Igyekszem mindenre felkészülni. Petya szerint nem lehet, de én azért mégis megpróbálom. Rengeteget agyalok olyan különböző elképzelt váratlan eseményeken, amik az elkövetkezendő 18 évben előfordulhatnak. Végiggondolva az összes lehetséges kimenetelt, valószínűségszámításokat végzek, optimalizálok, újratervezek. Időnként hangosan felszisszenek. 

Állítólag nem jó ez így. Az ember ne gondoljon rosszra, mert bevonzza azt. A múltkor láttam az egyik kereskedelmi csatornán egy délutáni "asztrológiai-ezo-bio-ökoterikus" ámokfutást, amiben a műsorvezető (vagy ki is az) szinte megfenyegette a kérdezőt, hogy ha negatívan merészel gondolkodni, a családtagja nem fog meggyógyulni. Íme, tessék: a szerencsétlen betelefonálónak már soha az életben nem lesz nyugta, mert ha nem gyógyul meg a kérdéses családtag, tuti önmagát okolja egészen a halálig. Hát köszönjük szépen...

A minap, mikor összecsuklott az a nyamvadványos babakocsi, és kicsi fiam bukfencezett egy kisebbet benne, majd szívinfarktust kaptam, és két napig mindenen sírtam, úgy kikészültek az idegeim. Állítólag valamennyire hozzá lehet szokni az állandó "stresszuális" készenléthez, és nyilván mindenki átvészeli valahogy a hajkihullós, megőszülős jeleneteket. (Például anyukám is remek egészségnek örvend szerencsére, pedig anno lóhalálában rohant velem a fül-orr-gégészetre, kiszedetni a babot az orromból :) )Felkészülni ezekre azonban a legritkább esetekben lehet, sajnos. Tudom én ezt, csak a para jön, a para rádtepelszik, a para van és kész.

Pedig a Norbi szerint annál nagyobb baromságot még kevesen mondtak, mint hogy "Jobb félni, mint megijedni." Folyton parázni rettentően megterhelő. Megijedni sokkal, de sokkal egészségesebb.