Fogzani állítólag rendkívül hasznos dolog, ugyanis így keletkeznek az embernek a rágószervei, amiket aztán jó esetben hat éves kora körül kezd lecserélni tartósabbakra, majd úgy 25 éves koráig ezt befejezi, és utána már csak amortizálgatja a szájában csendesen. A rágószervek amiatt fontosak, hogy mindenfélét megőrölgessünk velük. Kezdetben leginkább a minket körülvevő tárgyakat, aztán később néhány szobanövényt, telefonokat, húszforintost, homokozólapátot... na és persze a kaját. Megint később kinyissuk vele a sört és megmeneküljünk rázósabb helyzetekből. Például. De egy csomó más hasznos gondolat is megFOGalmazódik az emberben, ha csak rágondol...

Igazából emiatt a fogzás örömteli esemény. Azonban el kell árulnom valamit: amíg éppen tart, nem dobja fel kifejezetten a fogzót, sőt, annak közvetlen hozzátartozóiból sem csal ki hurrázást. Legalábbis nálunk így áll a helyzet.

Kezdődött azzal, hogy a hasfájás még be sem fejeződött, vagy ha igen, akkor újraindult, mint frissítések telepítése után a gondos vindóz. Párhuzamosan a lábhuzogatós, vígan pukizós résszel Yokkermokk őrületes nyálcunamit zúdított ránk napjában több tízszer, ami miatt általában pelenkáig át kellett burkolni. A napi öltöztetések maximuma (nem számítva az átpisilések és egyéb nem kívánatos szennyeződések miatti motivációt) ha jól emlékszem, 5. És akkor még nem volt ilyen hideg! Ugyanis, amióta beköszöntött a fogvacogtató ősz (már akinek van hozzá mit vacogtatni ugye...), sokkal több rétegbe kell Őcummancsságát csomagolni, ha kitesszük a lábunkat 32 négyzetméteres főhadiszállásunkról - márpedig ez igen sűrűn előfordul. A több réteg ruha pedig mégtöbb vuvuzelázást alapoz meg, ami miatt napjaink jónéhány százaléka telik feledhetetlen "ölele"-vel. 

Sebaj, a nyálcunami nem a legmélyebb pontja a fogzásnak. Miután több liter yokkernyálat kerülgettünk egy ideje, újabb epizóddal gazdagodott sorozatunk: a rágicsálással. Eleinte csak a saját öklét próbálgatta a gyerek a szájába, majd nem sokkal később a miénket, mígnem rájött, hogy igazából oda bármi beilleszthető, ha elég ügyes. Ezért sajátos kalandjáték vette kezdetét a Frankel Leó úton: Anya, szerezd vissza! a címe, és bármire vonatkoztatható, ami a Töki 1 méteres sugarában előfordul. Nagyon komolyan veszem a feladatom, így szereztem már vissza olajozó korongocskákat, hajgumit, távirányítót, és minimum kétszer a telefonomat is. 

A fogzás harmadik ismérve a fura állagú és szagú végtermék produkálása. Jelentem, ez is megvolt, pillanatokon belül likvidáltam a lakásból, és ennél többet nem kívánok írni róla, mindenki higgye el, hogy a dolog kipipálva. :)

Fogzás közben az ember igazából eléggé ráér. Úgyhogy közben van egy csomó kihasználatlan ideje, amit a leghasznosabb dolgokra igyekszik fordítani, például tüdőedzegetésre, szülőfoglalkoztatásra, zöldet kakilásra, cunamizásra, hangosan veszekedésre, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem. Amikor a hangulat a tetőfokára hág, és már bőven szólnak a darázskürtök, anya megérkezik a kuruzslószerrel*. (*kuruzslószer: olyan, a fájdalom enyhítésére, a nyűgösség kiküszöbölésére patikában beszerezhető készítmény, amelyet gyógyszerészek varázsoltak össze és árulnak, de igazából csak pénzt csinálnak belőle, mert valószínűleg úgysem segít).

A csodaszerek használatáról

A kuruzslószer fajtái: golyócskák, kúpok, zselék, ráolvasás.

A golyócskák-at minimális forralt vízben kell feloldani, ami jó kis elFOGlaltság, mivel nem FOG egykönnyen elolvadni, az szinte biztos. Úgy negyedórát biztosan elpepecselünk vele, úgyhogy FOGjunk hozzá minnél előbb! Ha mégis feloldódik, fecskendőbe szippantva közelítsük meg vele ordibáló gyermekünket, és igyekezzünk minnél hatékonyabban belespriccelni a szájába. A műveletet némileg könnyíti, hogy a gyereknek még nincs, vagy csak nagyon kevés a FOGa, így annak kerítésén nem kell keresztülügyeskedni a fecsit. Ismételjük meg ezt naponta háromszor, és várjuk a hatást.

Előre szólok, hogy nem segít! Úgyhogy lássuk, mit tudnak a kúpok. Mivel homeopátiásak, valószínűleg ugyanolyan halovány hatásfokkal bírnak, mint a golyók. Azonban a leírásban olvasható, hogy használatukkal eleinte a tünetek erősödése tapasztalható, ezért egyenlőre jegeljük a kúp témát végső nekikeseredés esetére. 

A zselék előnye, hogy ha már úgyis a kezünket rágcsálja a Cummadék, arra rákenve könnyen be lehet juttatni a szájába, és mivel finom, sokat cummog is rajta. Mégis, nekem az az elméletem, hogy ami finom, az nem lehet hatékony, mivel úgy zárja ki ez a két dolog egymást, mint egyszobás lakás a fiacska mélyalvását. Persze meggyőzhető lennék én az ellenkezőjéről, ha. De nem, mivel még csak a szikráját sem tapasztalom a hatékonyságnak.

Ráolvasás: állítólag hasznos. Sosem fogom kipróbálni.

--------------------------------------------------------

A borostyánlánc viszont sokaknak bejött, mi is szeretnénk kipróbálni, de valahogy eddig még nem került rá sor. Pedig szép is, ki is néztük már, de azt gondoltuk, ráérünk. Hát, kedves Pató Petra és Péter, ezt elkényelmeskedtétek! Költözés után az első dolgotok legyen láncreakcióba lépni!

Addigis, marad a reménykedés, hogy hamar kibújnak a fogak, ugyanis egyelőre egyetlen eggyel sem büszkélkedhet a fiacska. Viszont szépen fehérlik és keményedik az ínye, úgyhogy hamarost ünnepelhetjük az elsőket, ez tuti :)

És vígasznak álljon itt a genetikailag rossz, így már lassan csak ex-sajátfog-állománnyal rendelkező  barátnőm íméljének pár sora: Fogzik?? Óóó, bárcsak én is fogzanék! Egymás után jönnének elő... nagyon bírnám!...

Ugyehogy :)

Szerző: Gizibaba  2010.10.19. 16:05 Szólj hozzá!

Címkék: fog fogzás

A bejegyzés trackback címe:

https://gizibaba.blog.hu/api/trackback/id/tr482383779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása