A kórházban töltött napok messziről sem emlékeztettek az április eleji ottartózkodásomra, és ez már önmagában is hatalmas boldogsággal töltött el. De az eufória mégis abból fakadt, hogy nem voltam egyedül. (oké, áprilisban sem, de akkor legalább annyi aggódás volt bennem, mint amennyi gyerek, úgyhogy az nem ér). Mostmár mindig velem lesz a BOTI - gondoltam, és egész álló nap vigyorogtam, azt hiszem, egy percet sem aludtam, csak csodáltalak, és néztelek. És minden alkalommal, amikor rád néztem, az apukádat is láttam benned - ez az igazán különleges a gyerekben. 

A hazaérkezés napja nem volt zökkenőmentes. A hőségtől rettenetesen kimerültél, és 8 óra alvás után sem tudtunk rendesen felébreszteni, így korábbi terveinkkel ellentétben mégiscsak megfürdettünk. De legalább túlestünk rajta, és hatásos volt :) 

A gyerekorvosunk szabadságon, a helyettese nem jött ki hozzánk. Ebből később lett is galiba, de ez legyen az ő bajuk - mivel Te szerencsére makkegészséges kiskölök vagy :) Viszont hasfájós.

És itt most utalás történt a kezdeti nehézségekre.