A június, július az ismerkedéssel telt. Bár Botin nem látszott, de én tudom, hogy ő is élvezte :) Tapasztalgattuk egymást hámasban, vidáman, néha keservesen, sajnálva szerelmünk gyümölcsét és annak hasfájását. Egy idő múlva már mindent tudtunk a csecsemők emésztőrendszeréről, és amit sosem gondoltunk: szenvtelenül csevegtünk elsőszülöttünk székletéről, akár a szomszéddal is... A boltosnéni szívbaj nélkül kérdezősködött arról, van-e elég tejem (miközehozzá???), a taxis, aki a varratszedésre vitt, ujjongva gratulált, mondván: "látom, már nincs sok hátra!" Köszi, kedves uram, már túlvagyunk azon, csak épp egy hét alatt nem múlik el nyomtalanul egy 120 cm kerületű puttony... 

Az embernek lehetnek elvei, de amint gyereke lesz, azok azonnal módosulnak vagy teljesen kizáródnak. Gyakorta visszhangoznak füleimben a saját, 5 hónappal ezelőtti szavaim: nem szoktatjuk az ágyunkba! fix napirendhez tartjuk magunkat! nincs nonstop szopizás, és egyedül kell elaludnia.

Szerintem a sors szándkosan viccelődik az ilyen határozott kismamákkal, mint én. Remélem, jól szórakozik, mert akkor legalább valami haszna is van folyamatos kudarcainknak :)