"...ez az ötvenes hölgy egyazon igyekezetében rögvest hátraserénykedett a backoffice-ba, ahol közel 10 perces konferenciabeszélgetést rögtönzött hasonlóan jól értesült kollégáival, minek eredményeképpen még ötperces rájátszással elmesélte, hogy végülis nem jutottak semmire."
Tulajdonképpen lassan kereshetném is ezzel a kenyerünk egy részét, leszámítva, hogy egészen komoly előtanulmányokat illik folytatni egy patikalátogatónak. Pedig legalább annyi időt töltünk mostanában a közeli gyógyszertárakban, mint aki hivatásából fakadóan jár oda nap nap után.
Gyógyszerésznek is állhatnék akár, hiszen kívülről fújom, mi az a "szimetikon", vagy, hogy milyen gyógyszereket szabad szednie egy szoptatós kismamának fejfájásra.
Pár napja két receptet kellett (volna) kiváltanom a legédesebb Yokkermokknak, így csizmát húztam, meg babakocsit, és nekiindultunk az úrral. A kenguru aznap szóba sem jöhetett, mivel elég romos állapotban voltam egy huncutul sikerült, nem önszántamból át nem aludt éccaka után. Már az út felénél vadul keresgéltem a memóriámban, mint T1000-es a központi vinyóján, csak én nem John Connort akartam megtalálni, hanem azt a patikát, ahová maximum egy lépcsőn kell bejutni. (apropó: http://filmuniverzum.avpuniverzum.hu/?p=5377)
Végigpörgettem a lehetőségeket a Margit hídtól az Árpád hídig, és nem dobtam hátast a választéktól... Végül találtam egy gyógyszertárat, ahol az a bizonyos egy lépcsőfok volt "csak" az akadály, és már majdnem mosolyra húzódott a szám, amikor szembesültem azzal, hogy az ajtó teljesen ellentétesen (és ráadásul befelé) nyílik a patikabelsővel. Úgy éreztem magam, mint az ordas koma a Malacos mesében: mellső kerekeink bent, anya és a kocsi fara meg kint, és onnan se ki, se be. Már majdnem esedezni kezdtem a patikusnak, hogy "légyszi, csak a hátsó kerekeimet hadd toljam beljebb", amikor egy köpcös hetvenes bácsi kisegített szorult helyzetemből: a botjait eldobván beemelte velem a kocsit az ügyesen megtervezett ajtón...
Első pálya kipipálva! - gondoltam beképzelten, majd beálltam a sorba. Mikor sorra kerültem, még tartott a nagyképűségem, ám a patikusnéni győzött: laza negyedóra várakoztatás után fogalma sem volt, van-e olyan szer, amit felírt az orvos, illetve ha van is, létezik-e rá TB támogatás. Messzebbre megyek: halvány lila dunsztja sem volt, egészségkártyára elszámolható-e. A legrémesebb mégsem a tudatlanság, hanem a buzgó tudatlanok!!! Ugyanis ez az ötvenes hölgy egyazon igyekezetében rögvest hátraserénykedett a backoffice-ba, ahol közel 10 perces konferenciabeszélgetést rögtönzött hasonlóan jól értesült kollégáival, minek eredményeképpen még ötperces rájátszással elmesélte, hogy végülis nem jutottak semmire. Viszont a másik recepttel is kiderült, hogy baj van: nincs narancsszirup a holnapra elkészülő cucchoz. Mélységes lemondással egyeztem bele a sima cukorszirupos megoldásba, csak hagy szabaduljak innen - mivel a körmönfont Vuvuzela épp ezekben a pillanatokban kezdett bemelegíteni. Nem úgy van a'! - gondoskodott róla a néni. Cirka következő 10 percbe került, míg felvette az adatokat a gépbe és megrendelte a készítményt, majd visszaadott némi aprót.
Ezen a ponton tűnődtem el, hogy voltaképpen időnként meg tudom érteni azokat a munkáltatókat, akik nem kérnek a "hivatásukba" évtizedek alatt belepállott, megfelelően lassú és információ-tűzfallal körülvett, ön-nem-képző ötvenesekből. Mégis hogy a bánatba lehetséges, hogy annyi tehetséges és okos, képzett szakember nem talál munkát, mikor ez a nő úgy dolgozik több tíz éve, hogy fogalma sincs, mit értékesít??? Ezt a típust sosem fogom megérteni.
Kifelé menet már sajnáltam, hogy nem kenguruval jöttem, de mivel a másik recept még a kezemben volt, muszáj volt találnom egy újabb, babakocsival is bevehető gyógyszertárat.
Naná, hogy nem sikerült!
Ekkor sietett a segítségemre Szuperhíró Petya, aki eldobott tollat-mikrofont, és kiszaladt a rádióból egy röpke patika-randira. A "kedvenc gyógyszertárunk" előtt talált meg minket a délután, és én boldogan másztam meg az 5 lépcsőfokot, míg apja és fia kívül maradtak eszmét cserélni.
Küldetés teljesítve! - áradt szét bennem a büszkeség, de azért a kérdés nem kicsit foglalkoztat: hogy az öreg ördögbe lehetséges, hogy a környékünkön egyetlen gyógyszertár sincs akadálymentesítve??????????????????????????????????
Gázszor gáz.