"Babakocsikázás közben néha előfordul, hogy igazi, élő emberekkel is beszélgetek, de csak egészen kevés időpillanatra, merthogy Csomag Úr egy-másfél perc múlva diszkrét "E?" kérdések közbeszúrásával jelzi, hogy az anyavezérelt Perpetuum Mobile még fejlesztésre szorul..."

Egy kisgyermek érkezése megannyi tapasztalatot jelent az újdonsült szülőknek. 

Ezt a közhelyes mondatot sosem bocsátom meg magamnak, de ha már kifolyt a billentyűzetemből, akkor álljon itt, és folytatódjon azzal, hogy a tapasztalatok között szerepel saját szociális kapcsolataink szuicid megcsonkítása is, valahogy így:

- Figyu, most nem jó, pont alszik... Igen, visszahívlak! - mindez persze síri hangon, hogy a frissen álomba kalimpált fiacska nehogy erre a röpke két mondatra kapja fel tejillatú fejecskéjét, és igyekezzen mielőbb a nemolyanrégi, tökéletesen ébernek tűnő, ámde borzalmasan nyűgös-fáradt állapotába tornászni magát. A visszahívási reakcióidőm jócskán kitolódott az utóbbi időben. Nem beszélve arról, hogy ténylegesen újratárcsázni persze elfelejtem szegény hívómat, a következő próbálkozása a lenémított telefon miatt vall kudarcot, mígnem az esetleges ráadáshívás - és vele évtizedes barátságunk - egy éppen akkor zajló fürdetés miatt vérzik el. 

Ez így persze nem igaz, simán tudok telefonálni. Szoptatás közben például, amikor gyerek lóg a szeren, én pedig minimum 40 percig egy helyben ücsörgök, élelmiszernek érezve magam, és közben igyekszem a Cummanccsal is szemkontaktust létesíteni, mert ez állítólag roppant fontos. Na olyankor abszolút megy, hiszen Botkó ilyenkor nem szól bele (ne szerénykedjünk: nem offolja szét) a társas kapcsolataimat méltatlankodásával, hogyaszongya: anya légyszíves, foglalkozzál inkább velem. Hanem türelmesen és figyelmesen hallgatózik, miről értekezem a keresztmamájával, a nagymamájával, az édesapjával... És különben is, nemigen állítható, hogy képtelen vagyok telefonálni, hiszen csak annyi valamitől a számlám, amennyi. 

De az ember igyekszik nem folyamatosan távcseverészni szoptatáskor. Perszehogy, ugyanis időnként netezni is muszáj, mivel a leveleinket el kell olvasni, és illik válaszolni is a kedves kérdésekre. Így előfordul, hogy egy-egy ímélre akár egy héten belül is sikerül reagálnom (de igazán büszke a pár nappal ezelőtti teljesítményemre vagyok: két órán belül sikerült valakit visszahívnom! Ugye??? Köszönöm az elismerést).

Az ímélezés különben csuda egy dolog, amióta Botkó idekint gazdagítja az univerzumot létezésével. Az úgynevezett "egykezezés" a kismamák között már bevált szóhasználat az "egyik kézben gyerek a cicin, másikkal két ujjal gépelek" - jelenségére. Kicsit lassabb és (minek is tagadjam) sokkal unalmasabb így bebillentyűzni a mondandónkat, de legalább VALAHOGY kommunikálunk a külvilággal. 

Babakocsikázás közben néha előfordul, hogy igazi, élő emberekkel is beszélgetek, de csak egészen kevés időpillanatra, merthogy Csomag Úr egy-másfél perc múlva diszkrét "E?" kérdések közbeszúrásával jelzi, hogy az anyavezérelt Perpetuum Mobile még fejlesztésre szorul... 

Az Igaziakkal azért összefutunk néha, bár olyankor ők kénytelenek elviselni a gyakorta szoptatási pozícióba helyezkedett énemet, ami mellett azért nem könnyű visszaidézni a korábbi, világmegváltós beszélgetéseinket. Különösen nehéz lehet ez férfinemű barátoknak, hiszen az addig jócskán tabu, most meg kéretlenül is elővillanó hófehér keblek látása nem segít kifejezetten a mélyreszántó gondolatok keletkezésének sem pro, de méginkább nem kontra. Viszont ők legalább megértőek, és ha a Vuvuzela úgy istenigazából nekiveselkedik, a beszélgetés halasztható.

Nem ilyen egyszerű a helyzet a hivatalos ügyek telefonos intézésekor (a személyes egyelőre ugyanis teljesen kizárt). Egy ügyfélszolgálat felhívására érdemes jóllakott és frissen popsicsomagolt gyerekkel, kitartó apával és minimum három különféle műsorszámmal felkészülni, arra az esetre, mikor "munkatársunk jelentkezéséig a várakozási idő több, mint 5 perc". Legyen elég annyi, hogy van olyan hivatalos ügy, amit 3 hónapja képtelen vagyok elintézni, pedig egyetlen telefonhívásba kerülne. Még várom a megfelelő alkalmat :)

Addig pedig türelmet, megértést, kitartó tárcsázgatásokat kérek mindenkitől, illetve elnézést a Kiabátor nevében is, akinek fogalma sincs, milyen veszély leselkedik most édesanyja biztonságot nyújtó, idáig stabil, kiterjedt és pihepuhának vélt szociális hálójára.