- Psssszt! Franka, mostmár aludjál!
- De a szüleink még nem kapcsolták le a villanyt!

Manapság ilyen párbeszédek hallatszanak ki a gyerekszobából esténként. 
Keserédes mosollyal állapítom meg, hogy nincs, és már nem is lesz kiságy ebben a szobában. Franka ugyanis - jócskán meghaladva bátyja rácsok mögül szabadulós korát - végre igazi nagykislányos ágyikóban tér nyugovóra. Itt volt az ideje bőven, csak nagyon szerette az ideiglenes utazóágyát, amit tavaly márciusban kaptunk kölcsön Ábeléktől. Na, mostanáig egyszerűen kikergetni sem lehetett belőle a leányzót, pedig isten az atyám, megpróbáltam. Így aztán az ideiglenesből időtlenné vált textilkutrica olyannyira a szívéhez nőtt, hogy a legmenőbb bárányos fejvégűre faragott, fehér ágyat is szánakozva méregette, eltökélt szándékkal, miszerint: "én a ketreckiságyamban fogok aludni!". 

Persze Botkónak sokkal könnyebben ment a váltás az ágyak között. 5 hónapig köztünk aludt. Utána a saját rácsosában, majd később egy sokkal nagyobb pelenkázós dromedárban, amiből pontosan akkor lett kipaterolva, mikor a húgocskája kitüremkedett az univerzumba. Apa térült, fordult, vett és szerelt, és lőn nagyfiús ágy. Aztán mikor ideköltöztünk, pár napig fotelágy, mert anya átfestette a Sniglart fehérre. Száradási időn túl pedig végre a gyerek visszakapta a helyét.
Nade a Franka? Amióta az eszét tudja, már ebben az utazóágyban érte az álom minden áldott este. Az azt megelőző részre ugyanis tökre nem emlékszik. Ezért hát mély megvetéssel adta a tudomásunkra minden egyes alkalommal, ha pedzegettük az új ágy témát, hogy neki ugyan esze ágában sincs a ketrecéből kivackolni, aludjon rendesben, akinek hat anyja van. Slussz.

Nem vagyunk az az eltántorítható fajta, így nekifutottunk párszor a kérdésnek az elmúlt félévben. Mostanra azonban a helyzet kritikán alulivá kezdett sorvadni, ezért lesz-ami-lesz alapon belevetettük magunkat a projektbe.
Az első meglepetéspofont az a tény csapta rútul álmodozó orcánkba, hogy Sniglar-t az IKEA visszahívta. Nem csodálom mondjuk, mert piszkosul jó kis ágyikó: könnyű, stabil, és masszív egyben, én is simán elalszom benne a gyerek mellett, és tökegyszerű formájával, könnyen festhetőségével az én szívembe simán belopta magát. Nos, Sniglar nincs többé. Állítólag balesetet okozott, és a hiperbiztonságos svéd gyártó nem lacafacázott, megszüntette a terméket. 
Hádde akkor most mi lesz?? - roskadtam a Vaterára sírva, hátha valaki éppen megválni készül az ő Sniglar-jától. Akadt egy kósza ember, aki tényleg, csakhogy az anno bolti árnak jóval felette árulta kincsét, ráadásul, mivel matracot úgyis veszünk újat (ebből nem engedek), plusz festéket, hogy a Botkóéval egyező színű legyen Franka birodalma is, szállítással együtt már jóval afölött jött ki a Sniglar ára, mint amit egy zsírúj durmolda kóstál. 

Maradtunk az újat veszünk verziónál, és a forgatókönyv alapján másnap le is zavartuk a rohamot székesfővárosunk ékes-kékes-sárgás-svédes bútordája irányába. 
Petya és én végülis nem téptük ki az összes hajunkat, mire összeszereltük az új fekhelyet, és átrendeztük az egész csemete-szobát. Még azon IKEA-melegében összetákoltuk, és Petya a 38,5-ös testhőjével mit sem törődve, meghökkentő elszántsággal ragadott fúrót, hogy minden berendezési tárgy megtalálja a maga új helyét. Fürdetési időre meg is lett. 

És akkor jött a feketeleves... 
Franka tulajdonképpen folyamatosan offolta lelkesedésünket, és szimultán nonstop fikázta az új ágyát. Lilára izgultam magam, hogy vajon el fog e aludni benne, és ha igen, le fog e esni, csak hogy kineziológushoz kelljen majd mennünk a lelkifurdalás miatt, mert szerencsétlen lányunkat olyasmire kényszerítettük, amit zsigerből elutasított. (Jóvanna, ezt tegnap olvastam egy cikkben, és nagyon megtetszett. Ugyanakkor azóta rettegek, hogy a gyereket megnyomorítottuk.) Szóval, Franka jött, bemászott, elégedetlenkedett, ketreckiságyat emlegetett, majd befordult a sarokba, és reggelig aludt. Gyakorlatilag teljesen hidegen hagyta onnantól az ágy, csak a cselekményre koncentrált. 
Reggel kipihenten ébredt, állítása szerint remekül aludt, de azért megjegyezte, hogy a ketreckiságy jobb volt. 
Nem hiszed el, de minden nap felemlegeti. Mintegy tudomásul véve, hogy megmásíthatatlan a tény, mely szerint neki már igazi, fából tákolt csicsikáldája van, de azért éreztetve velünk, hogy mennyire az édesanyánk "csípáját" emiatt. 

Hát így állunk. Vagyis fekszünk. Gyerekszoba alakul. A gyerek emésztgeti. A másik lelkes, nagyon bejön neki az ágy is meg a szívecske párna (amitől én speciel totál hülyét kapok, de Franka ezt kérte, hát legyen, üsse kavics). De Botkónak a saját ágya is bejön, és kért bele egy brokkolit - hát lett neki is, na. 
Most esküszöm, jódarabig egyiket sem akarom kidumálni az ágyából. Bár Franka pedzegette tegnap este, hogy "anya, majd máskor is menjetek el az IKEÁba ágyat venni nekem". Mikor azt feleltem, hogy dehát minek, most egy darabig nem kell új ágy, a lányom összetörten sírva fakadt, így kénytelen voltam megígérni neki, hogy okéoké, elmegyünk, ha ettől megvigasztalódsz, De psssszt, nem gondoltam komolyan ;-) 


És ami a legeslegjobb az egészben: a két, előbb még babakorú immáron kisgyerekünk BESZÉLGET! Egymással! A szobájukban, este IS!
Csodaklassz érzés :)