Az úgy kezdődött, hogy a Töki tegnap nekiveselkedett előrefelé mászni. Már-már lemondtunk erről a fajta mozgásról, teljesen elkönyveltük Petyával, hogy oké, a mi gyerekünk tolat, és a következő fejlődési szakasz valószínűleg majd csak a járás lesz.
Nem tévedtünk sokat. Ugyanis ma reggelre olyannyira megszaporázta négykézlábazását ez a sportszerű Cummancs, hogy a lejújabb játékunk az "Elkaplak, Te büdös kis Csibész!", az "Odamenni TILOS!!!" és a "Töki, gyere csak vissza!" lettek. Ennek örömére mindet legalább hússzor végig is próbáltuk, a biztonság kedvéért.
Egyelőre biorobotszerű a haladása, némileg még szögletes, de határozottan egyre ügyesebb és gyorsabb. A délelőtt még az újságtartó kosár megmentésének folytonos missziójával telt, aztán a délután folyamán Yokker kimerészkedett az előszobába, ahol négykézláb még sosem járt. Ahogy leért a tenyere a járólapra, meglepődve konstatálta, hogy a belsőburkolók bizony remek munkát végeztek: felületi egyenletlenségek nélkül hajlik a melegebb lamináltpadló a hideg kő végeláthatatlan folyamába. Eltűnődött, megilletődött, aztán mégiscsak továbbmerészkedett, mert az anyája eltűnt közben a fürdőbe teregetni.
Mivel beszélni még csak olyanokat tud, hogy "eigi", "áááági, áááági" (ez gyanús is...), meg "ájjjjájjjjájjjj", "lelelele", és tegnap az eléggé oda nem illő "űrlény, űrlény!", így a "hagyja a dagadt ruhát másra" ötszavas mondat helyett inkább utánam mászott, és első dolga volt azon melegében szétszerelni a vízösszefolyót tetejét. Azt a rácsot, amit csak tekerve lehet eltávolítani. Mivel az apja tegnap megmutatta neki, hogyan is megy ez, ő ma teljes magabiztossággal megcsinálta, és vidám elégedettséggel mutogatta nekem, hogy mennyi undorító cullang lóg az aljáról, amiket a legjobb lesz tüstént megkóstolni.
Szerencsére én voltam a gyorsabb. A fürdőszobaszőnyegre gondosan előkészített kishajók természetesen tökéletesen hidegen hagyták, nem úgy a pelenkaszárító görgői, amiket azon igyekezetébenn közelebbről is megvizsgált. Miután defibrillátor hiányában kétlábon kihordtam egy enyhe tachycardiát, inkább felemeltem, és visszatértünk a nappali biztonságos melegébe - amelyet a hősugárzó segített deficitből feljavítani. Nos, a hős-sugárzó készülék sajnos meglehetősen érdekes, és hiába ültem elé, Botkó a legrafináltabb trükkökkel igyekezett úgy egy órán keresztül megközelíteni.
Mígnem feladtam, és felhelyeztem a komód tetejére a derék melegítőt, aminek jelzője nem a testrészre, hanem a helytállás mértékére hivatott rámutatni. Ekkor délután 4 órát olvastam le a konyhai ketyegőről...
Petya este 7 - re ért haza, és valahol a kettő között a jóravaló Cummadék elhatározta, hogy mai sporttevékenységét lábmunkával egészíti ki: felállt!!!!!!!!!!!!!!! Az apja pocakján kapaszkodott meg, és egymás után többször is álló helyzetbe tornázta magát! Azért tök rendes tőle, hogy megvárta ezzel Petyát is :) Diadalmas mosollyal és könnybelábadt szemekkel nyugtáztam, hogy kisfiacska ezennel álldogál. Néha kissé komikus, de annál édesebb és természetesen a világon a legeslegeslegügyesebb álldogálóművész. :)))
Az univerzumban tehát minden a legnagyobb rendben van. Azért résen leszünk: a tegnapi "gyeje, gyeje, űrlény, űrlény" és a mai "ági, ági" még megfejtésre vár. Hátha van összefüggés :D :D :D
