lejegyezni családunk eseményeit, pedig idestova 1 éve vagyok HTB. 
Ez alatt az egy esztendő alatt nagyjából rendbe szedtem a saját és a gyerekeim lelkét, felgöngyölítettem pár hagyatéki ügyet (megjegyzem, az FBI-nak is becsületére vált volna némelyik), és átalakítottuk az otthonunkat 3 gyerekesre. Ideiglenesen, de ha minden jól megy, hamarosan bővítjük is. Nem a gyerekek, hanem a négyzetméterek számát, teszem hozzá baromi sürgősen. 

Persze, ebből az egy évből több mint a fele elment az online oktatásra, meg a nyári szünetre, de üsse kavics, épp itthon vagyok, belefért. Azt hiszem, a srácok is nagyon élvezték, az udvar hatalmas, a bezártságot a zömében amúgyis mizantróp egyedek meg sem érezték, a maradék meg elvolt vele valahogy. Sztennyi. 

Tavasszal a karanténos idők rávezettek a hobbikertészkedésre, így lett az elég sivár udvarból pillanatok alatt egy sokkal esztétikusabb és élhetőbb környezet. Elültettük Ottót, a gömbszivarfát, és Babettet, a barkafűzt; hatalmasra növesztettük a levendulákat és a pampafüveket (itt is köszi, Marcsi!), elszórtunk egy tonna mulcsot, építettünk biciklitárolót, kültéri konyhapultot, raklap bútorokat, magaságyásokat, meg alacsonyakat is, megszüntettük a minimálnást (már nem termett), és így a végére még egy diólevél előkomposztáló is befigyelt. 

Év elején még Petya kipróbálta magát a livestream műfajban, Franka még táncolt egyet, sebtiben megnyert egy németversenyt, Ábellel beruccantunk kontrollra a diabra (minden oké, juhéjj), én lekárpitoztam pár régi puffot, és gyanútlanul készültünk a Húsvétra, amikor derült égből megérkezett a _C O V I D_. Királyunk este bejelentette, hogy az oktatás ezentúl otthon folytatódik, amire a srácok hatalmas örömujjongással, mi felnőttek meg hitetlenkedéssel vegyes csodálkozással, és egyben az újdonságra nyitott izgalommal reagáltunk. ("Ilyen biza a mi időnkben bezzeg", meg hogy "atyaég, micsoda különös félév lesz ez, boomer"!) Nyilván ebben semmi újdonság, gondolom, elég sokan így élték meg ezt az időszakot. Csak amiatt jegyzem le, hogy később a gyerekeim visszaolvashassák. 

Ekkor Petya is home office-ra váltott, és így édes szimbiózisban indulhatott meg az új típusú életünk. Hajnalonta igyekeztem hamarabb ébredni, mint ahogy életem szerelme a néma csendben normál hangerővel közli a hallgatókkal, hogy "hat óra van", ami ilyenkor inkább úgy hangzott, hogy "HATÓRAVAN!!!!!!!!!!", és én erre annak rendje és módja szerint idegösszeomlás közeli állapotban pattantam ki az ágyból, majd nyugodtam le pár perccel később, hogy csak híreket mond. Nyáron ugyanezt az egész utca hallhatta, mikor nyitott ablaknál történt mindez, egészen addig, amíg fél kilenc magasságában a két kutya el nem kezdte odaadással őrizni a territóriumát, és állt neki max hangerőn riogni a postásra/járókelőkre/random mozgó járművekre/szimpla semmire. Mára egészen megszoktam, sőt, megszerettem ezt a fajta ébresztőt, de azért mindig nagyon röhögök, ha szóba kerül. 

A nyár boldog sütkérezéssel, nyaralgatással, kirándulással, pancsolással telt, és pár kerti mulatság is befigyelt; utóbbiak közül a júliusi kiemelkedően sikerült, és itt szeretném újfent megköszönni a szomszédoknak, hogy elviseltek minket. Másnap azért óvatosan mentem ki a teraszra, hátha valaki nagyon megharagudott a végtelenített Lambada miatt, de irtó jófejekkel vagyunk körbevéve, mert végül senki nem tette szóvá a zenei ízlésünket. Sem. :D Az időjárás megpróbálta ugyan offolni a bulit, de nem olyan könnyű széjjelcsapni köztünk (még vízszintesen cikázó villámokkal sem), így a pavilon alá behúzódva egészen nosztalgikusra sikerült inni magunkat. Szerintem megérdemeltük ezt a nyarat, na.

Szeptemberben elkezdődött a suli, és most az őszi szünetnél tartunk. A gyerekek nagyon ügyesek, önállóak, a reggelek zökkenőmentesek, az esték néha káoszosak azért, nehogymár minden tökéletes legyen. De ez így van jól. Visszatekintve ajándéknak élem meg, hogy most nyugalom van, és ilyen sokat tudunk együtt lenni, egymásra figyelni. A világ rohan, a külvilág zaja jelen van, de én ráléptem a fékre, és ez nagyon időszerű volt. Lassan járj, tovább érsz - hiszek benne, hogy így van.