Vajon mennyire általános, hogy egy két és féléves minden este olyan mesét kér, amiben egy rendkívül büdös oroszlán szerepel, de nincs hónaljstiftje, sem sztetoszkópja, és szegényt még megfürdeni sem hagyják???

Nos, hogy másoknál ez mennyire elterjedt, azt nem tudom. Mifelénk minden estés program. Ha a hónaljstift, vagy a sztetoszkóp kimarad, akkor reklamálás van, és a kételyek eloszlatására előre szólok, hogy a Nagyszerű Cummancs tökéletesen tisztában van mindezek jelentésével.

222242_10151311577830909_2109060482_n.jpgAz altatási ceremónia hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt két és fél évben. Az első hónapokban gyakorlatilag nem volt, mivel az elsőszülött nem volt hajlandó aludni. A tátott szemmel gyanakvás művésze címet méltán kiérdemelt fiacska aztán elkezdett aludni szépen, napközben és éjjel is csodálatos szunyókálásokat rittyentve. (Itt üzenem a kételkedő és fáradt anyáknak, hogy a csoda megtörténhet! ;-) ) Mire Franciadrazsé megszületett, Botkó mondókákkal és dalocskákkal ringott álomba, és már jóideje átaludta az éjjeleket. 
A hálózsákos Maszkimusz első hetei csodásak és - egy virrasztóművész báty-előddel - hihetetlenek voltak, majd jött az a pár nap, ami családunk történelmébe "A Nagy Kiabálások Éjszakái" névvel vonult be. A kiabátor, azaz Cunami Kisasszony fáradhatatlan volt, de mi voltunk az ügyesebbek :) És mire megoldottuk, már ki is alakult az első kétgyerekes altatási rutinunk: Cummancsnak csak anya jó, így a kisebb így járt alapon apára cuppanva szunnyadt el. Anya mesél a nagynak, apán elalszik a kicsi, juhéjjj. 
Igenám, de Franka egyre érdekesebbnek találta az esti mesét, és mivel szeretett volna bekapcsolódni a programba, előbb apája mesélt neki, majd egy ideje a fürdés és esti cummogás után mindkettő ágyában elhelyez, és anya mesélni kezd. :) Előre szólok, hogy a kétgyerekes programoknak ez az egyik legjobb része. Este van, nyugalom, és csend, miközben fejből igyekszel olyan mesét prezentálni, ami nem unalmas, és még erkölcsi tanulsága is akad. Nem könnyű, na.
Ekkor jön a kívánságműsor. Ez végülis megy, pár évig csináltam többszereplősen is, még a rádióban. De ott valahogy mindig könnyebb volt: Robbie Williamstől kérem a Feel-t, igen, pörög, köszönöm, én is. Most ugyanez, ha Cummancsra levetítjük, úgy nézne ki, hogy elénekelnem is nekem kellene, és mondjuk annyi nehezítéssel, hogy lökjed trip-hop-ban. Khm, oké, igyekszem. 
Szóval, elkezdem a mesét az oroszlánról, akinek se hónaljradírja, se sztetoszkópja, és az a szerencsétlen büdös állatkirály még fürdeni sem fog, belelendülnék ezerrel - mire egyre hangosabban reflektál a kiságyból a spirálrugóhajú másféléves: Ószlán! ÓÓÓSzlán! ÓÓÓÓSZLÁÁÁÁN! 
Kész. Itt, ezen a ponton felhívom a figyelmét, hogy köszönöm a rendkívüli hájpot, de crescendoban nem annyira könnyű mesélni, így ha eleget lelkesedett, folytatnám csendesebben. Ezen rendszerint megsértődik, a fal felé fordul, és kettő másodpercig bírja is a szótlanságot. Ekkor szokott megörülni a majomnak, ami az alvótársa, és azonnal hangot is ad eme örömének, ami kétszer annyi decibellel jár, mint a korábbi Leó-nak szóló boldogság... Amikor végképp elszakad a cérna nálam, akkor csendben szoktam maradni, és ezen a ponton jön rá a leány, hogy jobb, ha suttogva gyakorol. Nemsokára elalszik, és néha addigra én is...

A királylány tehát BESZÉL. Mondatokat is. Például mesenézés közben angolul is. Szerinte Ő ezzel tisztában is van, legalábbis el szokta magyarázni: " - Noddy-t nézem. Angolul. Hold hands!" és már nyújtja is a kezét. Kinek van mersze kételkedni???
A Cummancs már keményebb dió. Az ő furfangja, mondhatni, megdöbbentően hiteles. Szerinte a cipzárok krokodilok, nehezményezi, hogy ő nem tudja még, mi az a színpad (szerintünk nem túl nagy baj), és állítása szerint sohatöbbé nem eszik kindercsokit. (Utóbbi kijelentését december nyolcadika környékén tette, majd kettő perc öttized másodperc múlva vetkőztette az újabb csokimikulást...) Spongyabob szerinte egy lyukacsos, beszélő kockasajt, a Mikulás nem fiú, hanem neme szerint is "mikulás". Mindent megmagyaráz, esküszöm, mindent. A "miért" kezdetű mondatokat már félve fogalmazom meg, ugyanis elképesztő, micsoda válaszokat kapok. Tegnap például arra az egyszerű kérdésre, hogy "Kisfiam, miért fekszel az ágy alatt?" azt találta válaszolni, hogy "...mert sosem hagytok békén", és közben szívből jövőn, jólesően rötyögött. 

Jó érzés azonban, ha az ember ivadékai figyelnek a szavára. Például abban az esetben, ha segítséget kér 207709_10151371482545909_1238291906_n.jpg
valamelyik. 
- Anya, tudnál adni nekem egy jó nagy takarót, hogy betakarhassam vele a gyerekszoba-kanapén az apát, meg magamat, meg a Szrankát?
- Persze, kicsim, máris jövök, esetleg addig nézd meg a TV alatti polcon... 
Kisvártatva a gyermek: - Erre gondolsz? 
Nos, a kiragadott típuspárbeszédből tisztán látszik, hogy fogalmam sincs, ki a felnőtt :D Egy két és féléves így fogalmaz?? Összetett, körülírt, egzakt kérdéssel áll elő? 
Petya szerint a gyereknek egyetlen baja van: hogy újságírók a szülei. Ebből születnek azok a mondatok, mint a kertben a kopár bokor felett eleresztett "Anya, ez meg miféle installáció???"

Ha esetleg néha nyelvbotlunk, a jóravaló két és félévesre bizton számíthatunk, ő mielőbb igyekszik megfelelő óvatossággal kijavítani a csorbát, ügyelve, hogy még véletlenül se gázoljon a lelkünkbe. Például, ha hozzá intézzük a mondanivalónkat, de véletlenül Frankát mondunk Botkó helyett, akkor ez a gyakorlatban így néz ki:
- Légyszives, ne tedd oda a teádat, Cuny!
- ...vagy másnéven Cummancs. - hangzik a fiam szájából egészen diszkréten a korrekció. 
Ha pedig nekem háttal ül a konyhaszéken, de megkérem, hogy foglaljon inkább a másikon helyet, akkor hátra sem fordulva, mégis kostatálva a kérésemet azért pontosítási igényt támaszt: 
- Úgy érted, én?
Érzem, hogy ebből fog megszületni az "Ezt módosítsd, kérlek!". :D (jut eszembe: ezt mindig öröm visszaidézni :))

Szeretek velük beszélgetni, határozottan :) Igaz, a Cuny (=Cunami, rövidítve) meglehetősen szótagirigy. A ragozással remekül boldogul, viszont minden szóból kispórol minimum egy szótagot. A kukurikút következetesen kurikúnak, a kukoricát kuricának mondja. Legutóbb, mikor egy szobalétra tetejére mászott fel teljes odaadással, Petya rászólt, hogy "óvatosan kislányom, kapaszkodj!", mire a Mászókai Mussz válasza ez lett: "- Kapkodok!" Ragozás stimmel, na. A többi meg majd alakul. 
A nagy szótőkeresésben is el szokott néha veszni a kisebbik gyermekünk... A "Ne edd meg a havat!" felszólításra, amit természetesen figyelmen kívül hagyott, kiragadta a lényeget az elhangzottakból: "HAV." Ennyi. Szótő: pipa. Szerinte. Viszont minden nap rengeteg puszit oszt ki nekünk, és mostanában rászokott, hogy kezeit széttárva az ölünkbe borul, és imádnivaló hangsúllyal azt rebegi: Édesem!

A lányom tehát beszél. Dumál. Magyaráz. Gajdol. Őrületesen jó hangja van, és elképesztő mimikája. Rajongással legeltetem a szemem rajta naphosszat, de a nagyobbik tesóján nemkülönben. Ő már előrébb jár a kommunikáció rejtélyes ösvényein,ugyanakkor a kicsi még mindig tud új vetületeket megvilágítani számomra, amik eddig kiaknázatlanul parlagon hevertek. (oké, pont az ilyen mondataimért szoktam sajnálni a gyerekeimet :D de vigasztal a tudat, hogy az apjuk adja a másik ívet, úgyhogy remélhetőleg a féloldalasságnak mégcsak a látszata sincs jelen beszélgetős mindennapjainkon :))

424565_10151695174454922_2012756847_n.jpgVégezetül mellékelek a királylány étkezéséről még egy fotót, amely alapján jogalkotóink figyelmébe fogom ajánlom, hogy alanyi jogon térítésmentesen minden kisgyerekes családnak járjon lemosható falfesték, mivel ez minimum annyira jogos, mint Vörös Gábornak a Slash koncertjegy. 

Uff.

Szerző: Gizibaba  2013.01.30. 00:03 Szólj hozzá!

Ha a gyermektelen barátnőimnek kell valahogy elmagyaráznom, milyen is gyerekes szülőnek lenni, azt szoktam mondani, hogy olyan, mintha két kicsi méretű, joviális, részeg hobbittal laknék. Aprócskák, furfangosak és aranyosak, és a kelleténél többet italozókhoz hasonlóan soookkkaaal laaassaaabbaaan beszélnek, rendkívül vicceseket mondanak, gyakorta imbolyognak közlekedés közben, időnként pedig meglepően bölcsek a kinyilatkoztatásaik. 

A napom megközelítőleg 80 százaléka áll abból, hogy két egy méternél kevesebbre nőtt kisember cirkál fel és alá 2013január.jpgkörülöttem, akik leginkább Jack Sparrow járási technikáját másolják igen nagy sikerrel, habár a fiamnak egyre kiegyensúlyozottabb a mozgáskultúrája. Az imbolygó szaladgátor, nevezett Lakatos Cunami (rövidebben: Cuny) azonban bárhová siet, nem felejt el dülöngélni mellé. Kecses lábacskáin topogva rongyol; apám szerint nem megfelelő csizmákat veszek neki, mivel ezekben csak rohangálni tud...
A közlekedési technikájukon kívül a hobbitságukat erősen jellemzi furfangos gondolkodásuk is, ami Frankánál egyelőre kimerül a mindenre nemleges válasszal (adsz egy puszit? - Neeem. - éhes vagy? - Neeeem.), ugyanekkor spontán összezavar azzal, hogy természetesen kapok tőle puszit, sőt, kap Botkó és apa is, aztán a zsiráf, a szék és a TV is. Majd elindul a konyhába, és leragadozza az asztalt. A Cummancs azonban keményebb dió...

Jellemzően az esetek 50 százalékában felháborítóan magasról tesznek arra, amit mondok. Ilyenkor érzem úgy magam, mint Darth Vader ebben a videoban. :) Én vagyok a főnök, de hiába fitogtatnám az erőmet (ami persze
velem van, na), ha ezt a két büdöscsibészt tökéletesen hidegen hagyja. Ekkor szoktam bevetni a "Dujúnó huájem" kérdést, de rendszerint az sem zaklatja fel őket annyira, amennyire én, a kommunikáció kezdeményezője IMG_20121228_153332.jpgfelkavarónak szánom... Amikor pattanásig feszül a hangulat, a Cummancs elintézi egy "Inkább elmegyek innen"-nel, amit ha nem átallok firtatni, hogy "hová?", örömmel elmagyarázza, hogy "Egy olyan bolygóra, ahol nem laknak emberek." Ha az apjával közösen rivallunk rá, fokozza a drámát, és hasonló módon intézi el: "Viszlát! Jó szórakozást! Érezzétek jól magatokat!" - és magára csukja a gyerekszoba ajtaját. Az eddigi legütősebb közlendője a témában az "Anya, téged elhagyott a humorérzéked!" volt, ami, lássuk be, egy két és fél évestől minimum elgondolkodtató. :O Aznap el is tűnődtem rajta, hogy az egytől tízig skálán menyire vagyok Darth Vader...
A Maszkimusz ennél sokkal ösztönösebb: ő a kritikus pillanatokban egyszerűen faképnél hagy. Félúton még esetleg visszapillant, és egy laza integetéssel, meg egy "szia"-val jelzi diszkréten, hogy nem akárkivel van dolgom. 

Lehet, hogy mégsem én vagyok a Sötét Nagyúr???

U.I.: Jön! Jön! Jön! Cuny, a szótagirigy - színes, magyarul (is) beszélő gyermek, hamarosan a blogon. :D (a bejegyzés konyhakész, de hullámokban rámtörő esti fáradtság okán jegelem még pár napig.)

Szerző: Gizibaba  2013.01.14. 00:33 Szólj hozzá!

...ééés, csapó!

Maszaki rendez. Ez úgy néz ki, hogy ölből mutogat - és mi, akik hálásak lehetünk, hogy cipeljük, visszük is. Oda, ahová és ahol őrendezősége forgatni óhajt. A kiszemelt helyszínre érkezve elhangzik a "gyakagyakagyaka!" vezényszó, ami megfigyeléseim szerint kábé annyit tesz, hogy "lássuk csak, mi a búbánatos népharagja ez itt?", majd a "gagyigagyigagyi" felkiáltással a vizsgált helyszínt befejezettnek tekintjük, és belenyugodván, hogy később még jó lesz valamire, magára hagyjuk. 

201210116364.jpgMég jó, hogy van egy született rendező a családban. Ugyanis így sokkal nagyobb esélye van kibontakozni a szerepjátékosnak is, aki egyre bővebb szókinccsel, és azzal egyenesen arányos közlendőmennyiséggel bír. A legfontosabb kommunikálandó az "erdő" meg a "róka". Ezen kívül sokszor a "lépcső" is, ami a másik kettővel ellentétben nem kapcsolható egymáshoz, mint értelmes mondat. Az erdőróka még hangzik valahogy, bár, ha jobban belegondolok, a lépcsőerdőnek is van mögöttes értelme... :D

A Cummancs ennél merészebb. Régóta. Általános kinyilatkoztatásaival a "Nagy Megaszondó" szerepkört tölti be a családban. Ő az, aki naponta meglep furfangos észrevételeinek filozófikus közlésével, úgymint "Az embereknek szúr az arca." (=Tata, borotválkozhatnál...), aminek következtében a közlés befogadója erősen elszégyelli magát, és azonnal változtat szokásain. Apám azóta például buzgón borotválkozik. 
Más érdekességeket is megfogalmaz a Nagyszerű Kinyilatkoztató, mint teszem azt "Lehorzsoltam a szakállamat, itt." - és már mutatja is egzakt pontossággal az állcsúcsát, a fürdőkádba igyekezve.

Naponta előforduló jelenet nálunk, hogy pelenkacsere esetén, megízlelvén a meztelenkedés fantasztikumát, 201210256443.jpgmindkét gyermek azonmód megpucol, amint lekerül róla a csomag. Mivel a lányom még nem hajlandó beszélgetésbe elegyedni minderről, a fiamat kérdeztem meg, hogy mégis mi a jó nyavalyáért olyan szuper minden alkalommal ellenkezni, ha csere van??? Az egyszerű és frappáns választ azonnal megkaptam: - Hogy kipróbáljam, el tudok-e menekülni.
Ilyenkor érzem magam totál leforrázva, és tűnődöm el, hogy legközelebb egyáltalán merészeljek-e érdeklődni a motivációról.

Sajnos még nem láttam be egészen, hogy a két és féléves gyerekem egyszerűen mindenre képes válaszolni, és ha ez nem lenne elég, a válaszaiban általában kitér arra is, hogy nekem egyáltalában miért is nincs igazam. Egy jellemző példa, amikor a séta közben elhangzik:
- Kisfiam, nem megyünk most arra.
- De miért?
- Mert séta előtt húztad az időt az öltözéssel, elmenekültél, kergetni kellett és könyörögni, ez elvitte az időt, emiatt most sietnünk kell. 
Botkó tűnődik, aztán vádlón:
- Ez NEM magyarázat!
Pfff... Ez megint az a helyzet, amikor határozottan úgy érzem, hogy én ültem be háttal a moziba.

201211106567.jpgA Cummancs világról alkotott képe különben is elég meredek. Bár, ha belegondolok, van benne logika. 
A cipőknek szerinte például azért van nyelvük, hogy azzal nyalogassák az embereket. Véleménye szerint anya legutóbb a betűktől betegedett meg, és a rosszalkodás maradéktalanul helyettesíti a kakilást... A legutóbb azt nehezményezte, hogy nála még sohasem járt a Télapó. Itt nem hagyott békén az igazságérzetem, és igyekeztem azonnal korrigálni: - De igen, tavaly, csak arra nem emlékszel. Nos, ekkor érkezett a 97 centis fiacskától a kérdés: - Anya, és a Mikulás rénszarvas szánon érkezik? 
- Igen...
- Hát, én annyira nem is hiszek ennek a Télapónak... - zárta le a párbeszédet, majd azonnali elmélyült legózásba kezdett. És azon melegében másra terelődött a beszélgetés, mármint az a beszélgetés, amit már a legóember folytatott az ujjbábbal: - 
Szia Cápa. Én vagyok a legóember bácsi. Nagyon vigyázz, nehogy megegyél engem! Inkább ülj ide, szorgalmasan. 
És akkor csoda, hogy kapkodom a fejem???

Amikor nem duplo-zik, általában Föld-magokat vet egy Virágföld nevű bolygón. Ezt ő mondta. Azzal a két és féléves szájával. Úgy vélem, a KisHerceg volt egy picit túl sok neki mostanában, amiből kijut minden áldott napra.

A minap szilvásgombócot tálaltam fel ebédre, és mivel úgy gondoltam, a porcukros - tejfölös öntet túl gejl, inkább 201211106518.jpggyümölcsjoghurtot teszek a tetejére, ízfokozás gyanánt. A figyelmes Cummancs azonnal kiszúrta, hogy a joghurtból még van több is, így ő inkább csak azt kért. Megadóan elé tettem a teljes poharat, és ő jóízű falatozásba kezdett, majd néhány élvezettel cummogós perc után közölte: - Hááát, ilyet sem láttam még soha, hogy ebédre joghurtot KELL ennem...
Remélem, ilyenkor a gyámügy nem figyel, különben totál elhitetné bárkivel a gyerek, hogy joghurtot kajáltatok vele tápláló ebéd gyanánt nap, mint nap. 

Van ám nagyon jó hír is: Botkó lejött a cuccról. Legalábbis az egyikről. A takaró mániája amúgy is kevésbé zavar, mint az ex-cumimán mivolta, ami úgy nézett ki, hogy a nap minden percében lógott a szájából a cumi, lehetőleg A Gombás, így nagybetűkkel. (ha valaki lemaradt róla, itt megtekintheti eme csodálatos szent tárgyat). Szóval, végre elhagyta a cumit, amely esemény bekövetkeztekor rájöttem: a fiam buddhista. Semmi sírás, semmi fogcsikorgatás (azt amúgyis fogzásra tartogatja), egyszerűen egyik este félálomban feltette a szokásos kérdést: "Hol lehet a gombás cumim?" Én azonnal pattantam, és hoztam természetesen, mire a gyerek belekóstolt, majd köszönte szépen, és visszaadta. "Mostmár nem kell." És elaludt. 
Azt hittem, a kijelentése aznap estére vonatkozott, vagy rosszabb esetben az én sebességemre, hogy tudniillik, marha lassan értem oda a cumijával, de NEM! Onnantól soha többet nem kell neki a cucc. Másnap sem. Harmadnap sem. 
Mivel én igen sokáig cumiztam, és nehezen hagytam el a rossz szokást, el sem tudtam képzelni, hogy ezt így is lehet! De kéremszépen, a fiam bebizonyította, hogy ezt így kell. És kész. 
(Itt üzenem azoknak, akik azzal nyúztak, hogy a) ronda lesz a foga, b) bacillusokkal tömi magát a cumin keresztül, c) pösze lesz és nem fog szépen beszélni, d) kínkeservvel fogjuk tudni elvenni tőle, bőven óvodás korában, hogy á-ááá, nem volt igazuk :))

puszi.jpgKülönben Franka is tud beszélni. Azon kívül, hogy Apa, Appaaaa, Aaaaapa, és APA!, egész sokmindent tud már. Például új tulajdonsággal is fel tud ruházni tárgyakat, például így: 
- Kislányom, ne hozd be a bátyád papucsát, mert koszos.
Erre ő:
- ...kócos...
Illetve nemrég azt találta mondani a mesekönyvre, hogy "- Laptop." 
Ezen a ponton kicsit kétségbe is estem. De Cummancs azért ezt is tudta fokozni:
- Aha, úgy nézem, ez fészbúk...


Elképesztő. Elképesztő, hogy beszélnek. Kimondják, amire gondolnak. El tudják mondani, ha éhesek, például. Igaz, a Cummancsnál ez már cizelláltabb (= Anya, adhatnál nekem valami finomságot, mert éhes vagyok.) a Frankánál egyelőre kevésbé (=kajaaa). De működik. 
Mint ahogyan a puszi is. Botkó tökéletesen nyomja, és a legideálisabb pillanatokra időzíti, amikor anyát nem árt levenni a lábáról, Maszaki kisasszonyka meg szorgosan gyakorolja :)
De a legeslegjobb érzés akkor is az, amikor a beszélni tudó gyereked egyszercsak azt mondja:

"- Anya, Te vagy a legjobb anya a világon! Nagyon szeretlek!" <3

Szerző: Gizibaba  2012.11.30. 00:22 Szólj hozzá!

Hanyag anya blogbejegyzése arról, hogy miket bámul két csemetéje a TVben és másutt. Ennek következtében anyájuk megsárkányosodik, ugyanakkor bele is törődik valamelyest, hiszen ami nem öl meg, az megerősít :)

Gondolom, mindenki kitalálta, hogy ez a bejegyzés rólam szól :D

Oké, csak részben, mert bár a Pszichoszaurusz tényleg én vagyok, most főleg a Cummancs és a Maszkimusz által favorizált mesékről szeretnék alaposan dokumentált mementót bejegyezni, hogy ha később gusztusuk támad visszaolvasni, micsoda furcsaságokra tudtak rákattanni, ne szidják az anyájukat, hogy erről túl mélyen hallgatott.

Előszöris, szögezzük le, hogy a Cummancsnak vannak igényei, a Frankának meg befogadóképessége. A divatot tehát a férfi diktálja, a nő meg simulékonyan beletörődik. Ez nem kifejezetten abból fakad, hogy ilyen hűek a nemek szerinti szerepeikhez, sokkal inkább köszönhető annak, hogy a Töki lassan egy méter, a Franka meg még nincs egészen 10 kiló. És bár a lány eszköztárában olyan elképesztő terror-raktár leledzik, ami a legelvetemültebb akcióhősnőknek is becsületére válna (hogyaszongya például a sikítás, a hiszti, a karmolás és az ütlegelés, majd ezek random vegyítése), mégis erősebb a Botkó. Harcaikat nem szívesen nézem, de mikor végre szétválasztom őket, elcsodálkozom, hogy nekem erről nem szóltak :) A tesók imádják egymást, nem? Nekem nincs, szóval tökre fogalmam sem volt, hogy ezek ketten így fogják kimutatni egymás iránti rajongásukat... hogy aztán, miután csontig rám hozták a szívszélhűdést, a következő pillanatban boldogan csikizzék egymást, gurgulázó rötyögés közepette. Eszem pause-ra kapcsol...

Node maradjunk annál a résznél, hogy a Cummancs megrendeli a napi néznivalót, a következőképpen:
- Anya, kapcsolsz nekem Pimpás mesét azon a számítógépen? - mutat elegánsan az apja PCjére. 
Én megadóan beletörődöm, hogy legalább nem a Thomast nézzük egymilliomodszor, aztán, hogy magamnak is kedvezzek, a régi szinkronosra beszélem rá a gyermeket. Siker! És már forog is a pöttyöskutya körül a Cummancs világa. 
Ekkor érkezik a TGV sebességével Maszaki, és fennhangon üdvözli a látottakat: PIM-PA! 
Én pedig lehajtott fejjel elvonulok főzni... Sosem leszek annyira népszerű, mint ez a lógónyelvű dög - pedig estére nagyon hasonlóan szoktam kinézni.

Ha Pimpa éppen mellékvágányon parkol, akkor jöhet a T-rex Expressz, amiben kellemetlen dinoszauruszok igyekeznek kellemesen viselkedni, viszonylagos sikerrel. Cummogi uraság így sokat megtud a kréta korról, és kisvonatozás közben is vidáman kiáltja, hogy "időalagút, az időalagúthoz érkeztünk!". Ez nagyjából rendben is van így, bár mikor ebből a sorozatból meg akar nézni zsinórban négyet (darabja úgy félóra), olyankor anyja is Pszichoszauruszba vált, és lecsap. 

Ha valaki azt hiszi, hogy ennél rosszabb anya már nem lehetek, az téved. Ugyanis a gyermek(ek) kedvelik a Kis Herceget is. És bár a kedves bácsi mindig elmondja, hogy ez nagyobb gyerekeknek való mese, a Jókora Cummancs rendkívüli érdeklődéssel kíséri figyelemmel a benne zajló eseményeket. Gáz, de én is. Leggázabb, hogy Petya is. Gyakorlatilag a családom LittlePrince függő, habár a rajzolt mesének kevés köze van az eredeti műhöz, mégis jó, és kész. 

Szólok még csendesen Mia tündérről, Noddy-ról, és a legkedvencebb Curious George-ról - ezutóbbi nagy rajongója vagyok jómagam is, kifejezetten Kautzky Armand hangjával megfelelően modoros, de esküszöm, jó. 
És azt azért valószínűleg leszögezhetjük, hogy a Bogyó és Babóca korszakból idejekorán kinőtt fiúgyermekünknek tökre nem ilyeneket kéne néznie. A húgának pedig pláne.

Nagy örömömre szolgál, hogy leszakadtunk a Bibi és Tináról, vagy mi a bánatról, valamint attól is kifejezetten repes a lelkem, hogy a My Little Pony -k sem hozzák már lázba a FIÚgyermekünket. Még szebb, hogy az Eperke és barátain is túl vagyunk. Csupa jó hír ez nekem, de tényleg. A betűleveses Márta sem sláger már, hiszen a pöttyös Pimpa űberelte az összes csahost széles-e Tüskés utcában...

A Süsüről ugye sajnos saját, nem kifejezetten kedvező véleménnyel van a Cummancs (=Anya, a Süsü milyen dinoszaurusz???) illetve valami különös oknál fogva nem lelkesedik az Égből pottyant mesék zenéjéért sem. A sztori jöhet, de az elején a felesleges és hosszú nótázgatásra nincs ideje, a vége meg totál depresszív (ennél nyomasztóbb talán csak a Füles mackó vége-főcíme volt...) szerinte. Mindig bepánikol, ha meghallja. Mondjuk az elejét én is értem, mivel hogy a búbánatba szólhat egy LSD tripről egy gyerekdal?? Merthogy: "A mai nap éppen megfelelő arra, hogy a hangya Holdra szálljon! Szánkba cukorkák repüljenek, a varázslat valósággá váljon!" Na köszönjük...
(Pedig el kell áruljam, gyerekkoromban rühelltem, de most határozottan zseniálisnak tartom Gryllusékat.)
Halász Judit munkásságával is hasonlóan állunk én meg a korai Cummancs: ha mesél, az jöhet. Ha énekel, akkor lécci ne a közelemben (=anya, ez NEM mese,szól ilyenkor a Botkó). De sebaj, majd kinövi a fiam is, hiszen én is megszerettem. Frankának gyakorlatilag mindegy, mert ha mese van, az baró, de ha táncolni is lehet, akkor ropja hajnalhasadtáig (egészen konkrétan kettőig, épp tegnap este, pedig apjának és nekem már úgy 11-től nem volt kedvünk élni sem, nemhogy szaladgáló gyereket kergetni a lakásban :D)

Mint az szépen nyomon követhető, én viselem, Franka élvezi, apa kibírja, amit a Töki megrendel. Képi elektronikus médiumból a mesék jutnak nekünk, hacsak nem, és most tessék kapaszkodni: az Igazi, Bámulatos Ízléssel Megáldott Cummancs kora hajnali kérésére erre kell ébredeznünk (és ez halálosan komoly).

De mondom, mifelénk a Töki moderál...

Szerző: Gizibaba  2012.11.20. 00:39 Szólj hozzá!

"Ki az, aki rajtam kívül aggódott azon kiskorában, hogy álmában bandzsává válik, és reggel arra ébred, hogy hülyén állnak a szemgolyói?? Na ugye, hogy senki. Szóval, tegyük fel, hogy egészen normális voltam..."

Paragép vagyok? 

Van, aki annak születik, és van, aki azzá lesz. (Oké, azokat, akik sosem paráznak semmitől, most hagyjuk, mert túl normálisak ahhoz, hogy egyáltalán szót ejtsünk róluk ezen a blogon :D) Szóval az annak születőknek nyilván nem tud furcsa lenni a változás, mivel sosem tapasztalták, milyen nem parázni semmitől. Aki viszont egészen normális félelem-faktorral jött a világra, és csak időközben, bizonyos idegrendszert alaposan megedző események hatására aktiválódik a pánik-gomb rajta, nos, annak jelentős és szembetűnő változásokkal kell számolnia. 

Szeretném hinni, hogy én a második vagyok, bár ha őszinte lennék magamhoz, akkor már most az elején belátnám, hogy tökre nem. :D (Ki az, aki rajtam kívül aggódott azon kiskorában, hogy álmában bandzsává válik, és reggel arra ébred, hogy hülyén állnak a szemgolyói?? Na ugye, hogy senki.) Szóval, tegyük fel, hogy egészen normális voltam addig, amíg be nem következett az az esemény, amely minden nő életében feldob pár jól-megparázható témát: szültem egy, majd még egy gyereket.

És onnantól úgy csúsztam el a mindennapok félelmetes lehetőségeket is tartalmazó tükörsima jegén, mint Delhusa Gjoni a jóízlés-vetélkedő nulladik rostáján. Egy napos nyári reggelen, kezemben az elsőszülöttemmel, arra lettem figyelmes, hogy belegondolok. Nem csak úgy, hanem ÚGY, gondolok valamire, és a lehetséges kimeneteleket elemzem. Hipotéziseket gyártok fejben, és annak cáfjait igyekszem lematekozni.  

Hogyaszongya: meleg van. Menjünk hát sétálni, hisz olyan gyönyörűen süt a Nap! És míg az égitest szorgosan hét ágra vergődött, én nem átallottam BELEGONDOLNI. Hogy oké, megyünk. Fejben már a földszintre értem a lifttel, épp a kódot ütöttem be a kapun, amikor egy rettentő félelmetesnek látszó napsugár csapódott közvetlenül előttem a kövezetre, szinte hallottam, ahogy lyukat éget a márványlapokba... és megszólalt a pánik gomb a fejemben: Jaj, csak NEHOGY leégjen a gyerek!

Itt kezdődhetett... A Nehogyemberségem azóta súlyos formákat öltött, nem telik el nap úgy, hogy ezt a szót: "nehogy" - ki ne ejtsem a számon. 
"Botkó, kijöhetsz papucsban is a kertbe, csak ne hagyd el útközben, NEHOGY felfázz" - és itt hosszas magyarázat jön arról, miért van négy évszak, miért fáj a pisilés, és miért szeretjük a cipőt. 
"Szívem, oké, ugorj be egy kétliteres vaníliajégkrémért a Lídülbe hazafelé, de siess, NEHOGY kiolvadjon!" 
És hasonló, legkevésbé sem szimpatikus, legtávolabbról nézve sem laza kijelentések tömkelege szökken ki naponta fogam kerítésén. Hát, nem örülök neki - és akkor annyira enyhe voltam, mint dr Greg House-ban a jóindulat. 

A Nehogyember arról ismerszik meg, hogy mindig hovagondol. Emellett ügyesen számol kimeneteleket, valószínűsít, és kríziseket is előre lát. Azt gondolja, hogy ő igazából csak baromira központozik, mivel egy jó anya minden lehetőségre felkészül. Nem érheti meglepetés, minden egyes variációt számításba vesz. És ettől aztán rendszeresen nehogyozik. 
Igenám: csak azt felejti el a Nehogyember, hogy közben a sok eshetőség közül talán egyedül a totál pozitív kimenetelre nem készült fel, ami azért is rémes, mert ha ezo bio és egyben öko is akarok lenni (de nem akarok), akkor állítólag ezzel bevonzhatom a negatív eseményeket, azt meg nehogy... Másrészt, akármennyit is nehogyolok, a végén úgyis produkál a véletlen valami ikszedik, előre kiszámíthatatlan verziót, és a sok nehogy után még anyázok is szorgalmasan. 

Úgyhogy megszántam a gyerekeimet, és leálltam/ni készülök/ a nehogyozással. Ki akar egy nehogy-anyát?? Senki. Már az is szép eredmény, ha nem mondom ki hangosan, mit ne és hogy... Leszokóban vagyok. Egészen sajnálom is, hogy erre nincsen Nehogy-tapasz, mint a nikotinra, mert biztosan nagyon jól nézne ki a karomon. De így, hogy nincs, inkább erőmön felül is legorombítom éppen előtörni készülő aggályaimat, és gondolok másra szívesebben. :D

Csak aztán nehogy...

Szerző: Gizibaba  2012.10.02. 23:31 Szólj hozzá!

Fent nevezett házisárkány személy az alábbi bútorokat újította fel (vagyis a másodikat még nem fejezte be, de ide felteszi, nehogy elkallódjon a fotó).

Nyilván voltam akkora fax, hogy eredetiben nem fotóztam le egyiket sem, de a teljesség kedvéért virítson itt, hogy a tulipános lóca fehér-narancssárgából indult, az éjjeliszekrény pedig semmi extra sötétbarna volt. 

A folyamat nem áll meg, mert élvezem :)
De ma még másról is posztolok, mert az nem járja, hogy annyisok történést nem is dokumentálok már mióta. Irgum és burgum, magamra pirítok, belátok, elszégyellek, és írni vonulok. Uff.

201208315861.jpg

201208315856.jpg201209105997.jpg201209105996.jpg201210026320.jpg201210026321.jpg

Szerző: Gizibaba  2012.10.02. 22:42 Szólj hozzá!

"...a fiacska ott is terem, nem hazudok, de a következő szempillantásban. És egy vesémig hatoló, érdeklődő szempár mered kábé 10 centiről az arcomba. Máris érkezik a következő kérdés: "Kakilsz?" - természetesen mindez 160 decibellel, hogy a szemben lakó Mártiék is első kézből értesülhessenek a legfontosabb történésekről. Megsemmisülve bólintok, majd mikor azt gondolom, ennél durvább már nem jöhet, még elhangzik a "Most megtörlöd vécépapírral?" típusú fontos kérdés, én pedig mindennél jobban vágyom egy deci vodkára."

_MG_3655.jpgA fiacska nagydumás. Az első szótól (dadda=labda) odáig jutottunk, hogy egész nap be nem áll a szája. Megnevez, rámond, kinyilatkoztat, elszól, fogalmaz, gyakorol. Szorgalmasan. Reggeltől estig mondja a magáét. A beszéd lételeme lett, a kommunikáció kiemelten fontos számára. Nem is értem, miért, hiszen a szülei neeeem iiiiis... :D

Időnként rendkívül hasznos, ha a kétévesnek ilyen közléskényszere van. Ugyanis kifejezetten megnyugtató tudni a fürdőszobában, mosás közben, hogy szerinte a szappan nem finom; hátra sem kell néznem ahhoz, hogy tudjam, mit művel. Ha Franka tevékenységére vagyok kíváncsi teszem azt főzés közben, a leleplező Cummancs simán beköpi a hugit, hogy aszongya "A Cancius felmászott az asztalra, és iszik a teámból." Itt nyilvánvalóan nem a mondat alanya a lényeg, persze, hogy nem a féltés beszél a nagy bátyból, és nem is maga a cselekvés (=iszik) a fontos, hanem a némiképp irigy Cummancs a teáját igyekszik kiemelni, ami éppen folyamatos jelenben fogy. Hasonló a szituáció, amikor én vagyok érdekelt a leánygyermek egyazon idejű mitiscsinálásában, mert épp nem tudok percenként utána szaladni a lakásban. Ekkor merül fel a kérdés: "Botkó, mit csinál a Franka?" Kisvártatva érkezik is a válasz: "Vécézik." 
Mély döbbenet anyában, aki végül legyőzi a meglepetését és azért csak rákérdez, felvont szemöldökkel: "Micsinááál??" Semmi gond, jön máris a helyesbítés: "Megvizsgálja a vécét, naaaa." 
Nincs is több kérdésem.

Botkó különben szeret engem. Ezt Ő maga mondta, azzal a szájával, amivel mindent kinyilatkoztat. Egy napon odajött, és mondta. Én meg elolvadtam. Megfogadtam, hogy nem fog levenni a lábamról semmilyen dumával. Ezt tartom is: meg sem kell szólalnia, hogy elolvadjak. Igazán piszokság, hogy létezik az a pasas a Földön, akinek képtelen vagyok ellenállni, igazán zokon is veszem, és igyekszem edzeni a gödröcskés vigyorok meg a jó helyen bedobott Anya, szeretlek!-ek ellen. 
A 92-es ruhát hordó büdös gazember különben azzal is tökéletesen tisztában van, hogy őt ki szereti a legjobban a 201205214592.jpgvilágon. A Franka. És ha nem tudnánk, a Franka egy királylány. Esküszöm, fogalmam sincs, honnan vesz ilyeneket, de olyan meggyőződéssel állítja, hogy politikusaink zöme elirigyelné a magabiztosságát. És, ha a ki lájkol kit kategória nem lenne elég kimerítő, akkor jobb, ha megtudja ország-világ, hogy Botkievics a természetet is csipázza. Amint kiér az udvarra, odaszalad a cseresznyefához, és átkarolja, miközben buzgón kommenteli is az eseményeket: "Megölelem a fát." Ki ne hinné el ezek után, hogy a Greenpeace pénzeli? A Zöldek beépített lelkes aktivistája különben nem csak ölelgeti, de lelkesen gondozza is a környezetében található növényeket: a muskátlikat előszeretettel locsolja, a fenyő (szerinte karácsonyfa) alatt pókhálóz, a lehullott diót összeszedi és feldobálja a madaraknak (csak azok bénák, és nem kapják el). A fűnyíró pedig továbbra is az egyik leglenyűgözőbb eszköz, amit valaha ember kitalált - a Mérnöki Alaposságú Cummancs szerint legalábbis. 

Aztán nehogy azt higgyük, hogy csak úgy eltűnhetünk a gyerek elől! Abban a szempillantásban, hogy szemérmesen, elvonulva támad kedvünk mondjuk a toáletten tartózkodni, azonnal elhangzik a számonkérő tetemre hívás: "Hol vagyanya?" Így, ahogy leírtam: vagyanya egy szóként. Ha esetleg időt próbálok nyerni azzal, hogy nem válaszolok rögtön, egyegészkéttized másodperc múlva elhangzik ugyanez, hangosabban. Akkor megelőzvén a nagyobb bajt (hogyaszongya a szomszédok az udvaron leleplezik éppen zajló magányos tevékenységemet) válaszolok, hogy "itt, a fürdőszobában", és ahogy az normális, a fiacska ott is terem, 201207275383.jpgnem hazudok, de a következő szempillantásban. És egy vesémig hatoló, érdeklődő szempár mered kábé 10 centiről az arcomba. Máris érkezik a következő kérdés: "Kakilsz?" - természetesen mindez 160 decibellel, hogy a szemben lakó Mártiék is első kézből értesülhessenek a legfontosabb történésekről. Megsemmisülve bólintok, majd mikor azt gondolom, ennél durvább már nem jöhet, még elhangzik a "Most megtörlöd vécépapírral?" típusú fontos kérdés, én pedig mindennél jobban vágyom egy deci vodkára.

Különben nem tudom, hogy ha versenyeztetném a gyermek kommunikációját, melyik lenne a díjnyertes: a fürdőszobai vagy a nappaliban zajló jelenetek. Mindenesetre a fiam erőteljesen férfias attitűdjei idejekorán megmutatkoznak, amikor ilyen párbeszédek zajlanak köztünk: "Anya, akkor mikor főzöl nekem tejbegrízt?" Épp valamin piszmogva odamormogom: "Máris, kincsem." Kis szünet, majd újabb, kissé indirekt mondat: "Anya, akkor én megnézem a konyhában, AHOGYAN FŐZÖD NEKEM A TEJBEGRÍZT!" - ami nagyjából megegyezik ezzel: Már itt sem vagy, hanem kisangyal mód forralod a tejet és kevered a búzadarát, te lusta céda.

201207315483.jpgMég szerencse, hogy Töki nem csak számonkér, hanem le is leplez. Jobbára nem csak engem, ugyanis naponta vádlón rámutat a húga hiányosságaira is, például azzal, hogy eltulajdonítja szegény a pont akkor Cummancsnak is feltétlen szükséges dolgokat: "Hát EZÉRT nem találtam én a masiniszta kocsiját: mert a Canci kezében van!" 
Tulajdonképpen majdnem mindig olyat csinál Franka, amit Botkó szerint éppen tökre nem kéne. De ha véletlenül, valamilyen csoda folytán nem figyeli a kishugot legalább az egyik szeme sarkából, akkor minimum felmerül a kérdés (és nyilván el is hangzik): "Cancius, mit csinálsz?" Erre érkezik is a megfelelő válasz, hogy "Gyagagyagagya!" - és újra teljes az egyetértés. 
Tökkencsmökköt a világ, és a benne létező dolgok MŰKÖDÉSE is nem kis lázba hozza. A miért-korszakon már gyorstalpalóval túl is vagyunk, így jelenleg a tárgyak üzemszerű működésének vizsgálatával vagyunk elfoglalva.  A "Mit kell csinálni a kalapácsnak ezzel a felével?" - típusú kérdésre a válaszom (=kihúzni a szöget) után azonnal reflektál is a Következetes Cummancs: "És ezzel a másik részével pedig bekalapálni a szöget a falba?" 
Tulajdonképpen elég lenne megmutatni neki, hogyan indul az autó, és máris sikerrel záróvizsgázna autóvillamossági szakemberként. 
 
Kisfiacska ügyesen megköszön mindent, ami a keze ügyébe kerül - általam. Teát, vizet, ennivalót, cumit. De az udvariassági formulák megismertetésénél néha megijedek ám. Például legutóbb, amikor azt a kérdést firtatta a csemete, hogy "Anya, mit mondunk, ha valaki tüsszent?" Fogcsikorgatva válaszoltam, hogy "Egészségedre." - és azonmód nyúltam a szívgyógyszeremért, hogyugye most NEM AZ A KÉRDÉS JÖN??? De nem jött. Huh. A gyerek hírből sem ismeri a reklámpiacot, ez azért megnyugtató.
A társas érintkezésben oly fontos formulákon kívül Tökkencsmökköt fenemód izgatja a kismotoros repülő hangja (=trrrrrrrrrrrrrrr), csak az "R" hangzót egyelőre deficittel ejti, így az ő tolmácsolásában sajátos bájt kap a zörgő motor imitátor "LLLLLLLLLLLLLLLLLLL". Ugyanakkor a (szerinte eszméletlenül félelmetes) kabóca hangképző szerveinek tanulmányozása után, és a jutyúbon replay-be végtelenített, beragadt bicikliracsnira hajazó "cccccccccccc" -t agyonhallgatva mostmár ő is élvonalbeli ciccegő. 
 
A fiktív élőlényekkel is tisztában van ám, így fordulhatnak elő olyan egypercesek az otthonunkban, mint az én gyerekkori 201207185121.jpgkedvencem, Süsü porig alázása egy laza félmondattal: "Anya, a Süsü az milyen dínó?" Elkerekedő szemeimet látva a csimota segítő kezet nyújt az intellektuális kátyúban rekedt felmenőjének, és helyesbít: "Szerintem sztegoszaurusz." Ezzel nagyvonalúan kisegített a tudományos vákuum-ból, ami egy '78-as születésűnek igencsak ciki, legalábbis egy kétévessel szemben. 
Vannak ám olyan fiktívek is a lakásban, amiket nem más talált ki, hanem személyesen a Fantáziadús Cummancs. Ezt modellezi a következő párbeszéd is:

Botkó (kezeivel mutogat): - Ez egy pók.
Én: -Hol?
B.: - Itt egy pók.
Én: - Aha... 
Mire a gyerek felháborodva a szkeptikus anyján:
- SZELLEMPÓÓÓÓK! Na. 
Oh, bocs. Most komolyan. Jobban kellett volna figyelnem, de tényleg. Ezentúl kifejezetten koncentrálok az ujjacskák mozgására, nehogy elvétsem a fontos választ. És az sem mindegy ugye, hogy Botkó olvasatában a hüvelykujj tökre nem értelmezhető, az kéremszépen az "Egyujj", mivel az egyest azzal szokás mutatni. Khm. Ugye? Szégyen, hogy eddig nem tudtuk.

Miután az elsőszülött meglehetősen muzikális, nem csodálkozom, amikor hétfő reggel az ágyamba cipelve a gitárt azzal ébreszt, hogy belecsap a húrok közé, és mély átéléssel énekel: "Hójembeeeeer, négylábú hójembeeeeeer..." Ez nem furcsa, tényleg. Július közepén teljesen normális. A Nyelvújító Cummancs ezen kívül arra is rámutatott a napokban, hogy a pokol az teljesen hülyeség, ugyanis szerinte az nem más, mint Pók Ól. Bár aki a szúnyoghálót is szunyókálónak hívja, annak nem tudom, mennyire érdemes bedőlni...
Elnézést, korrigálok. Egyszer megmosolyogtam a fantáziáját, mivel a sörényes hangyászra azt találta mondani, hogy "elefántcickány". Édes rafinált fiacska, hogy kivágta magát - gondoltam magamban, de azért rágugliztam az elefántcickányra. És nem hiszed el, de LÉTEZIK!!! Én kérek elnézést. 

cumi.jpgA házi-műsorvezetőnk tehát folyamatosan adásban van. Reggel nyolctól este nyolcig, utána pedig az apjával minimum tízig az ismétléseket pörgetjük, kint a lépcsőn, és azon gondolkodunk, hogy kitől örökölhette a cserfes csőrét??? Fene se érti...
Majd elégedetten és CSENDBEN zuhanunk mély álomba, hogy másnap reggel arra a cseppet sem meglepő, ám annál undorítóbb kérdésre ébredjünk:
"Anyaaaa, hol lehet a gombás cumim?"

(Az igencsak muzikális Cummancs első rögzített feldolgozását itt érdemes meghallgatni)

 

Szerző: Gizibaba  2012.08.01. 23:17 Szólj hozzá!

- Elnézést, lakhatnék itt mától? - kérdezte a vékony hangocska. Először nem értették, hogy került ide, el is csodálkoztak rajta rendesen. Ki lehet ez? Miért pont őket választotta? Mi a célja azzal, hogy itt akar letelepedni?
A hang, mert egyelőre csak hang volt, nem kérdezett többet, csak diszkréten lehelyezte a csomagját a bejárati ajtón belülre. És várt.
Sokáig nem is hallatott magáról. Viharos bejelentkezése után hónapokig csend maradt körülötte, mégis teljes bizonyossággal tudta mindenki, hogy mostmár itt van. Itt lakik Ő is. Tudták, persze, hogy tudták. És szépen, lassan, ahogyan folyt az idő, bontakozott ki a kíváncsiság a lénye iránt. Tapintatos? Az kell, hogy legyen, mert nagyon óvatosan van jelen.
4.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Hosszú idő után elkezdett finoman jelezni. Egészen vigyázva, nehogy bárkinek gondot okozzon azzal, hogy ide költözött. Mégis, JELEZNI, hogy itt van, és hamarosan többet is megtudhatnak Róla. 

A 19. héten már egészen sokminden kiderült. Az addig természetesnek vett létezése várakozással teli izgalommá fokozódott. Egy egészen újszerű várakozás izgalmává, amelyet csak az tudhat, milyen, akinek kislány költözik a szíve alá. Egy KISLÁNY. Amikor ez a tény kiderült, sírta el magát először a kiválasztott. Sírt, mert annyira hihetetlenül szerencsésnek érezte magát. Egy igazi kislány választotta őket. Bár fogalma sem volt, milyen lehet egy lány anyukájának lenni, mégis úgy érezte, nincs nála nagyobb mázlista a világon. Itt rendezkedett be az ő hasában, egészen hamar, és egészen váratlanul, de ha előre kívánhatta volna, sem tudta volna jobban időzíteni az érkezését.
Ahogyan bejelentkezett, úgy folytatta a várakozást a jövevény. Nem tolakodott, nem okozott panaszt, nem csinált felesleges izgalmakat. A találkozás időpontját épp egy hónappal későbbre tűzték volna ki, de akkor váratlanul komolyra fordultak a dolgok. Érezték mindketten, hogy egy testbe zárva tovább súlyos teher lenne, ezért úgy döntött a jövevény, hogy itt az idő.
Csütörtök reggel 5 óra volt, és épp elutazni készültek. A kiválasztott azonban egész éjjel hánykolódott, mindene feszített és fájt. Korábban sosem tapasztalt ilyet, emiatt inkább felhívta az orvost, hogy nézze meg, minden rendben van-e a Hangocskával. Az orvos berendelte, majd meglátva az arcát kijelentette, hogy már nem mehet haza. Ez a nap lesz a találkozás napja.
Micsoda nap ez? - gondolta. Páratlan, hűvös, hétköznap. A nyár közepe. 2011. július 21. Egy hónappal előbb, mint kellene. Félt.
De azt is tudta, hogy a másik is fél. Ott bent. Szerette volna magához ölelni, és megvígasztalni, bújni belé hosszú percekig, hogy nincs semmi baj. Szerette volna maga elé emelni, és belenézni a szemébe, hogy lássa a másik, innentől minden rendben lesz. De még nem tudott. Előbb végig kellett csinálni.
Félt. Újra megtörténik, ami nem olyan borzasztó, mégis, felkészülés kellett volna megelőzze. Ráhangolódás. Közösen, Vele. Ehelyett most szélsebes események sorozatán át, szinte vágtázva kell lebonyolítani mindent.
Végre elkezdődött. Sírt. Tele lelkifurdalással azért, mert nem volt elég jó. Kellett volna még az az egy hónap, ez járt volna Neki. Biztonságban, békében, odabent. Erre most itt fekszenek, kiszolgáltatva, emberek nyüzsögnek körülöttük... és mindjárt megszűnik a mindentől megóvó pajzs, a védelem, és mindent felhasít a zajos külvilág. A szívhangját figyelte. Meggyőződése volt, hogy a másiknak ez nem jó. De azt is tudta, hogy mégis így a jobb, mert mindentől jobban féltette, és attól rettegett, hogy valami baj lesz. Csak lenne már kint... Csak lenne már itt vele, és tudná, hogy biztonságban van. Akkor bocsánatot kérne Tőle, hogy nem így akarta. Szeretett volna még vigyázni Rá, teljesen, egészen.
2_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

A tizedik percben végre felsírt. Itt van, megjött. Ő az. Gyönyörű! GYÖNYÖRŰ...

Már megint sírt, de most hálásan, és csordultig szeretettel. Elképzelni is lehetetlen volt előtte ilyen szépséget. Védtelen, esendő, apró és tökéletes kislány. Hajasbaba. Ölelni való csomag. Apró szerelemgombóc. Elöntötte végre az, ami ott toporgott már az ajtóban, csak az aggódás képtelen volt utat engedni neki: az ÖRÖM. A “hogyan lesz”-t szétrombló, mindent félresöprő, elementáris erővel érkező öröm, a minden gondot felülíró boldogság.
Csak egy picit kaphatta meg, hogy összecsókolja, és már el is vitték. Attól a pillanattól fogva várta, hogy újra mellette legyen, hogy soha többet ne engedhesse el. Hogy mindig vigyázzon rá. Ott legyen, ha fél, ha bánatos, ha fáj, és ott legyen, ha kíváncsi, ha növekszik, és ha boldog.

A KISLÁNY egy csoda. Finom, simogató, kedves, mosolygós, bújós, illatos, édes, okos, játékos, figyelmes, gyönyörű.  

Pontosan 1 éve annak, hogy megérkezett. Egy éve annak, hogy minden nap ránézek, és tudom, nem véletlenül jött hozzánk. Egy éve gyönyörködöm benne minden nap, és érzem magam hihetetlenül szerencsésnek. Egy éve érzem: fantasztikus élmény, hogy ennek a kislánynak az anyukája lehetek.

Franka, édes kincsem... Egyetlen szó sem méltó arra, hogy kifejezze, mennyire szeretlek.

Anya

Szerző: Gizibaba  2012.07.21. 09:15 1 komment

Pont két éve annak, hogy TANULOK.

A szeretetről... Ami kimerülhetetlen, képzeletet felülmúló, minden fölé emelkedő, elpusztíthatatlan, és erőt adó. Egy kalimpáló pici csomag, egy érzékeny ÉLET létrejötte nyomán fakadó örök kötődés, ami nem hasonlítható semmilyen korábbi vonzalomhoz sem. Túláradó és ösztönös, természetes és hatalmas.

A türelemről... A várakozásban, a probléma felismerésében és megoldásában, a necces helyzetekben, a feszes pillanatokban.

A fáradtságról... Az éjszakai összebújásban, a nappali kávé fölötti merengésben, az elsimuló csendekben, a harsány zajokban. Ami szétárad és uralkodik, és ami legyőzhetetlenségében is legyőzhető, észrevétlenül elsuhanó, békésen elmélázó, és valahogy mégis mosolygó.

201205044376.jpgAz örömről... A létezésben, a fejlődésben, a reggelekben és estékben, a hangokban, a mozdulatokban, az illatokban, a tapasztalásokban megbúvó, csendes örömről, ami vasbeton-szilárdan átitatja az időt.

A vidámságról... A közös élményekben, a játékban, a puszta létezésben. A házban, a kertben, az utcában, a városban, a hipermarketekben, az univerzumban mindenhová elkísérő vígságról, ami velünk jön bárhová.

A családról... A gyarapodásról, a kötődésről, a gyökerekről, a találkozásokról, a napokról, az időről.

A szerelemről... Az összeforrásról, az alakulásról, a változatlanul létezőről, a vigasztalóról, a bátorítóról, a KETTŐ-ről. 

Az önfeláldozásról... Az észrevétlenül besurranóról, a fáradtságosan kitartóról, a legfontosabb-ról.

A fejlődésről... Az előre mutatóról, a nap mint nap előfordulóról, a katartikusról, a nyomon követésről, az úton haladásról és arról le nem térésről. A könnyed előrelibbenésről. A visszatarthatatlanul természetesről, a csodálatosan kibontakozóról.

Az ízlésről... A módosulásról, a finomodásról, az árnyalatokról, a hangulatokról, a stílusról. 

A vágyakról... Amik alakulnak, formálnak és formálódnak, diszkréten várnak, elemi erővel előtörnek, és beteljesülnek.

A barátságról... Átalakulóról, kőbe vésettről, múlóról, születőről és újjászületőről. Átértékelésről, elfogadásról, elengedésről, befogadásról, beszüremlésről, véletlenről és váratlanról. 

A fegyelemről... Az ön és a más fegyelméről, az akaratról, elsődlegességről és sokadlagosságról, fontosságról és fontostalanságról. 

Az összetartozásról... A kimondatlanul, bilincsek nélkül stabilan létező, gyémántba karcolt erőről, a masszív tényről.2éves.jpg

A bátorságról... Az ijedtségről, a félelemről, az aggódásról, a helytállásról, a szabadon engedésről, a szárnypróbálgatásról, a megacélozóról. 

A boldogságról

A LÉNYEDRŐL, ami lenyűgözően intelligens, kacagtatóan kedélyes, vidáman huncut, összebújósan védtelen, csibészesen különös, különösen csibész. 

Pont 2 éve annak, hogy velünk vagy.

Drága kisfiam, nagyon szeretlek.

Anya

Szerző: Gizibaba  2012.06.08. 00:11 Szólj hozzá!

Kisfiacska akar. Ő lett az Ellenkező NEM.

Igen, ez a dackorszak. Most minden NEEEEM, azzal a bizonyos hangsúllyal. Neeeem, és máris indul a dobálás, bepörgés.

201204204944.jpgGyakorlatilag én nem is kellek hozzá. A gyermek ugyanis magától üzemel. Általában így: 

- Megeszem a kavicsot. Nem szabad megenni a kavicsot. Neeeem! - és már működik is a hiszti. Időm sincs lereagálni, de így legalább, ha épp nem érek rá tiltakozni, moderálja magát, és elintézi egyedül.

201204234084.jpgVan, amit nem tud egymaga bonyolítani, például a délutáni alvást. Olyankor ugyanis egy vérre menő pelenkacsere után anya pakolja be a kiságyba, és olyankor illik jelen lenni az önnön akaratával történő küzdelemnél. A mese segít/ene, csakhogy: "- Botkó, elmesélem a Mehemedet! - Nem. - A Bóbitát? - Nem. - Az A part alatt-ot? - Neeem."
Itt véget nem érő ámokfutás jön az összes ismert mese címének felsorolásával, a Cummancs pedig random választja ki, melyik mehet.

Vagy a fürdetésnél. Érzi ugyanis, hogy alvás közeleg, és ez micsoda kitűnő lehetőség az ellenkezésre! A vetkőzéstől kezdve a fürdőkádba kerülésen keresztül, a kihalászáson át az öltözésig, sőt, az ágyban landolásig végestelenül számos alkalommal tud a résen levő dackorszakos tiltakozni, és tiszta erőből mást akarni. Pont nem201204143888.jpg azt, még véletlenül sem, amit kell/ene. (mondjuk, nézőpont kérdése - bár az apja szerint nekem van igazam, úgyhogy kettő null)

201203203385.jpgA hűtő előtt is spontán lehetőség kínálkozik arra, hogy a Töki kiválassza, melyik cseppet sem tápanyagdús és egészséges eledelt kívánja elfogyasztani mostazonnal. Márpedig azt, és kész. Az egészséges kajával szerinte az esetek többségében érdemesebb kezet mosni, elenyésző hányadukkal pedig kidekorálni a székből is lustán elérhető falfelületeket.

Időnként sikeres elterelő-hadműveleteim máskor csúfos kudarcot érnek. Olyankor anya kipróbálja a hangszálait, belenyugszik, hogy szépen muzsikálnak, és a tetőpont után eléri a ZEN-t. Onnantól minden mindegy, és mire ide eljutunk, általában a lelkifurdalás is elmúlik :) 

Még szerencse, hogy van egy húga. Eddig Franka kompenzálta a bátyja ego-stimuláló mutatványait, aranyosan201204094888.jpg mosolyogva a szőnyegen, időnként bele-belegőgicsélve Cummancs önmoderációjába... Manapság viszont magáénak érzi Botkó harcait, és tiszta erőből "segít" neki. Amikor ugyanis a fiam rákezdi, a lányom másodperc pontosan ott terem valami őrülten veszélyesnél, és már harapna is rá őszinte vágyódással, ha az anyja nem pattanna oda hirtelen. Így menekül meg naponta (a teljesség igénye nélkül) a router antennája, a telefontöltő, a laptop tápja, valamint a papucsom talpa és a bigyuszokat tartalmazó játékok is.

Maszkimusz egyébként kettő fogat tartalmaz, magabiztosan álldogál kapaszkodva, és lépeget is hozzá egyet-egyet.201204063698.jpg Utánozza a szavakat, és mély átéléssel használja az érzelmi töltetű felkiáltásokat is: a "Jaaaaaj!" - mellé például tud és szokott is nagyon nagyot sóhajtani, a "Nemmmemmem"-hez pedig ügyesen forgatja a fejét. Néha mondja, hogy "hangya", és meglepő módon a helyén használja a labda szót is, bár ez időnként inkább a labla-ra hajaz, úgyhogy lehet, hogy ilyenkor csak azt kívánja kifejezni: blablablaaaa... Ezen kívül igazi nő.201204083719.jpg
Rendkívül csiklandós, különösen a pocakja környékén, így ha sikerül elkapni és éppen hagyja is, érdemes megcsikizni, mert a gurgulázva rötyögés nevű mutatványát ilyenkor biztosan előadja. Ugyanezen produkciója egyébként csakis a tesónak jár, neki viszont számolatlanul osztogatja, buccolás, fürdés, szeretgetés, vagy semmitse csinálás közben is.

Juliska ezen kívül változatosan táplálkozik: a fák lepotyogó terméseitől kezdve a kis kavicsokon keresztül egészen a cirokseprűig, bármit szívesen fogyaszt, ami veszélyes, emészthetetlen, vagy felnőtteknek való. Továbbra is
201204043566.jpgörömmel táncol, különös tekintettel a testvére által előénekelt - és bármely szülővel beteljesített dalokat szereti, így aztán a két Letmientörtéjnjú (anya meg apa) felváltva szolgáltatja a talp alá valót. Néhanapi próbálkozásaink, hogyaszongya: énekeljen most egy kicsit a Tecső! - hamar elvéreznek, mivel az ipszilon kromoszómás gyermek szívesebben Bogyó és Babóca, mint inkább teszemazt Lédi Gágá. Félreértés ne essék: a zenei paletta igen széles, de a vájtfülű Cummancsot sem a pop, sem a rock, sem pedig az árenbí nem hozza lázba. A hip hop-pal kiegyezne, de kettő perc nyolc másodpercnél abból sem kér többet. 

Oké, ez nem teljesen igaz: a szülővel elmakettezett dalok azért neki is kedvesek. Tegnap az esti énekléskor nem kellett a Bóbita, az A part alatt, és a Háphápháp sem. Nem, kéremszépen. A Cummancs Pretenders-re volt hajlandó elaludni. Nagyjából a bridge-nél hajolt el, amikoris elénekeltem neki ezt.
Hát ennyi...

De legalább mindkét kevesebb, mint egy méteres ember sportol is: lépcsőzik, betonon mász és füvön kúsz,álldogál.jpg
szőnyegen cirkál és kövön lavíroz, elkaplakTebüdöscsibészezik, és bújócskázik (még ha nem is a szó hagyományos értelmében = "Hol az istenbe' van má' megin'??? Az előbb még itt állt mellettem!"). A lány típusú testalkata combos és tornadresszt kíván, frizurája pedig fürtös (bár frufruvágás óta ferde is) :) A napjaink jelentős része az udvaron telik, ahol számos lehetőség nyílik a hajmeresztésre, a frászkitörésre, és az idegösszeroppanásra - mármint a 30 év feletti korosztályt illetően. Merthogy a NEM az csak a gyermek szájból értelmezhető, legalábbis szerintük. Aki egy méternél magasabbról mond NEM-et, azt az alkalmi süket csemete céltudatos máshovákoncentrálással jutalmazza, és tehetséggel keres kibúvót a kötelezően betartandó szabályok alól. 

Végül egy érdekesség.
Pár napja zajlott egy igen figyelemreméltó diskurzus a fürdőben. Anya tereget, két gyermek molyol.
Anya: Botkó, mit csinál a Franka??
Botkó (aki még nincs 2 éves!!!): Nem tom...
A: nade mégis??
B: Francius, mit csinálsz?
A: nem fog válaszolni, mert még nem tud beszélni. Nézd meg légyszíves!
B: (unottan): vécézik...
A: mi???????
B: nem úúúúúgy, hanem vizsgálgatja a vécét...
 

Ahham, kérem. A nagy csekkolja és "nyugivan, anya" hangsúllyal moderálja a kicsit is!!!
A budai EGO ügyes, körmönfont, és irigylésre méltóan elszánt. A megtépázott felmenők pedig igyekeznek a nyomába érni...

Szerző: Gizibaba  2012.05.12. 23:44 Szólj hozzá!

A testem méretei alapján lassan igen csinos, saját gravitációs mezővel rendelkezem.

A gyerekeim számára mindenképpen, hiszen bárhová mozdulok a lakásban, pincsikutyát megszégyenítő tehetséggel kajtatnak utánam, bárhová. A konyha kiaknázhatatlanul sok lehetőséget rejt az önveszélyességre, ami egy 22 és egy lassan 9 hónaposnak első számú szempont. Mivel ketten vannak, a közveszély okozásának alapos gyanúja is fennáll - bravó, még egy nyomós érv a konyhalátogatásokra. Amit például egy 22 hós reggeli közben lepotyogtat az asztal alá, arra egy 9 hós vérszemet kapva boldogan cuppan rá a délutáni órákban. Ez egyrészt gáz, mert neki olyat még nem szabad, másrészt gázszor gáz, mivel a tilos kaját ráadásul félig bomló állapotában cuppantja be. 

Namármost: anya ménem takarít. Hát takarít, csak itt kérem, állandóan kéne! Elenyésző pillanatzavaraiban, amikor egyszer az életben nem figyel oda az anya, és elfelejt súrolni reggeli után, akkor tuti, zicher, száz, hogy ébredés után a 9 hós első dolga lesz feltérképezni a konyha kövét...
Ildikó (=védőnéni) szerint amúgyis túlzásba viszem a rendmániát, le kéne lazulnom.
Hát merek így???

A konyhában ezen kívül a leeső, forró és rossz helyen hagyott dolgok is képesek villámsebességgel "maguktól" működésbe lépni, de a mosogatni vágyó Cummancs egy szék segítségével háromegész kéttized másodperc alatt tud nem éppen "Csendes" Óceánt varázsolni a Tüskés utcai lakba. Földrajzi ismeretei itt nem állnak meg: a fürdőszobában a falból is képes vizet fakasztani, de a "mosdókagylóból helyre artézi kút" trükkjével vastapsot érdemelne a nagycirkuszban is.

Francius ehhez képest kisinas. Ám annál tanulékonyabb. Ő egyelőre a fregoli dőlési kapacitását vizsgálja, tudniillik, hogy a rácsimpaszkodás vajon meddig ön-, és mikortól közveszélyes tevékenység. Apa papucsának talpa egy igazi ínyenc jutalomfalatkája; minden nap kóstol is belőle rendesen, bárhová, de esküszöm, bárhová dugom el előle.

A fizika törvényei furák. A gravitációs mezőm ugyanis a lakásban már torziós ingával simán mérhető, azonban a lakást elhagyva megszűnik! Amint kilépünk az utcára, a remekbe szabott kalandor Cummancs nem felém, hanem pontosan az ellenkező irányba kezd el gyorsulni. Az udvaron a fűre kihelyezett Maszkimusz pedig szintén tőlem elfelé orientálódva halad, 9 hósokat alaposan megszégyenítő sebességgel. Az egyszülős séták emiatt egy időre ellehetetlenültek - sebaj, mivel így apa meg anya együtt is tölt el időt. Már ha éppen nem a lassan egyméteres fiacskát kergeti :)

Arra jutottam, hogy falon belül a gravitációs mezőm valószínűleg koncentrálódik, ez lehet az oka, és semmi más.
Az a lehetőség, hogy baromi uncsi vagyok, és rajtam kívül a szabadban minden más sokkal de millióval érdekesebb, bennem fel sem merül... :D

Szerző: Gizibaba  2012.04.04. 13:48 Szólj hozzá!

Hovagondoltam, mitévő lettem, és tűvé tettem.

Az eredmény: ágynemű mindkét csemetének, rácsvédő Frankának, és egy asztaltakaró, ami kiváltja a sarokvédőt (tekintettel arra a tényre, hogy annak két ilyen mindent leszedő és azonnal megrágó gyerek mellett semmi értelme). 

A bukósisakon még gondolkozom, de addig ezekkel kihúzzuk :)

201203183326.jpg201203183331.jpg

DSC04405.jpg

DSC04412.jpg

DSC04422.jpg

Szerző: Gizibaba  2012.03.28. 14:49 Szólj hozzá!

Azon a márciuson, amikor Franka hosszú tolatás után négykézlábra merészkedett, és felült, majd egyszercsakDSC04256.jpg elindult előre a négy végtagján, a Cummancs úgy döntött, elmeséli kívülről a mesekönyveket. Bármelyik megkezdett mondatot befejezte, minden mondókát kívülről fújt. Esténként közölte, hogy "elfáradtam", majd gyorsan hozzátette, hogy "Ne búsuljunk!". Abban a hónapban a Maszaki Mussz megszerette a járókát, és közelebbről is belekóstolt a könyvolvasás szépségébe. Általában a harmadik oldal sarkát harapta ki teljes201202022904.jpg lendülettel, majd molyolt vele picit, és jobb kezének ujjaival a teljes negyedik oldalt utána küldte. Botkó ennek nem örült kifejezetten, bár korábban ő is próbálkozott hasonlóval, de sokkal kevesebb sikerrel. Az alapos és gondos Cummadék ilyenkor azonnal szerette volna megragasztani a pórul járt oldalakat, különös figyelmet szentelve az Ablak Zsiráf és a Mosó Masa Mosodája kedvelt lapjainak, de a művelet közben általában lebukott, hogy tulajdonképpen minden hűhó csakis a cellux miatt van. 

Azon a márciuson erős széllökések kísérték a teliholdas éjszakákat, és mindenki tudta, hogy az ajtó előtt toporog a tavasz. Már majd be köszöntött, csak még épp nem.  

Azon a márciuson Gombócartúr, aki a Töki, minden este kérte, hogy anyája meséljen. És egyszer, mikor a Tata201202163109.jpg igyekezett helyettesíteni azt, akiből csak egy van, a Tata véletlenül nem a Családi kört mondta el kívülről a félhomályban, hanem a Kismalac és a farkasok rögtönzött, ám annál frappánsabb változatát. Kisfiacska türelemmel végighallgatta, majd végül megállapította: "Nem szeretem ezt a mesét." Papi ekkor ment ki pisilni...

201201262760.jpgAzon a márciuson Más Szakú Mussz egyre viccesebbnek érezte a buccolást, és megannyiszor, mikor az apja ölében találta magát (ami valljuk be, igen sokszor előforduló performance volt), örömmel hódolt új szenvedélyének. Anyával ugyanez nem volt szórakoztató, és anya legtöbbször amúgyis unalmas volt.

Az Éjszakai Mussz néha valóban a sötétebb napszakban élénkült fel leginkább, általában fél ötre állította be a hálózsákban a vekkert, hogy a hajnalt kellemes teázgatással üdvözölhesse - fittyet hányva Pál, Kata és Péter irigylésre méltó tulajdonságára, hogy tudniillik a gyerekek megvárják a kakas főprodukcióját, és nem lövik le a poént a hamarabbi nézelődésükkel. 

Azon a márciuson, amikor a két cinkos együtt kezdte tölteni a tisztálkodási időt, a Műszaki Jártasságú MusszP1020623.jpg egyre szívesebben pancsolt a nagykádban üldögélve, engedélyezve a bátyjának a mindennapi haja megmosását, és elviselve, sőt lelkesen, kellő humorral tolerálva a szemenfröcskölést. Eközben általában nagyokat rötyörészett, és a Cummancs bármitcsinálása a legőszintébb rajongást váltotta ki belőle.

Azon a márciuson, amikor világossá vált, hogy a Botkancs és a Takaró életre szóló barátságot kötöttek, és mostantól elválaszthatatlanok, anya megtanult suttyomban reggelente lopni, délután elbagatellizálva és ezerrel terelve másik takarót csempészni, hogy aztán az esti alvásnál friss, illatos, és főleg tiszta ágyneművel lepje meg csodálkozó, és egyre gyanakvóbb fiát.

P1020499.jpgAzon a márciuson Franka gyűlölni kezdte az orrszívót, és megtanult Hegyi Barbara hangján megszólalni. Időnként Kicsizombi-zással is kombinálta, amikor négykézláb biorobotként haladva, kedves mosollyal a szája szegletében közelgett hörögve és szörcsögve, egészen addig, míg fel nem kapta valamelyik felmenője, hogy több tonna puszit helyezzen el az arcán.

Azon a márciuson Botkó úgy vélte, jó ötlet, ha fotoszintetizálni kezd. Nem evett szilárd eledelt, kivéve azt, amelyik kellemesen édes, vagy amelyiket szigorúan tilos. Illetve, ez így nem pontos: csak olyat evett és csakis addig, ami tilos (lenne).

Azon a márciuson anya új rejtekhelyre bukkant a TV állvány mögött, és ujjongva üdvözölte viszont rég elfeledett gázgyújtóját, és cumisüvegmosó keféjét.

201201272799.jpgAzon a márciuson Botkó és apa takaróból sátrat hozott létre a szoba közepén, amelybe Cummancs egyetlen fontos tárgyat gondolt körültekintően elhelyezni: a szobanövényt.

Azon a márciuson Yokkermokk felfedezett egy új funkciót a Tata TVjének a távirányítóján, amiről eddig senki nem tudott. Még Tata sem, aki a TVről mindent tud. 

Azon a márciuson Mamzi nem hallgatta meg a Kiszámoló című mondókát Töki előadásában, mivel a 92-es nadrágot hordó lassan kétéves egész egyszerűen megmakacsolta magát, ha Mamzi mondókát szeretett volna hallani tőle. Megmakacsolta, és gödröcskés vigyorral, huncutul várta az elmaradt skandálás által kiváltott hatást, tudniillik, hogy "De csibész vagy, Oszi!". 

Azon a márciuson, mikor Eme már látta ultrahangon Borkát, Lottiék már két hetet eltöltöttek Kubában, Anya és Apa elmentek este vacsizni a Belyó Barbi szülinapján, Botkó egy délután a távirányítóval aludt, Franka telecsordította nyállal anyája telefonját, és tűzgyújtási tilalom lépett hatályba az ország területén; na ezen a márciuson készítettem életemben először VARGABÉLEST. 

Szerző: Gizibaba  2012.03.12. 00:03 Szólj hozzá!

Franka uel stop ees neegykeezlaabazik stop Nemsokaara maaszik elooere stop

Botkoo szemfogakat nooveszt stop Laazas volt de maar nem stop 

Veegre megpucoltam az ablakokat stop Maasfeel eev utaan ideje volt stop

Itt a tavasz

Stop

 

Szerző: Gizibaba  2012.03.05. 12:36 Szólj hozzá!

22:24 Petyaszerelmem: 1. nem is tudtam, hogy a Szent az nagybetű
én: a szent nem, csak A Szent
Petyaszerelmem:
nem tudod, hol a mikrofonom?
a kézi?
én: de
én: az egyik fekete dobozban asszem
22:34 Petyaszerelmem: meg is van
érdekes, hogy amikor én megnéztem korábbn, még nem volt ott
22:35 én: ez teljesen normális
Petyaszerelmem: aztán, hogy te mondtad, hogy de, akkor meg igen
én: korábban kellett volna kérdezned
én vagyok a nagy tárgyodagondoló
Petyaszerelmem: igen
22:36 nagyon jő, hogy az vagy
hogy az IS
én: :)
és akkor holnap Te nagyon ügyesen megcsinálod a mindakét dolgodat
majd utána jössz is?
22:41 Petyaszerelmem: már ma is azt fogom csinálni
a holnapt
én: óóóóó
Petyaszerelmem: és asszem, hogy ötre kint is leszek mindenképp
én: vannak a hoNlapszerkesztők
Te pedig egy hoLnapkészítő vagy
22:42 Petyaszerelmem: holnapszerkesztő, aki már ma szerkeszt
én: :)
Petyaszerelmem: na ezt azonnal abba kell hagyni
a hülye szóviccek elkészítését
én: rendben
sohatöbbet szóvicc
Petyaszerelmem: neeeem
22:43 csak ebben a csetben
én: e csetben? :D
Petyaszerelmem: azon gondolkodtam, hogy hogy lehet valakira rácsapni a csetet
mint a telefont tudod
én: :D
"kiikszellek"
22:44 Petyaszerelmem: mert a facebookos románcokban akkor hogy csinálják?
én: leikszellek
Petyaszerelmem: na például
de a gmail csetet ha leikszelem, akkor te még ugyanúgy ott maradsz
én: ez igaz
Petyaszerelmem: aztán ha írsz valamit fölugrasz megen
én: hm
akkor el köll sötétülni
szürk
szürk
22:45 előtte szólni, hogy csá
Petyaszerelmem: "és akkor egy olyat beszólt, hogy egyből rászürkítettem a csetet. Tudod kivel szórakozzon!"
így gondoltad?
én: ühüm
Petyaszerelmem: király
én: a rápirítottam-ból ered
22:46 ez a durvább verzió
Petyaszerelmem: rádpirítom a csetet!
én: :D
Petyaszerelmem: kiszürkítelek!
22:47 állandóra!!!!!!
úgyvigyázz
ánizsos cocahasaalja
22:49 csak úgy eszembe jutott, ogy ma azt is ettem
nagyon finom vót
Petyaszerelmem: aztán ez a cukros disznózsíros hasaalja
aztán alga
22:55 én: cukrossss????
há' hogy???
Petyaszerelmem: ánizsos édes ragyogó bevonattal
nagy cocapocak kockák
én: csillámló röfibegy
Petyaszerelmem: iszonyú finom volt
Petyaszerelmem: és még gőzgombóc hússal töltve
az is nagyon finom
én: gőzből gombóc??
Petyaszerelmem: majdnem mind elfogyott
igen, gőzből volt
én: Téged átvertek
Petyaszerelmem: csak frissen jó, mert utána lesapódik
22:57 én: hová?
Petyaszerelmem: és akkor már csak nyalogatni lehet
én: onnan lentről, ahová csapódik?
Petyaszerelmem: a felületre. Hát még ezt se tudod? :)ú
én: nem vagyok felületes
elnézést
22:58 Petyaszerelmem: nem. lecsapódik a gőzgombóc a felületre, ahonnan utána föl lehet nyalni.
eh
én: ugye most csak szívatsz?
Petyaszerelmem: nem értesz egy fabatkát se abból amit mondok?
én: ühüm
Petyaszerelmem: igen, szivatlak
22:59 a gőzgombóc, az tészta
nem gőz
hanem rovar
23:03 nem szeretem a koriandert
se az algát
az meg intenzív tengerízű
én: büdöshalas
Petyaszerelmem: é ez a raffaello - én hívom így - az meg amikor elroppantottad a sült külső héjat, istállóízű
volt
23:04 nem tudomelmondani, hogy hogyan
de amikro az istállóba lépsz
én: és beleharapsz egy lóba
Petyaszerelmem: ami az orrodból vándorol a szádba
neeem 
én: értem én
na
23:05 Petyaszerelmem: hanem csak szagra olyan ízű
én: szagízű
Petyaszerelmem: igen
én: te lószagú úristen
Petyaszerelmem: na, viszont most már 11 óra is elmúlt és én szarba leszek holnap, ha nem dolgozok
23:06 úgyhogy elmegyek
én: igazis, meg kell szerkesztened a HOLNAPot
Petyaszerelmem: azt is, és a holnaputánt
én: ezer dolgod van
Petyaszerelmem: és igen
százezer és hét
asse tudom hova kapjak, jaja
én: akkor menjél, én is fogok
Petyaszerelmem: neked is százezermillió dolgod van?
én: igen, például megkeresni a kispárnámat
Petyaszerelmem: igen
én: és még ezen kívül százezermillió minusz egy dolog
23:08 Petyaszerelmem: na, jól nézünk ki, így behavazva estére melóval....
Petyaszerelmem: szeretlek baba
én: szeretlek én is baba

Szerző: Gizibaba  2012.02.27. 23:22 Szólj hozzá!

Gyurrrika, a papagáj
úgy élt, mint egy kis király:
miszerint a fáma mondja,
eledelre sem volt gondja.

De helyzetét nem becsülte,
álló nap lebzselt a beste!
Órákig csak csőrét tátja
a mihaszna kismadárka.

Egyszer arra járt egy nagy szél,
amitől papagáj nem fél. 
Node, EZ a szél, úgy látom,
hatalmas madár-rémálom!!!

Hullámokat vet a tenger,
ember arra járni sem mer...
Bezzeg ez a fárnya madár!
Hisz övé most az egész határ...

Nagyravágyó természete
vajon mibe vitte bele???
Nekilódult ő a szélnek,
amitől oly sokan félnek.

Felrepült a víz fölé,
de hullám került mögé!
Lecsapott a kismadárra,
vizes lett a tollacskája.

A szél magával sodorta, 
s elvitte a másik partra!
Sokszáz kilométert repült,
s végül Afrikába került.

Pórul járt a beste madár...
Hűvös lesz az este ma már. 
Eleségért dolgozhat most!
Nem talál itt ingyen kosztost.

Nappal őrült forróság lesz,
mert itt ventillátort sem vesz...
Kereshet most új barátot.
Kígyót, rovart... délibábot...

Kifogott a hurrikán
ezen a kis Gyurrrrrrrikán...
 

Szerző: Gizibaba  2012.02.16. 15:19 Szólj hozzá!

A Botkológiai és Frankológiai kutatóközpont munkatársai nemrégiben hozták nyilvánosságra a legfrissebb, 2012-es adatokat, amelyek világos képet festenek a Tüskés utca két éven aluli lakóinak szokásairól.

A vizsgálatban részt vevő személyek 50%-a nő, míg pontosan a fele az erősebbik nemet képviseli. A tanulmány szerint a férfiak jóval határozottabbak a tárgyak megszerzésében, mit a nők, mivel a kiszemelt eszközök és játékok megkaparintásakor az erejüket használják. Legyen az cumi vagy mesekönyv, a 20 hónapos férfiakkal szemben alul maradnak a lassan 7 hós nők, akik viszont a tárgyak megismerésekor elsősorban a finom tapintásra hagyatkoznak. Először csak megsimogatják a célba vett matériát, később óvatosan az ujjacskáik közé veszik, és végül, ha úgy ítélik, minden további nélkül rácsatlakoznak szájjal, bőségesen ellátva így nyállal a pórul jártat. Gitározni azonban a hölgyek tudnak szebben: kifinomult mozdulattal pendítik meg a húrokat, míg az erősebbik nem képviselői szó szerint hajlamosak a húrok közé csapni.

Az alábbi kérdésre, mi szerint "Melyik tárgyat részesíti előnyben, ha mindhárom megkaparintására hirtelen lehetősége nyílik?
1. távirányító,
2. csörgő,
3. mesekönyv"
a megkérdezettek 100%-a válaszolt 1-essel, így rövid úton ki is derült, hogy a kezükbe egyáltalán nem való használati tárgyak iránti vonzódás mindkét nem és korosztály képviselőinél pontosan ugyanakkora. 

Szülőválasztásban, azaz, hogy apa vagy anya az esti mesélő, kizárólag a férfiakat volt alkalmunk megkérdezni, mivel a válasz egyértelműen az ANYA volt, így a további vizsgált populációknak esélye sem volt ugyanezt a személyt kiválasztani. Ugyanakkor, a megkérdezettek 100%-a szavazott apára, ha a délutáni szórakoztatás került szóba. 

Pelenkacsere-vizsgálatok során egyértelműen kirajzolódik, hogy az összehasonlított garfikonok tökéletes ellentétei egymásnak: a górcső alá vett 2 éven aluli férfiak mindegyike határozottan elutasította a küzdelem nélküli megadást, és markánsan elzárkózott a pelenkacsere önszántából történő kezdeményezésének lehetőségétől. Ugyanekkor a nők kifejezett örömmel fogadták a csere lehetőségét, mivel ilyenkor különösen hosszú ideig fürkészhetik a csomagolásra kijelölt személy arcát, haját és egyéb, tanulmányozandó alkatrészeit. A menekülést választó férfiak arra a kérdésre, hogy miért is lógnak meg a tisztába tevő elől, 50%-ban a "fáj" szócskával, 50%-ban pedig az "Elkaplak!" szó huncut ismételgetésével feleltek.

A balesetek számára vonatkozó diagramm eloszlási függvénye egyértelműen az xy kromoszómások felé billen, akik a legfrissebb adatok szerint az elmúlt héten beszerzett 2 sérüléssel is büszkélkedhetnek. A sebesülések helyére vonatkozólag két kedvenc területet neveztek meg: bal orca és alsó ajak. 

Mozgásformák közül a 7 hónapos nők a négykézláb közlekedést, a hason tolatást és a megtámasztott üldögélést preferálják; míg a férfiak a körberohangálást, a "nemtommitkezdjek magammal" padlón fetrengést, és a séta közben elszaladást kedvelik kifejezetten. A mozgásformák korlátozásánál/tiltásánál is eltérő kép rajzolódik: a hölgyek 100%-a szavazott NEM-mel arra, hogy elviseli-e, ha szülei nem engedik üldögélni, mivel még túl korai. A férfiak ugyanezzel a válasszal illették a "Szót fogad-e édesapjának, ha nyugodtan szeretne sétálni?" kérdést.

Fogak számát illetően a férfipopuláció 100%-nak a fogazata közel 70%-os, míg a nők eddig egyetlen foggal sem büszkélkedhetnek. Ugyanakkor figyelemre méltó eredmény a hölgyek részéről, hogy 74-es, olykor 80-as ruhaméretükkel eddig vezetnek a vizsgált 7 hónaposok között, mivel a férfiak ugyanennyi idősen még bőven 68-as szettben nyomultak...

A kutatóközpont munkatársainak vizsgálata kiterjed még a 33 éves felnőtt korosztályra is, akik egyenlő arányban foglalkoznak idióta versek, mesék és dalocskák írásával; de ami a rosszabb: előadásával is. A nyilvánosságra került adatok alapján a 33 éves nők 100%-a írt tegnap versikét, de a statisztikát eddig élvezettel forgatók kedvéért azt egy következő posztban jegyezzük le.
Óvatosságból...

Szerző: Gizibaba  2012.02.16. 15:01 Szólj hozzá!

"Nem élet az élet köldök nélkül, és nem ám csak úgy odarajzoljuk, hanem utána azonnal ellenőrizzük az anyáét és titkos kritériumrendszeren alapuló összehasonlító elemzéssel fogadjuk csak el, hogy az a pötty ott valóban lehet-e köldök, vagy csak egy egyszerű pont - ami akár egy szimpla, snassz szem is lehetne... Kész csalás az ilyesmi, felháborító, hogy egyeseknek egyáltalán eszébe jut."

Botkó egy nyelvész. Kiválóan használja a már megtanult szavakat, azok múltidejű és egyes szám első személyű alakját is. A motivációja igen nagy, ma reggel például alapos nyújtózkodás után kijelentette: "Nem érem el!" A kérdésemre, hogy mit is?? hamar érkezett a válasz: "a csokit az asztalon".

Áhhá, kérem, a megfelelő ösztönzés lehet a kulcsa a beszédre tanításnak. Ha az alapok megvannak, kisfiacska az alaposan kigyakorolt hangalakokat simán görbíti már az adott szituációra. Nem átall naphosszat edzeni a témában: ébrenléte jelentős részében mantrázza a szavakat, úgymint leesett, leejtettem, leejtetted. Sőt: le fog esni!!! Hihetetlen... 

DSC03901.jpgA lényeglátása azonban még ennél is varázslatosabb: adott szövegkörnyezetből kiemelőfilcet megszégyenítő pontossággal idézi a fő mondanivalót. Ékes példája ennek a Nád a házam teteje kezdetű dalocska (aminek a dallamát bevallom, korábban csak rettentő részeg alakok szájából hallottam, és ezen gyatra alapokból próbáltam reprozni a követelőző gyermekemnek - szerintem sikerrel, ugyanis később a tecsőn meghallgattuk közösen, és annak ellenére, hogy Botkó szerint az enyém jobban hangzik, a dallamvezetése teljesen olyan, mint a saját Cinegémnek :)). Naszóval, cinege. Egy szürke reggelen a jókedvű Cummancs elém állt, azzal a "kérni szeretnék egy dalt a kívánságműsorban" fejjel, amivel szokott (t.i.: szemöldök összevon, fej lehajt, pillák alól komolyan és hatásosan szemembe nézés), majd közölte: "Hess le, cinege, teteje." Az idézetből egyből vágtam, mit szeretne, nade a csodálkozás azért elvett pár pillanatot még a várakozó csemete idejéből, merugye, hogy van érzéke arra, hogy ilyen lényeglátóan kiemelje a nóta fő rigmusát? Hiszen naná, hogy az egész dalocska arra építkezik, hogy a fránya madár odarepült, és ha valaki nem zavarja el nagyonsürgősen, akkor itt bizony építészeti kapufát rúgunk hamarost, és akkor jesszus, mi lesz... Ezt a fiam egy rövid mondatban összefoglalva a tudomásomra hozta, én meg nem győztem trillázni.

DSC03834.jpgIgazság szerint van egy kis gond azzal, hogy Yokkermokkot mely karakterek hozzák lázba. Panna igazán aranyos, mert mostanában rengeteg mesekönyvvel elhalmozza a meseileg elkényeztetett Cummancsot, így került a háztartásunkba néhány teknősbékás, egy Babaros, és egy Hupikék törpikés meséskönyv. Utóbbi első tizenakárhány oldalának lapozgatása kínos érdektelenségbe fulladt, hanem amikor ahhoz a részhez értünk, hogy Hókuszpók gonoszul, karlengetve üldözi a törpicsekeket, Botkó felvillanyozva, feszülten koncentrált, hogy na, ebből vajon még lehet valami. Mélységes ámulattal figyelt, és lenyűgözve halgatta apáját (vagy anyáját), amint a kopaszodó gonoszt hangban megcsinálja, és azóta sajnos az egész mesekönyv összes létező törpéje és gombaháza is kevés lekenyerezni, ő csak és kizárólag Hókuszpókot akar. Hókuszpók-mán. Szerintem előbb-utóbb Hókuszpók mérgezés lesz a vége. Olyannyira veszélyes a helyzet, hogy a mai rajzolás alkalmával, mikor megkérdeztem: "na most mit rajzoljunk? Mondjuk pókot?" A mindjárt egyméteres cummadék lelkesen rávágta: HókuszPÓKot! 
Ha mégsem Hókuszpókot kell rajzolni, akkor az esetek kilencvenöt százalékában csigabigát, a fennmaradó néhány százalékot a pontpont vesszőcske féle törökbasa vagy a hóember teszi ki. De van egy valami, ami senkiről nem hiányozhat. Enélkül ugyanis nem ember a hóember, nem basa a török, és nem biga a csiga: mégpedig a köldök! Nem élet az élet köldök nélkül, és nem ám csak úgy odarajzoljuk, hanem utána azonnal ellenőrizzük az anyáét és titkos kritériumrendszeren alapuló összehasonlító elemzéssel fogadjuk csak el, hogy az a pötty ott valóban lehet-e köldök, vagy csak egy egyszerű pont - ami akár egy szimpla, snassz szem is lehetne... Kész csalás az ilyesmi, felháborító, hogy egyeseknek egyáltalán eszébe jut. 

Azt hiszem, azért a szövegértelmezéssel mégiscsak lehetnek problémák. Csakhogy, a Cummancs szerint nem nála, hanem nálam. A minap negyedóra abszolút kreatív gyurmázás után, mikor már túl voltunk gombán, katicán, mozdonyon és teknősbékán is, megkérdeztem: - "Na, Cummancs, most mit gyúrjunk?" Marha komolyan, összeráncolt szemöldökkel behajolt az arcom elé, és megjegyezte: "- Gyurmát". 
Nem volt több kérdésem.

Ritmusérzékből azonban csillagos ötös a gyermek. Dallam neki nem is kell, elég egy jól megírt WeöresDSC03202.jpg Sándor vers is - és ebben abszolút emberére akadt bennem a Tökkencs. Skandáljuk is rendszeresen a mondókákat, porszívózás közben, evéskor, építőkockázás alatt, és amikor a Franka eszik, akkor is. Közben Cummi ritmusosan zötyörög (szerinte nyilván táncol). A kedvence a Kiss benedek féle Zaka-zaka-zakariás, ezt képes elmondatni velem hússzor is, de rajta szoktam kapni, hogy már tökre rég nem is figyel, hanem jobbára egy reklámot bambul a tévében. Általában a Nurofenesek nyűgözik le teljesen, mert abban van majom, labda és baba is. Meg Mapocska. A Mapocska egyébként, jobb, ha mindenki tisztában van vele, hogy reggelente nyújtózkodni szokott, és ezen mozdulatot a legsportosabb cummadék igen gyakran lemodellezi, mivel különösen fontosnak érzi, hogy a hűséges égitest így karban tartsa magát a földlakók legnagyobb örömére. Végülis, igaza van.DSC03155.jpg


Ezért aztán, habár a közeli múltban Botkó még csak tolatott, és az első szava (=űrlény) után hosszú szünet állt be a beszédfeljődésében is, mára jócskán bepótolja az átlustult időt, és szorgosan mondogatja naphosszat, hogy "porszívózok, porszívóztam... datozok, datoztam..." És szerinte mindkettőnek igazi értelme van. 

Sőt! A legkiválóbb Cummancs asszociálgat is. Így esett meg, hogy az Ablak Zsiráfban az óriás címszóDSC03906.jpg alatt ábrázolt szakállas őszerinte a Mikulás, és legnagyobb döbbenetünkre, a nappalink ajtaján lakik egy kutyuska is...
Ugye, hogy???? :D 


Tegye fel a kezét az a felnőtt, aki ezt a westie-t felfedezte volna az ajtón! Ez valahogy a gyerekekkel születik, és aztán elmúlik. Vagy mégsem?

Anyának és Apának mindenesetre azonnal leesett, mire "kutyuskázik" boldogan a furfangos kisfiacska. Lehet, hogy nem is olyan múlt az a múltidő :) 

Szerző: Gizibaba  2012.01.31. 23:36 Szólj hozzá!

"A hozzátáplálás nálunk azonban nem csak azt jelenti, hogy a kezdeti alap babaeledel mellé bevezetjük a különböző ízeket és ételeket, hanem azt is, hogy Franka mellé tápláljuk a bátyját is. Szó sem lehet róla ugyanis, hogy a féléves reszelve kapja az almát, a tizennégyfogú meg ugyanezért megdolgozzon a saját, kalciumigényes reszelőivel."

Franka tolat.

DSC04039.jpgMintha csak egy évvel ezelőtt lennénk.
Az akkor  féléves Cummancs ugyanezt művelte, közvetlenül a négykézlábas biorobot állapota előtt. Kúszni valahogy ő sem volt hajlandó, kizárólag hátrafelé.

Franka szintúgy. Maszakimussz is úgy intézi, hogy minél előbb a csúszós felületre érjen, és amint "padlót fog", máris őrületes kézmunkába kezd, tuszmákolja magát szerinte előre, de mi tudjuk, hogy hátra. Néha megspékeli a produkciót egy 380 fokos körbecsodálkozással, majd folytatja ott, ahol a hátrafelézést abbahagyta. 

Különben biztosan tudják, miért csinálják így. Időnként melléhasalok, és olyankor majdnem én is tudom, hogy mi a jó ebben. 

A Csühöndér (= Franka) egyébként annyiban különbözik azért az elsőszülöttől, hogy mivel talpig csaj, kiválóan állDSC03987.jpg neki a tornadressz. Persze, igazából body-t hord, de a kislány bodyk időnként hihetetlenrózsaszínűek, és emiatt inkább hasonlítanak jelmezre, mint ruhára. A tornadresszes félévesek pedig, akiknek a haja is kócosodik, és kifliformájú a szemük, ha vigyorognak, különösen nagyra értékelik, ha egy kiadós tolatás után felkérjük őket táncolni. Ilyenkor kedves Bözsinéni ábrázatukkal, mosolyogva veszik tudomásul, hogy apa vagy anya ritmusra mozgatja őket, elsősorban a "Gyere, kislány, gyere!" kezdetű világrengető slágert énekelve közben. 

409667_10150492564330909_730980908_8650646_873237058_n.jpgFrancius, ha végzett a mozgással, megéhezik. Ilyenkor egyre gyakrabban eszik normálisra hasonlító eledeleket, úgymint reszelt alma darált keksszel gazdagítva, banánpüré, vagy valamilyen főzelék. A hozzátáplálás nálunk azonban nem csak azt jelenti, hogy a kezdeti alap babaeledel mellé bevezetjük a különböző ízeket és ételeket, hanem azt is, hogy Franka mellé tápláljuk a bátyját is. Szó sem lehet róla ugyanis, hogy a féléves reszelve kapja az almát, a tizennégyfogú meg ugyanezért megdolgozzon a saját, kalciumigényes reszelőivel. Ha a kicsinek jár, akkor tessenek a nagynak is. És nem ám suttyomban külön edénykében, hanem ugyanabból, amiből a "Szranka" is eszik. Anya tehát belátta, hogy dupla adagot kénytelen gyártani mindenből, amit a lánya bendőjébe szán. És még így is előfordul, hogy a maradékot Cummancs a húga kanalával lapátolja be, mivel nyilván úgy tök más íze van. Nyilván. 

Aztán meg, a lányunk első szókezdeményei tökéletesen azonosak a fiunkéval. A HEÖ és a GÖ ejtése is hasonló, ugyanazon a fátyolos, csak most kissé nőiesebb hangon szólal meg. A prrrrr-zés közbeni buborékfújási kísérletek sem változtak, és a szájlegörbítős sírás is stimmel.

DSC03940.jpgHasizmozás kérdésében sem változott semmi: Műszaki Jártasságú Mussz  úgy képzeli, hogy hanyatt fekvésből félévesen már simán kivitelezhető a felülés, és ha felemeljük függőlegesbe, azonnal bátran menetel a kanapén. Gyalogol. Mint pont egy éve a hímnemű elődje. Az igaz, hogy haja lényegesen több van, hamarosan be kell szereznünk egy pántlikát, bár nemsokára belenő a Detrééktől kapott hajpántjába is, ami remek kiegészítője lesz a rózsaszín tornadressznek. :) 

Addig úgyis még csomó mindent elismétel, amit a bátyja már megtanított nekünk, és közben rengeteg újdonsággal is meglep, amikre ma még csak a szemünket forgatjuk... néhány év múlva pedig talán, esetleg, netán, lehet, hogy újravesszük. :D

Szerző: Gizibaba  2012.01.31. 23:08 Szólj hozzá!

"...kitaláltam egy új módszert - nem is értem, más erre hogyan nem jött rá, hiszen olyan egyszerű! Körömvágó kisollóval szerkesztettem adáskészre a fejemet, amire talán a szimmetrikus jelző illett a legkevésbé. És, ha őszinte akarok lenni, akkor az ocsmány a leginkább..."


Az úgy kezdődött (és kezdődik mindig), hogy a kamaszlányok megbuggyannak. Elkezdik magukon felfedezni az átlagostól eltérő, vagy az általuk szépnek gondolttól merőben más alkati sajátosságokat, és igyekeznek saját magukban az etalonnak vélt forma kialakítását. Nyilván ennek alapja, hogy amilyenek ők, az úgy pont nem jó, annak csakis a szöges ellenkezője lehet megfelelő; így a barna hajú szőke, a göndör persze egyenes, a magas alacsony, a telt inkább vékony szeretne lenni. A magas hangú mély és rekedt, a hebrencs inkább komoly, a szegény inkább gazdag, és a budapesti naná, hogy vidéki lányként képzeli a szebb, áhított idillt.

Korai ámokfutásaim talán legelső állomása volt, mikor másodikban kijelentettem: elegem van a hosszú hajamból, és holnaptól tökrövidet akarok. A szüleim elcipeltek a fodrászhoz, ahol komolyra fordult ebbéli igyekezetem, és a másnapi iskolai farsangon, ahol hitelesen hoztam a Linda-figurát, senki nem ismert meg. Baromira unatkoztam, és le kellett lepleznem magam az osztálytársaim előtt, hogy szóba álljanak velem. A tanulság gyerekek: soha nem szabad átgondolatlan időpontban felismerhetetlenné változtatni magunkat, különben rohadtul unalmasan alakulnak a dolgok.

Hatodikban felfedeztem, hogy szőke pihék nőttek a lábszáramra. Azonnali eltávolításukról szőrtelenítő krémmel gondoskodtam - édesanyám legnagyobb rémületére, hogy atyaúristen, ennek a lánynak pár év múlva olyan prém nő a testére, mint a botosjetinek. Az eredmény leginkább fura volt, és a pihék néhány hét múlva teljes pompájukban ragyogtak újra a lábamon, minekutána arra jutottam: bíbelődjön ilyesmivel a Holleanyó, tiszta gáz erre időt pazarolni. Így aztán fel is hagytam eme igyekezettel néhány évre.

Nyolcadikban a szemöldököm akasztott ki, de úgy véltem, a csipesz baromi fájdalmakat tud okozni, viszont én irtó okos vagyok, mert kitaláltam egy új módszert - nem is értem, más erre hogyan nem jött rá, hiszen olyan egyszerű! Körömvágó kisollóval szerkesztettem adáskészre a fejemet, amire talán a szimmetrikus jelző illett a legkevésbé. És, ha őszinte akarok lenni, akkor az ocsmány a leginkább :D A kozmetikus (akihez keresztanyám cipelt el a szemöldökömnél szerinte sokkal zavaróbb pattanásaim miatt), miután újraélesztettük, azt mondta, soha ilyet a “praxisa” alatt nem látott. Majd nekem esett gyantával és csipesszel - így tanulva az esetből, ezt a tudományomat is jegeltem pár évig.

A Kétbalkezes Kamaszlányok Kézikönyvében olvasottak alapján a szemnek jót tesz némi szeletelt uborka, de én juszt sem értettem, miért csíp olyan rohadtul az ecet - mikoris unokanővérem diszkréten felhívta rá a figyelmemet, hogy ezt a fajta pakolást illik mezei uborkából, és nem csemege/kovászos verzióból készíteni. Khm, jóvanna, miért nem írják oda rendesen???

Viszont még azon a nyáron döbbentem rá, hogy kövér vagyok. Ez igaz is volt, ezért kitaláltam, hogy hiába van nyár és 35 fok árnyékban, nekem, a vállalhatatlan külalakom miatt az egész forró évszakban tilos levetkőznöm fürdőruhára, és az emberiség ellen való bűn, ha szoknyát, netán sortot húzok. A tüzes hónapokat susogós melegítőben bekkeltem ki, ami miatt többen elkönyveltek stikkesnek - viszont látványos eredményt produkáltam: a forróságban csontsoványra izzadtam a zsírt magamról. Csakhogy nem vettem észre. Már alig nyomtam pár kilóval többet, mint a párnám, mikor a családom felfigyelt a jelenségre (azaz rám), és sürgős stopot nyomott.

Gimiben nagyjából végig totál lúzer voltam, például sosem lógtam el egyetlen órát sem... Ebből kiindulva lematekozható, hogy kábé mennyire voltam kedvelt jelenség a gyönyörű és népszerű csajokból álló lányosztályban. Csóró voltam és meg voltam győződve arról, hogy tök bénán nézek ki, ezért meg sem próbáltam csini vagy szép lenni: maradtak a Helloween pólók, farmerok... Első gimis voltam, mikor kitaláltam, hogy mindenképpen diszkóba kell mennem, ez élet-halál kérdése. Anyám először hallani sem akart erről, majd végül azzal a feltétellel mehettem mégis, hogy a két unokabátyám visz el - akik viszont ahhoz a további feltételhez kötötték ezt, hogy a normálishoz legalábbis közelítő kültakarót húzok magamra. Merthogy szerintük tényleg béna voltam :D Böcsületükre váljék, hogy ők igyekeztek biztosítani a szükséges alapokat az általuk megjelölt dress code-hoz, arról már igazán nem tehettek, hogy a méret nem stimmelt... Így esett meg, hogy egy fülledt júniusi estén egy hat számmal nagyobb Levi’s 501-ben és az akkoriban kedvelt traktor cipőben nekivágtam a nagy kalandnak. A testőreimmel éppen a dizsi felé vezető utsó kanyarba értünk (gyalog), és már látszottak a mulatóhely fényei, előttük a bratyók megannyi menő haverjával, akik épp intettek felénk... mikoris egyik kuzinom szólt, hogy “autó!”, én léptem kettőt jobbra, majd premier plánban, léviszben és traktorban borultam be a tátongó árokba, ahonnan csak néhány vörösen égő fejet jótékonyan takaró, sötétben eltöltött perc után merészkedtem elő. Szerencsére a rokonok és a haverok inkább aggódtak, mint röhögtek, bár lássuk be: lehet, az utóbbi jobb lett volna. Fél estén át sajnált lúzerlányként “buliztam” végig életem első, és ezennel egyetlen diszkóba menését (soha a büdös életben nem vágytam erre többet :D).

Ekkoriban talán mondanom sem kell, hogy igazi Bundesliga frizurával tündököltem, amit csodával határos módon hamar beláttam, hogy nem kéne, és szépen hozzánövesztettem a felső tincseimet az alsókhoz - akkor köszöntött be a Demjénrózsi csak jelenthet - korszak. Soha ennyi hajat egy fejen még senki sem látott - kivéve, aki ismeri Pompom-ot.

A meg nem értett rocker gimnazista harmadév végén jöttem rá, hogy nekem majomszerűen alacsony a homlokom, ami azért fullciki, mert minden okos embernek magas ez a testtájéka. Úgyhogy, ha a természet nem bánt kegyesen velem, akkor majd én jól kibabrálok a természettel: és már estem is neki szemöldökcsipesszel a hajvonalamnak, aminek az eredménye előszöris, hát... természetellenes volt. Bár simán eljátszhattam volna Wednesday-t az Adams Familyből. Christina Ricci-t megszégyenítő külsőmbe csak egy hiba csúszott: azzal nem számoltam, hogy ahol előbb még másfél centi mélyen hajam nőtt, ott a bőröm nem napbarnított, hanem nem. Pár nap egymáshoz barnítás után, mikor már azt hittem, oké a téma, elkezdett visszanőni a hajam (így nem tanul az ember a szőrtelenítős sztorikból), és babapopsi simaság helyett férfias borosta vette át a hatalmat azon a testrészen, amit felénk legnagyobb sajnálatomra nem szokás csadorba rejteni. Nos, ekkor kitaláltam, hogy mese nincs: a borostát ki kell szőkíteni, hiszen az nem látszik. A hidrogénezés eredményeképpen ami eddig fekete volt, szép sárga lett, így egy hajpánt segített át a kritikus heteken. Mikor úgy tűnt, kezd rendeződni a dolog, előkaptam a szempillaspirált, és minden reggel alaposan átkentem a rút sávot festékkel - hiszen a fekete csak néhány árnyalattal tér el a hajamtól... Itt azt hiszem, vége lett a homloktáji ámokfutásnak, de Robi barátom hálásan vette tudomásul, hogy kezdek emberihez közelítő külsőt felvenni, és egyik látogatása alkalmával szívből megköszönte nekem, hogy (idézem:) “ezeket a kis hajakat már nem ápolod!” :D

Valamikor ebben az időben kezdődött a szanaszét szolizott csöcsibaba korszakom. Pamela Anderson legalább nem push up-hoz folyamodott, így le sem tudta venni esténként a melleit... Bezzeg én! :D Nade, ezt nem kell mindenkinek az orrára kötni, csak akinek ugye feltétlenül szükséges. A mélyen dekoltált ruhák, a szűk nadrágok, az irracionálisan magas sarkú körömcipők, méregdrága parfümök és valódi HP viselkedés tükrében egyszerűen fogalmam sincs, hogy lehet, hogy bárki szóba állt velem... Igaz, egy barátom egyszer “elrabolt”: beültetett a kocsiba és elvitt a nagymamájához valahová nagyon vidékre, ott leültetett a vályogház lépcsőjére, és közölte, hogy nagyon szeret, de ha nem hagyom abba ezt az “én ...tam a Föld nevű bolygót” típusú hozzáállást, akkor a büdöséletben nem áll velem szóba többet.
Asszem, ez használt :D


Nem is tudom, mi lehetett a legszörnyűbb: mikor minden bulin fájt a fejem, vagy mikor (a fejfájós rész után) minden buliról elköszönés nélkül léptem le? Az egyik percben még vígan boroztam a sarokban, a következőben pedig illaberek... Másnap mindig megkaptam a huszármiatyánkot a cimboráktól - jó érzés, hogy volt, aki aggódott értem :D Kösz, srácok. :)

Lássuk csak... mi is van még?
Amíg tűnődöm, addig most Ti jöttök: ide nekem a coming out-tal, ki mekkora lúzer volt tinikorában? Oké, van egy barátom, aki pasiként tinikorában bedaueroltatta a hosszú haját, hogy lágyan leomló ondolált tincsekkel villanhasson a csajok előtt - hát, nem jött be. :D De ilyen sztorija mindenkinek van!!!
Te bevállalod, hogy kommentben leírod?

És akkor íme Tünde sztorija, aki eddig a legbevállalósabb: (ezúton is külön lájk érte)

"
Bevallani is furcsa, mi mindent ki nem próbáltam – mit kipróbáltam, szerettem! – az „áldott” kamaszévekben! Minden tiszteletem Drága Édesapámé, akinek birkatürelmét máig csodálom, főképp az alábbiak miatt.

No, nézzük csak:

Úgy 14 éves koromban rádöbbentem, hogy utálok mindent magamon. A szőke hajamat, ami szálegyenes (reggel, felkelés után is ugyanúgy áll, mint mikor lefeküdtem, sehol egy gubanc, egy kóc, vagy csomó! Ez felháborító!), a rövid szempillámat, a szeplőimet, a ruháimat, no és persze a testemet is (jóhogy!)

Ezért aztán – 35 kilómmal dacolva – rettenetes diétába fogtam, semmi étel, csak víz és persze kíméletlen torna. Napi 2-3 órát felültem, guggoltam, hullahopp-karikáztam tudva tudván, rettentő kövér vagyok, és ez nem állapot!

Családom kezdett nagyon furcsán nézni rám, mitöbb, szóvá is tették, hogy vélhetően meghibbantam. De engem semmi sem tántoríthatott el, tovább apasztottam (nem létező) kilóimat.

Aztán jött az következő agybaj: mit nekem szőke haj! Nem elég szőke! Gyerünk gyorsan a festékboltba, szívassuk le hidrogénnel! Fürdőszobai szerencsétlenkedés eredményeképp, padlósárga hajjal büszkélkedhettem, amely szép lassan (FEKETÉN!!) elkezdett lenőni

Ekkor áttértem a jó vastag hajpánt viselésére, gondolván, „ha én nem látom, más se látja”.

Sajnos nem így volt, s mikor Kedvenc Nagyikám meglátta az eredményt, elhurcolt saját fodrászához, aki némi kulimász rákenése után kijelentette: „most egy darabig barna lesz, legyen kedves, ne nyúljon hozzá!"

Mondanom se kell, a barna haj azonnal magával hozott jó sok változást. Ha már barnák vagyunk változtassunk mindenen'!

Itt következett a „márpedig és rocker vagyok, és úgy is nézek ki”- állapotom. Nem voltam rest, mindkét fülemet 2-3 helyen kiszúrattam (kedves barátném egy délután alatt, tűvel-jéggel oda szúrt lyukat, ahova csak kértem), és minden cimpámon fülbevalók tömkelegét aggattam magamra. Természetesen karkötők, nyakláncok, csingilingik is fityegtek mindenhol, no és kockás ing a derékra kötve, és fekete szűk farmer, Jetta-val, ahogy dukál! Apukám reakciója, amikor megpillantott, elég sokatmondó volt: „Kislányom, úgy nézel ki, mint egy kőbányai mosónő!” J

Eddig a történet, hamarosan folyt. köv :)


Szerző: Gizibaba  2012.01.16. 13:52 2 komment

"A békés Cummancs ugyanis nem gondolta, hogy annak a csokiizének arca is van, és mikor megpillantotta a fejszerkezetet, örökre azt hitte: kinyírta a Télapót. Állítólag ez nálunk családi tradíció: Petya élénken emlékszik rá, hogy ez a történet a régmúltban már egyszer minimum lezajlott, valahol 1980 környékén, Nagykanizsán. Így nagyképűen kijelenthetem: mifelénk a Mikulás-Kimúlás hagyomány. "

Az életünk érdekesebbnél érdekesebb események sorozata! Annyira sok minden történik, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Minden nap hoz valami új élményt... Soha nem unatkozunk.
Például ma Petya felfedezte, hogy új dal van a pelusos dobozon... 

Nem hittem a fülemnek, amikor beszámolt róla, de a hír igaz: a Déemmes pelenka dobozán immáron lecserélődött a dalocska. Hihetetlen, nemde? Hogy mik nem történnek? Micsoda változás, mekkora flash? Mostantól akármi bekövetkezhet, ha már a pelusos dobozon lévő kétsoros kotta sem a régi. Csuda izgalomba jöttem, azonnal mentem is csekkolni, hogy esetleg nem kamuzik-e. És nem! Valóban, a dal nem a régi. Ez egy új. 
Hát nem fantasztikus??? 

Azért ennél sokkal jelentéktelenebb dolgok is történnek velünk... Például két évvel a polgári esküvőnk után végre gatyába ráztuk magunkat családostul, és az egyházi szertartást is bevállaltuk. A gyerekek keresztelőjével összekötve annyira lélekemelő volt, hogy napokig a hatása alatt voltam. :) Összejött a nagycsalád, végre mindenkit megvendégelhettünk úgy istenigazából, és utána még kimenőt is kaptunk, anyuék bevállalták az alvás-felvigyázást, mi pedig Petyával csaptunk egy görbe estét. Nálam ez úgy nézett ki, hogy ittam két deci száraz vöröset... Őrült veszélyesen élek.

Egy szem fiacskánk, a Budai Ekho mostmár a TV-ből hallottakat is ismétli, így szigorúan SpektrumHome - mán lettem. Abban nincs vér, és az erőszak is kimerül a kertészkedős műsor metszőolló-használatában. Amikor Ulmann Mónika feltűnik a színen, Botkó lenyűgözve áll a képernyő előtt, és átszellemülten rebegi: "Holka!" (=Kutiholka, a műsor címe). De nem csak súgógépre dumál, magától is blattol egészen bonyolult szavakat is. A kedvencem, mikor a fotelban csúszdásat játszik és közben azt ismételgeti fülig érő vigyorral, hogy "Veszélyes! Veszélyes!" Ilyenkor büszkén gondolok arra, milyen sikeresen is nevelünk, és bizakodva tekintek a jövő felé, amikor végre meg is érti, amit mond.

A Mikulás témakör idén is hozott meglepetéseket. Főleg Botkónak. Gyönyörűen tudja mondani, hogy "Mikuás", így "L" nélkül. A Karácsony is megvan neki, tudja, hogy "fa" és "dísz", illetve reggeltől estig mutogatja és elmagyarázza az ablakban világító giccseket, tudniillik az "lámpa", és ha nem esett volna le elsőre, akkor "viágít". A szó eleji "L"-ekkel nincs baja, de a szó közbeniekkel nem túl toleráns. Viszont kárpótol azzal, hogy belebújik az apja cipőjébe, és ezzel tulajdonképpen ő maga egy remekbe szabott kis "L" betű, emiatt természetesen elnézzük neki a nyelvi gyengeségeket. Egyelőre.
Szóval, a Mikulás téma idén sem múlt el esemény nélkül. A csokimikulás Botkó szerint egy elmegyenge dolog, teljesen a frászt hozta rá a tény, hogy a ruha alatt arc is van. Épp mással foglalkoztunk, mikor a járókából suttyomban felnyúlt az ablakpárkányra, és elkezdte bontani a külső burkolatot a jólnevelt édesipari termékről. Nagyjából annál a résznél értünk be a nappaliba, mikor Cummancs rémületbe fagyott arccal, rettenetbe merevedett szemekkel meredt a pirosruhásra, és görbülő szájjal kísért sírásbakezdéssel azt hajtogatta, hogy "Mikuás, Mikuás!". A békés Cummancs ugyanis nem gondolta, hogy annak a csokiizének arca is van, és mikor megpillantotta a fejszerkezetet, örökre azt hitte: kinyírta a Télapót. Természetesen ennek ellenére tovább bontogatta a szerkóját, és egy váratlan mozdulattal helyszíni gyomorátültetést is megkísérelt rajta, a mutatóujja csokoládéhasfalba mélyesztésével. Állítólag ez nálunk családi tradíció: Petya élénken emlékszik rá, hogy ez a történet a régmúltban már egyszer minimum lezajlott, valahol 1980 környékén, Nagykanizsán. Így nagyképűen kijelenthetem: mifelénk a Mikulás-Kimúlás hagyomány. 

A karácsonyi készülődésről csak az ügyvédem jelenlétében vagyok hajlandó nyilatkozni. Félek, hogy felizgatnám magam. Azt azonban bátran elmondhatom, hogy Töki mandarinfüggő: minden nap jelentős mennyiséget tol be, és cummog el alaposan, nem feledkezve meg a két étkezés közötti nasi-lehetőségről sem, amire gondosan készül. Hogy hová rejti el és aztán honnan varázsolja elő a mandarinszeleteket, egyelőre titok, bár könnyebb dolgom van, mint a kiflicsücsökkel, ugyanis a mandarinnak legalább van szaga. 

Franka mindezen eseményekről nem hajlandó tudomást venni, mivel sokkal jobban lefoglalja ennél az, hogy üldögéljen és pakoljon. Szorgalmasan gyakorolja a teázást és a hasrafordulást is, bár "bátyja huga" kategória, ami annyit tesz: ő sem rajong kifejezetten az autodidaktizmusért. Szerinte igenis az én feladatom lenne állandóan azt figyelni, ő éppen milyen mozgásformák elsajátításában igényel segítséget, és nyilván leszek szíves neki mindebben nonstop segíteni. Igyekszem, na, de a járókában eltöltött súlyos tízpercek kiválóak arra, hogy míg anya lezuhanyozik (mer az fontos édeskicsilányom, higgyed el, na), addig Te szépen megörülsz annak, hogy jééé, tudok hasrafordulni! Szép lenne, de egyelőre Yokkermokk-szerűen intézi Franka az ilyesmit, és ha valami nem megy elsőre, akkor nyilván méltatlankodni kell. Értem én. Vagyis kénytelen vagyok beletörődni. Mást nemigen tehetek. Cummancs is edzett ebben a témában, úgyhogy nagyjából feldolgoztam, hogy én, az anya-motor cipelésre vagyok kitalálva. 

Az újabban Juliska névre hallgató apácaimitátor, azaz Frankusz ezen kívül boldogan használja a kezeit mindenfélék fogdosására, a pajzsmirigybeteg flamingó nála is tuti befutó, mivel a hosszú vézna nyak kiváló fojtogatnivaló. A nemrég tulajdonába került babatornázó 3 lelógó fabizgeréje pedig egyszerűen lenyűgözi, és olyan fokú pakolászásra motiválja, amitől a megregulázott faáru hangos táncba kezd és legszívesebben azonnal menekülne, ha nem lenne IKEA-biztosan felfüggesztve. Kislányunk másik új neve a Bözsinéni, pedig nagyon szeretjük. Botkó viszont egyszerűen csak "kislány"-ként is képes aposztrofálni, ami azért meglep. A testvérszerelembe az ilyesfajta "lekislányozás" meglehetős kommersz-gyanút csempész, így félek, Botkó átalány-szóhasználata mögött nem csak a nemek közötti különbségek kezdődő pedzegetését fedezhetjük fel. Majd kiderül. Azért még reménykedem, hogy a "nők" kategória nem merül ki nála ennyiben, mert ha mégis, már most sajnálom szegény leendő menyem. 

Anya persze mindkettőt rajongással imádja, de sosem ígértem, hogy én nem leszek elfogult Mamma. Mikor Frankát töltöm, Botkó leállhatna a talpam csikizésével, mert sajnos tényleg igaziból röhögök ám olyankor, nem csak olyan nemigaziból, mint általában szoktak a gyerek által csiklandozott felnőttek. Remélem, egyszer majd megérti. Mert ha nem, lassan nekem is befigyel egy csomag TenaLady a rázós helyzetekre.

Csak reménykedem: azon ugye nincs dalocskás kotta???

 

Szerző: Gizibaba  2011.12.16. 23:20 Szólj hozzá!

...és akkor rólam.

Réges régen, amikor még a petróleum lámpa hajtotta a seprűket, de még annak is előtte, valahogy az ősrobbanás környékén, mikor még javában rádióztam, kitaláltuk a kollégákkal, hogy rádiójátékot indítunk. A főhősöket népszerű filmek főszerepőiről terveztük mintázni, némi csavarintással, így én Primity lettem volna, aki mindig rózsaszínben jár, és full dinka. Utóbbi megvalósult :D de sajnos a többi nem. Így aztán korábban még sosem voltam szuperhős.

Most állítólag az vagyok. Hírem van a lakótelepen már, ismerősként üdvözölnek és rendkívül sajnálkozva köszönnek rám a különböző boltokban, ahová a tesókocsival betérünk. Idős nénik osztják meg velem személyes tapasztalataikat a két és többgyermekes anyaságról, a segítség nélküli gyereknevelésről, a kis korkülönbséggel érkező bébikkel járó nehézségeikről. És a vége mindig az, hogy elismeréssel fejbiccentenek elköszönéskor.

Pedig dehogyis vagyok szuperhíró... Mindenki ugyanígy elboldogul, aki hasonló cipőben jár, és azok is simán vennék az akadályt, akik ezt most kívülről el sem tudják képzelni. Ugyanis muszáj. Nincs más választásom :) Felkészültem rá, hogy a következő két év elképzelhetetlenül húzós lesz, aztán valamennyivel könnyebb, és erre naponta emlékeztetem is magam. Nem mondom, hogy nem vagyok fáradt, azt sem, hogy nem hiányzik a régi fizikumom, és azt sem, hogy néha nem bolondulok meg és könyörgöm egy kis szusszanásért - de olyankor valahogy mindig lesz is időm magamra. Ha megfogalmazódik a gondolat, hogy "na most jól jönne egy kis szün", akkor előbb-utóbb úgy is lesz :) Legutóbb anyuéknál dőltem ki másfél órára egy szombat délutánon, és hihetetlen jól esett egy kis gondtalan szunyókálás. 

Nem állítom, hogy jelen helyzetben egyszerű volt ám templomi esküvőt és dupla keresztelőt szervezni, de ezt az akadályt is jól vettük :) Bár a ceremónia és a buli még előttünk van, de a ruhák beszerezve, a foglalás elrendezve, a meghívottak koordinálva. Közben orvoshoz rohangálunk, oltásokat kapunk, pluszmunkát vállalunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk és terelünk, gondoskodunk és szeretünk. Családlátogatunk, ami egyáltalán nem esik nehezünkre, sőt! Petya még disznót is vágott ám ;-) Időnként úgy érzem, valaki vudubabát csinált belőlem, mert minden porcikám sajog, aztán megdöbbenve látom meg azt a furcsa, idegen nőt a tükörben, akitől két éve tuti megijedtem volna és halálosan megsajnálom. :D

És igen, néha kiborulunk. Olyankor férj este elzavar, menjen barátozni, kapcsoljon ki, amennyire lehet. Vagy hétvégén összecsomagolom a gyerekeket és leköltözöm két napra anyuékhoz, hogy apájuk pihenjen és zenéljen, aludjon és hallgassa picit a csöndet, mert lételeme, mese nincs. 
A katolikus papokról nem vagyok valami nagy véleménnyel, ezért a jegyesoktatáshoz is elég szkeptikusan álltam, ugyan, mit tud nekem két év házasság után egy cölibátust fogadott férfi elmesélni még a házaséletről??? Pláne két gyerek után, hiszen fogalma sincs róla, miről szól a családalapítás és működtetés. Megdöbbentem, mikor a beszélgetés alatt szépen körvonalazódott előttem: ez az ember ugyanarról beszél, amit én is gondolok! Ő nincs benne, mégis kívülről kristálytisztán látja a feladatokat és a lehetséges problémákat, amik megakaszthatják bármelyikünk remekül működő fogaskerekét. Viktor atya nagyon a helyén kezeli a dolgokat, és egyet értünk abban is, hogy egy házasságban minden évben megfelelő számú napot kell gyerekek nélkül eltöltenie egy házaspárnak, illetve megfelelő számú napot egymás nélkül. Mert bármennyire nem érezzük, tudni kell rádöbbenni a másik hiányára, és ez csak akkor lehetséges (optimális esetben), ha fizikailag nem egy helyen vagyunk. (ha fizikailag egy helyen is kialakul ez az érzelmi vakuum, az ugye régen rossz...) Pontosan így látom én is, és különösen fontosnak tartom a férj számára biztosítani azt a néhány nap (szerintem személy-függő, hogy mennyi) szabadnapot, amit magában tölthet el, amiből energiát nyer, töltekezik. 

Hazudnék, ha azt mondanám, nekem nincs szükségem csendre. Amikor senki nem kérdez, semmilyen feladatot nem kell megoldani, senkihez nem kell szólni, senki elé nem kell ételt rakni, senkire nem kell figyelni. Szerencsére az esetek 99,9%-ában nem okoz gondot ez az állandó figyelem, és ezúton is köszönöm a gyerekeimnek, hogy türelemre tanítanak, mivel korábban híresen türelmetlen, azonnal akaró és "mi az, hogy nekem nem most és azonnal??" kategória voltam. Az a kevéske fennmaradó százalék, amit azért nem matekozok le, mert nincs már agyam hozzá :D az pontosan elég. Olyankor a házisárkány Primity visszavonul, és szégyelli magát. De emberből van, és meg szokott bocsátani magának a gyarlóságáért. Az a 99,9% szerintem bőven elég, legalábbis én meg vagyok békélve a helyzettel. 

Mindig tudni kell, mit miért csinálunk. A nehezebb pillanatokban pedig emlékeztetni magunkat erre :)

Sosem voltam maximalista, de mostanában egy picit jobban. Igazából magamnak fontos ez, hogy bebizonyítsam, mindent meg lehet oldani. Csak akarni kell. Ehhez viszont tényleg fontos egy nemes cél, és most egyáltalán nem a csöpögős-nyálas oldaláról beszélek az életnek, hanem arról, hogy tudni kell, mit miért csinálok. Naponta hálát adok a sorsnak, amiért ilyen fantasztikus családom van, amiért ennyire csodaklasszak a gyerekeim, és amiért a lehetőségeimhez képest, nekünk megfelelően, a mi rendszerünkhöz képest tökéletesen tudunk benne funkcionálni. Ez kulcsfontosságú: a mi rendszerünkhöz tökéletes. Mert mindenki máshogy él és mások az elvárásai, Juliskának fontos, hogy minden este ágyneműt húzzon, Mariskának meg, hogy hetente fodrászhoz menjen... Ami nekünk fontos, azt mi is megoldjuk. Tökéletesen. 

Ehhez persze kell egy férj is. Aki tényleg igazi Híró. Aki igazi partner, társ, megmentő :) Petya pontosan ilyen. Ha kell, odateszi magát, felment, helyettesít, lelket ápol, dicsér, kávéval ébreszt... Ugye, milyen jó nekem? <3 

Ezt fontos volt leírni. 
Így, ahogy leíródott.
Sallangosan - sziruposan,
cseppet talán logikusan ;-) - mondta Primity, és rózsaszín pizsamájába bújva békésen aludni tért.


 

Szerző: Gizibaba  2011.12.07. 22:56 1 komment

"Ha a környéken felbukkan egy DAT, akkor Yokkermokk pánikba esik és menekül, de kis idő múlva perverz vonzódása nem hagyja nyugodni, így visszaólálkodik az ellenség aprólékos feltérképezésére. Óvatosan közelít, és kizárólag olyankor, ha a szent eszköz éppen csöndben lapul. Ilyenkor érdemes figyelmeztetni, hogy hamarosan újra főszerephez jut a segítőkész háztartási gép, különben a vad pánik és az asztal alá menekülés szokásos egyfelvonásosa megismétlődik."

DAT4.jpgEgyelőre nem sikerült összefüggést találnom azok között a tárgyak és élőlények között, amiket a Jóravaló Nyelvújító, azaz Cummancs ezzel a különös szócskával jutalmaz. Mármint, összefüggést azon kívül, hogy egytől-egyig minden DATként emlegetett dolog valami szent és megfoghatatlan csoda Botkó számára. 

Az első DAT a motor volt. Zúg, hangos, és igencsak varázslatos, ahogy még közlekednek is vele. Ezen az alapon az autó legalább annyira DAT, mint a motor - de nem, az autó az kéremszépen autó. Csak így, egyszerűen. Ugyanakkor, a gyerekmotor, az a kis lábbal hajtós szintén DAT, ezt tessék kéremszépen felfogni.

Továbbá, megmagyarázhatatlanul és egyben megmagyarázhatóan DAT a porszívó is, ami ugye előszöris zúg, hangos, és félelmetes, kereke isDAT10_1.jpg van, és a Cummancs szerint legalább annyira használható közlekedésre, mint a motor... Viszont egyáltalán nem úgy néz ki. A porszívóval különben a Cummancs olyasmi viszonyban van, mint anyája a madárpókokkal: irtózik tőlük, és egyben csodálja őket. Ha a környéken felbukkan egy DAT, akkor Yokkermokk pánikba esik és menekül, de kis idő múlva perverz vonzódása nem hagyja nyugodni, így visszaólálkodik az ellenség aprólékos feltérképezésére. Óvatosan közelít, és kizárólag olyankor, ha a szent eszköz éppen csöndben lapul. Ilyenkor érdemes figyelmeztetni, hogy hamarosan újra főszerephez jut a segítőkész háztartási gép, különben a vad pánik és az asztal alá menekülés szokásos egyfelvonásosa megismétlődik. És kezdődik elölről az ólálkodás is. Ha viszont a DAT éppen nyugvóban van, Botkó kapva kap az alkalmon, és mély odaadással takarít. Tologatja a szőnyegen a cuccot, ugyanúgy, ahogy felmenőjétől naponta látja, és nem felejti el a TV állványt sem útba ejteni. Az asztal alatt is alaposan kiporol, és még a járókát is elhúzza a sarokból - a Hugival együtt, aki elmondhatatlan hálával gügyög neki ilyenkor, mivel pont a látószögébe kerül ilyenkor a tévé :)

DAT2.jpg

DAT8_1.jpgApropó, Hugi. Nos, a Hugi is DAT. Értsétek meg. 
Nekem ugyan nem sikerült más magyarázatot találnom, mint hogy Franka is legalább annyira csodálatos a Botkó számára, mint a porszívó, habár egyáltalán nem félelmetes. Viszont kétségtelenül motorikus :D Így aztán Franka is egy igazi, hamisítatlan DAT, aki viszont a DAT nemzetség vitathatatlanul pozitív hősei közé van sorolva. Főleg azért, mert Franka állítólag közlekedésre is alkalmas, legalábbis ez derült ki számomra egy kevésbé szemfüles délutánon, mikor hasra tettem lánygyermekemet a szőnyegre, Botkó pedig már emelte is a lábát keresztül a hugán, "Gyípaciiii!" felkiáltással. Miután elhárítottam a veszélyt és azonnali idegkezelést kértem az uramtól telefonon, beláttam, hogy a fiam éber óráiban esélyem sincs a másodszülöttemmel érdemben mozgásfejleszteni, úgyhogy azóta a Franka már nem hason LÓ.DAT11.jpg

Ha valaki azt gondolja, a különös fajok létezése otthonunkban ennyiben ki is merül, az alaposan téved. Nálunk ugyanis legalább annyi Bzzz lakik, mint DAT. Ott van mindjárt a hajszárító. Hangos is, zúg, mintha nyúznák, és meleget is fúj - kábé ennyi a közös benne és a hősugárzóban. Úgyhogy nagyjából a hasonszőrűek fedőneve lehet a Bzzz, amelyek közül valami szubjektív szelekcióva választódnak ki a bekapcsolásra merészeléshez tartozók, és mindezek ellenkezői. A hajszárító szigorúan kerülendő kategória,míg a hősugárzó kifejezetten áhítja a macerálást, legalábbis Botkó szerint.

DAT5.jpgDAT6.jpg

Érdekes, hogy van, amit a csemete simán a nevén nevez. Igaz, ezek a tárgyak egyáltalán semmi különöset nemDAT7.jpg is produkálnak, úgyhogy tulajdonképpen nem is érdemlik meg, hogy bonyolítsuk a megnevezésüket. A párna definíciója Cummancsnál minden, amire rá lehet feküdni - de nem csak így szimplán, ugyanis a másfél éves szerint tulajdonképpen majdnem mindenre rá lehet feküdni... Emellett ugyanis az is fontos a "párna" név kiérdemléséhez, hogy kényelmes legyen és puha. A takaró hasonló kritériumrendszert feltételez, csak éppen betakaráshoz alkalmas kell, hogy legyen. Sajnos Botkó szerint az előszoba szőnyeg is ilyen...

Azt sem igazán pedzegetem még, hogy ha olyan szépen ki lehet mondani, hogy "karácsonyfa", akkor a motor mitől bonyolult? Ha megy simán a "törölköző" és a "világít", akkor a Franka miért Nanta? Utóbbira mondjuk némi belemagyarázás után rá tudom fogni, hogy az imádott Panna, akit Botkó TANNA-ként emleget, végülis ugyanazokból a betűkből rakható ki, mint a NANTA, csak ugye más sorrendben. Ez pedig tulajdonképpen jót jelent: a fiam kedveli a lányomat. :) 

Kell ennél több?

A DATok és a BZZZ-k meg innentől simán elférnek a fedélzeten... 

 

Szerző: Gizibaba  2011.12.07. 14:32 Szólj hozzá!

"...napokig ér találgatni, merre lehet a keresett eszköz, és hiába minden kérdés, a kevesebb, mint 1 méter magas Cummancs ugyanis csípőből kamuzik. Mutogat a gyerekszobába, a konyhába, a cipősszekrényre... Felesleges a rengeteg Wanted-plakát, a nappali-konyha-fürdőszoba által bezárt Bermuda háromszögben a legjobb esetben is csak napok múlva kerül elő a cucc, és még véletlenül sem onnan, ahová a kis lopkodós a megmutizással pozicionálta. "

201110071917.jpgAkinek nincs még gyereke, az nem tudhatja, milyen leírhatatlanul fantasztikus érzés kora hajnalban arra ébredni, hogy valaki felmászik a hátára és boldogan követeli, hogy "paciiii!"! Továbbá fogalma sem lehet, mennyire lehet örülni annak, mikor ugyanez a személy lemászik végre a hátáról, miután belátta, hogy a fekvő ló jelenleg alkalmatlan a poroszkálásra is, nemhogy egy komolyabb, a mondókában emlegetett kanizsai kiruccanásra. 

Ugyanígy elképzelhetetlen a gyermektelennek, hogy a tárgyai "önálló" életet kezdjenek élni. Egyik nap még201110164273.jpg gyanútlanul a megszokott mozdulattal nyúl a távirányítóért - másnap pedig már hűlt helyét leli; nos, ez egy lassan másfél éves háztartásba kerülésével bármikor előfordulhat. Ahogy nyilván elő is fordul. Olyankor napokig ér találgatni, merre lehet a keresett eszköz, és hiába minden kérdés, a kevesebb, mint 1 méter magas Cummancs ugyanis csípőből kamuzik. Mutogat a gyerekszobába, a konyhába, a cipősszekrényre... Felesleges a rengeteg Wanted-plakát, a nappali-konyha-fürdőszoba által bezárt Bermuda háromszögben a legjobb esetben is csak napok múlva kerül elő a cucc, és még véletlenül sem onnan, ahová a kis lopkodós a megmutizással pozicionálta. A távirányító a WC melletti polcról, Apa szemüveglencséje a játékos dobozból, míg Anya fél pár cipője a legmeglepőbb módon magáról a cipősszekrényről köszön vissza egy óvatlan, de áldott pillanatban. 

201110131959.jpgA másfél évesek egyik kedvenc spejza a szemetes. Lopakodva közelítik meg a nagy műgonddal eltulajdonított tárggyal a kezükben, majd egy hirtelen mozdulattal (de olyan hirtelennel, amellyel csak apám volt képes gyerekkorában a maciját az udvari kútba dobni) kihajítják a legféltettebb ereklyéinket a jobb sorsra érdemes hatvanliteresbe. Ugyanilyen óvatosan csenik el a paradicsomsűrítményt a szekrényből, hogy aztán hetekkel később a gyerekszobából cipeljék elő, kipróbálva, kompatibilis-e a formabedobóval - így aztán le is buknak, de örömmel bflöffölnek, hogy ők nem is. Az a paradicsomsűrítmény magától került oda, ahonnan most meg elő. És ha valakinek, a másfél évesnek dehogy van köze mindehhez. Mint ahogy nyilván a hajgumim is csak valami tévedés folytán kerülhet a kezükbe... és egyenesen a hajamból!

 A három hónaposak csodálattal tekintenek a nagyobbra, mivel ők elrejteni nem sok mindent tudnak, maximum a pelenkába. A három hónaposak egyébként rengeteget dumálnak és rötyögnek, a nap végén el szokták mesélni a napot, és előszeretettel csicsikálnak a keresztapjuk mellkasán. 201110141990.jpg  Egyre többet esznek, és egyre jobb a humoruk is. A bátyjuk gyakorta szeretgeti őket, sőt, reggel ébredéskor reklamál, hogy hol a húg, és széttárt karokkal követeli, hogy "Fanta?!", ezzel a csodaszép névvel illetve a kisebbet, aki fél 9 felé szokott elkezdeni nézelődni, amit ezúton is nagyon szépen köszönnek a szülei. Az éjszakát átalvó kisbaba ezennel már nem csak városi legenda :D 

A másfél éves rendszeresen ellenőrzi, mennyire büdi a Fanta lába, és feltett szándéka a három hónapost rendesen megtanítani cumizni. Szorgalmasan gyakoroltatja vele, hogyan kell ügyesen benntartani a cummognivalót: miután a cumi sikeresen Fanta szájában, Botkó félelmetesen közelről, jól látható mimikával hangsúlyozottan cuppog, nehogy Franka a legkisebb részletről is lemaradjon... Újabban a cumisüvegét is ő akarja fogni, idegesítően sokszor betakarja, és hintáztatja a pihenőszékben. Utóbbi művelet úgy néz ki, hogy a szék mögé somfordálva félméteres karcsapásokkal vadul rángatja azt és közben szemöldökráncolva elszántan énekli, hogy "hünnta, tadünnnnta!". Nagyjából ilyenkor szoktam storke-ot kapni, és belehelyezni a járókájába. 

201110121936.jpgA másfél éves lopott csavarhúzóval szerel. Ezen kívül a másfél éves egyedül eszik; egyrészt kénytelen, mivel az anyukája többnyire a még kisebbet tölti épp, mikor a nagyobb is készül éhen veszni, másrészt, mert ő így akar. Nem szeretne, hanem AKAR, kéremszépen. Mivel ez a produkció általában a délutáni séta előttre szerveződik, rezignáltan nézem végig, amint nagyfiam gondosan körbeszigeteli az etetőszékét a legfinomabb falatokkal, nem feledkezve el a későbbi éhségrohamairól sem, amire a szék alá suvasztott különböző ételmaradékokból következtetek. Néha a mindennapi porszívózásaim idején ő ide kucorog be a szék alá, és az isten tudja honnan előszedett "száraztápot" (=előző nap elrejtett kiflicsücsök, keksz) ropogtatja jóízűen, míg átlapozza a legfrissebb Spar katalógust. 

A délutáni séta így jelentős deficitből indul: elindulás előtt ugyanis dupla performance zajlik szerény hajlékunkban. Anya először a büdöscsibészt kergeti meg, majd egy alapos pelenka és kültakarócsere után nyakig bugyolálja, hogy aztán kergetőzés nélkül ugyanezt elmakettezze az egyel kisebben is. Utóbbi megkapja a kinti gúnyáját is, és a legádázabb méltatlankodás ellenére is belesimul a kiságyába, amíg Oszkár bátyja a feje201109181706.jpg búbjáig be nem csomagolódik. Akkor én felkapok valamit, amibe épp belebotlok, és kiviharzok a garázsba elsőszülöttemmel, belekényszerítem a babakocsiba, bekötöm, és rápirítok, hogy stop, kimászás nincs, meglógás még annyira sincs, két másodperc és jövök. Lakásba vissza, másodszülött és szükséges cuccok (= cumisüveg, cumik, takarók, pzs, pénztárca, telefon, stb.) felkap, ablakok kinyit, ajtó bezár, és huss. Hihetetlen, de még egyszer sem kevertem össze. 
Elsőszülött általában annyira megörül nekem, mikor viszontlát, mintha minimum egy hetet lettem volna távol - na ezekért a pillanatokért érdemes időnként kikerülni a látószögéből :D

A séta remek pihenő, már akinek. Nekem a dupla gyerekkocsival, amit javarészt dugig pakolok a bevásárláskor, biztosan nem, habár állítólag én nem vagyok releváns. Hazatérvén a fenti performance rewind üzemmódban is megtörténik, azzal a nehezítéssel, hogy olyankorra nyilván mindkét csemete őőőőőőrülten éhes. Valahogy megoldom, aztán hajrá, mesekönyv nézegetés! Újabban Botkó ugyanis rendíthetetlenül olvas.

Vajon ki írja a gyermekmondókákat? Oké, tudom, szájról szájra, meg gyűjtés, meg akad tényleges személy is, aki egészen fura módon arra tette fel a munkásságát, hogy totyogóknak írjon állítólag frappáns és tanulságos pársorosokat. Időnként erősebben kikerekedik a szemem ezek olvasásakor, olykor pedig valóban jóra bukkanok, és örülök vala néki. Van például ez:

"Gyertek, gyertek, gyertek!
A kiscsibék kikeltek!
Kilenc sárga, kilenc tarka,
Egyiknek sincs füle-farka.
Anyjuk alá futnak, bújnak,
Kiszaladnak, összebújnak..."

Namármost. Itt ugye nem beszélhetünk a "költő szándékáról", vagyis dehogynem, csak a szóösszetétel alanya (=költő) itt nem a sorok szerzője, hanem a történetben szereplő csibék szülőanyja, akinek szándéka nyilván nem az volt, hogy negativista látásmódról téve tanúbizonyságot, azt hangsúlyozza utódaiban, amijük NINCS. (A Boci, boci tarka-ban ugyanez a negativizmus jellemző, hiszen se füle, se farka, csak ott még az is fokozza a drámát, hogy ráadásul igazából van!) Hát hogy a bánatba juthat eszébe bárkinek ilyen mondóka?? És akkor a vers végén szereplő kecskerímről még nem is szóltam...

201110071889.jpgCummancs imádja a mesekönyveket. Mindennap kiolvassuk az összeset, ami a gyarapodó készlet miatt egyre hosszabb művelet. Vannak könyvek, amelyekben anno mobil alkatrészek voltak; na ezek mostanra elköltöztek máshová, mert Yokkermokk szerint a "mozgatható" nincs behatárolva arra, hogy a "könyvön belül". A Béka Benő című könyv egyes lapjai így üres tájképek, és a valaha ott lakó békák a lakás legkülönbözőbb pontjain képesek előbukkanni. Például Franka ölében, aki a pihenőszékében roppant büszkén feszít a szökevény kétéltűvel, mintha minimum valami celebbel fényképezkedne éppen...
A hajtogatós könyvek mindennap szétesnek és már az összes irányba lapozhatóak, míg a TeszVesz Város szimplán csak elszakadt. Utóbbiban amúgy különös ábrázolásmódokra és sztorikra akadhat a kíváncsi olvasó: a Gazdaság című fejezetben például egy felöltözött malac almozza a kolompos tehenet, mintha a röffencs valami felsőbbrendű lény volna, aki igába taszítja az együgyű kérődzőt. Mindenesetre fura. 
Az Ablak zsiráf nagy kedvenc. Rengeteg kép van benne és anya minden alkalommal sztorizgat is mellé. A Mosó Masa Mosodájában a róka a bejövős az űberelhetetlen Cummancs számára, és még sorolhatnám a megannyi könyvet, de azt hiszem, akkor ez egy végeérhetetlen poszt lenne, aminek semmi értelme.

Botkó a Gyerekdalokért is rajong, ezért tátott szájjal hallgatjuk végig az Ess, eső, ess-t a Tecsőn, mivel az az abszolút favorit. Az én kedvencem a Hopp Juliska, Hopp Mariska, amit tessen szíves lenni minden erre tévedő megnézni, mivel 0:58-tól totál overdriven a cucc :) 

Hát csoda, hogy újra kedvem támadt alkotni? Az első kreatív rohamom eredményei a piktogramra hajazómacs.jpg macskák (minta a netről csórva, de a rajz szabadkézi), akikből négy darab van és jelenleg a nappali falain meredtek hang nélküli MIAÚ-ba. A sor folytatódik, mert Petrus lendülete végre töretlen, és most már van célközönsége is. Akik, mivel ide születtek, minimum kénytelenek elviselni anyájuk ámokfutását :)

És Szívem, köszönöm, hogy Te is <3

Szerző: Gizibaba  2011.11.09. 22:59 Szólj hozzá!

"Boldogság az, amikor percekig csendben gyönyörködsz a gyermekedben, aki szemenként eszi le a szőlőt a fürtről." (-ismeretlen szerző-)

A szerző ismeretlen, mivel lassan magamra sem ismerek, sőt, tovább megyek: azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány. Keveset alszom, sokat harapok :) de ez azért szerencsére nem teljesen igaz. Bár érthetetlen módon még mindig óriási vagyok (és ez sajnos nem a teljesítményemre vonatkozik), az arcom és a fogaim kivannak, és a hátam a lábaimmal javarészt 90 fokos szöget zár be "felegyenesedés" címszó alatt, mégis minden nehézség ellenére, eddigi életem legfantasztikusabb korszaka köszöntött be: testvéreket nevelünk :)

A testvér különleges faj, jómagam sosem tapasztaltam meg, hogy mennyire. Így aztán evidensnek tűnt, hogy az én gyerekem "több, mint eggyen" lesz. És bár tervezés nélkül, de többen is lett, aminek hozadéka a testvérség. A testvér ekkorában úgy néz ki, hogy a "nagy" örül a "kicsinek", széles vigyorral pillant rá már kora reggel, mutogatja, és folyamatosan hozza a takaróját, hogy azonnal terítsem a hugira, mertkülönben. 
A testvér egymásra vigyorog, kívül rekesztve az Apát és az Anyát, cinkosul, mint az igazi bajtársak. 




A testvér ahányszor csak lehet, buccol, és megállapítja a másik testrészeit: mutatóujjával kijelölve, melyik micsoda. Keze, lába, hasa - és a veszélyesebb részek, szája, szeme... Itt szoktam szólni, hogy értem, köszönöm, és jó lenne, ha a párosra tervezett szervek azok is maradnának. A testvér általában felváltva üzemel: ha az egyik alszik, a másik ébren használja ki szülei kapacitását, feszegetve annak határait. Amint az ébren lévő álmosodik, az addig alvó tutira pitymallatot érez és csibészes ásítással folytatja a szülői foglalkoztatást. Álló nap felváltva drimbölünk, egészen délután 5-ig; onnantól kritikus túlélő-valóságsóvá transzformálódik a hármasunk: Petya hazaérkezéséig sérülésmentesen kell megúszni Botkó kanapéhuszárkodásait, valamint a szoptatási időben lehetőleg a járókába biztonságba helyezni a 15 hónapost, hogy a kéthónaposnak egyben maradjanak az alkatrészei. 

A tesók bírják egymást. Botkó szeretettel figyeli Frankát, ahogyan cumizik, és amikor kiesik a cumija, azonnal segít visszahelyezni azt, az esetek nagy százalékában sikerrel a szájába, de egyszer az orrával is kísérletezett már - szerencsére észrevettem. Ha a cumi kiesik, néha tesz egy kört Botkó kezében az előszoba felé is, és egyszer megfigyeltem, hogy az ólálkodó Cummancs amiatt olyan segítőkész, mert ilyenkor az előszoba jótékony takarásában suttyomban megkóstolja a kóbor cumit, majd misemtörtént fejjel érkezik vissza a nappaliba, és adja vissza az eszközt jogos használójának. Franka pihenőszéke a komoly báty-nak is kedves, és mivel utóbbi több ízben megkísérelt beleülni a maga szerény 11 kilójával, inkább kapott egy saját fotelt, amiben reggelenként a köntösében fogyasztja el a betevőt.

A lánytestvér elég sokat kiabált az elmúlt hetekben, amit a fiú igencsak nehezményezett, pedig állítólag nem zavarják egymást a gyerekek a sírással. Ez nálunk erős cáfot kapott, ugyanis Botkó minden Frankasíráskor vádlón mutogat a hugára, és követeli, hogy hallgattassuk el. Dolgozunk az ügyön, mostanra az éjszakai 5-6 órás folyamatos ordibálások leredukálódtak napi össz 1 órára :) Azt is az esti evés előtt szokta megejteni Frankusz, mivel a fürdetés előtt és után pont ráér a szája erre.

Botkó azóta kéredzkedik ölbe, amióta a húgát is folyton ott látja. Elirigyelte tőle a kényelmet szerintem. Eddig tökjól elvolt a saját lábain, de mostanában újra egyre többet használja a miénket. 
Frankusz is leszokott a kollektív virrasztásról, már nem okoz neki olyan nagy örömet, hogy éjt szó szerint nappallá téve a fürdőszobában üvöltsön másfél órát, míg anyája vagy apája (segíteni próbálás után már minden elképzelhető ötletből kifogyva) ignorálni igyekezvén a keservet, tehetetlenül passziánszozik inkább a telefonján, amíg csak tart a panaszáradat. (A fürdőszoba kényelmes, a szőnyege puha és megnyugtatóan zöld, a passziánsz viszonylag ébren tart még hajnali kettőkor is - csak egy tipp mindazoknak, akik hasonlóan jártak...)


Az Ordibátusz Frankusz Maszkimusz pedig alaphelyzetben sokat cipelődik, de még így is lényegesen kevesebbet, mint a bátyja anno. Az utóbbi napokban megjavult, és egészen jól üzemel, ami annyit tesz, hogy ő a legszófogadóbb, legkedvesebb és legmosolygósabb kéthónapos, akit ismerek. :D

Tesókat nevelni érdekes, örömteli, szórakoztató, fárasztó, de mindenképpen hálás feladat.


Ha két hónapon belül képes leszek újabb posztot írni, időmilliomossá minősítem magam - addig íme még egy fotó családunk bővülésének bizonyítékáról, akiről mostanában egyre több gyanakvás-gyanús kép készül... Csak úgy mondom... :D

 

 

Szerző: Gizibaba  2011.09.18. 10:46 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása