Én, a Naccerű Cummancs bizony társas lény vagyok.
Észre kellett vennem, hogy anya hiába a legszórakoztatóbb társaság, azért mindig ugyanazokat a köröket futni vele döguncsi... Ugyanazok a játékok, ugyanazok a tennivalók nap-mint-nap! Jó-jó, persze, most az elmúlt napokban volt benne változatosság azért: éjszaka óránként kiszaladgáló felmenőkkel, sűrű wc-húzogatással, aztán másnap anyai hasznavehetetlenséggel..., és ráadásul később ugyanezt elismételtük a hímnemű elsőszámú rokonnal is. Persze szerintük tök nem volt érdekes ez, sőt - de azért én elidőztem vele egy darabig.
A jól bevált sétánk is elmaradt anyával, viszont ahogy tegnap ültem az ölében, elég fura dolgot figyeltem meg! A pocakja elkezdte a hátamat piszkálni! De most komolyan, nem viccelek, és nem kóstoltam citromos Gössert sem: tök totál tényleg így volt. És aztán többször elismételte ugyanezt.
Azóta gyanakszom. Hogy valami van abban a puttonyban. Egy lény. Egy űűűűűrlény! Ennek persze muszáj lesz a végére járnom, bár egyelőre nem tudom, hogyan fogok hozzákezdeni, mert csomó mindennel el vagyok még maradva... például a labda vs. maxiblokk kockák tanulmányozással, meg apa zongorájának drimbölésével, bár, ma a fejhallgatójával azt hiszem, sikerült végeznem (reméljük, nem szó szerint - szerk.megj.).
Amíg az űrlény téma pihen, addig is szeretek szocializálódni. Minap például kútavatáson is voltam, ahol a Papi énekelt. Rájöttem, hogy ez nekem is töksimán menne, de anya lebeszélt. El is könyveltem magamban, hogy időnként meglehetősen ünneprontó tud lenni, de azért hagytam magam korrumpálni egy cumival. Nem sokkal később az illegális határátlépésbe is belekóstoltam (oké, elismerem, időnként van izgalom is ezekkel a rutintalan felmenőkkel), aztán piknikeltem is, cummogtam krumplit, és megint találkoztam az Évivel, aki ugyanúgy néz ki, mint az apa, csak máshogy. Állítólag születésnapja volt, de ezt nem veszem be, mert az ember a születése napján még kicsi és ráncos, ő meg már nagy és szép...
Társaságban persze sokkal beszédesebb is az ember, például Pannával, aki felettünk lakik, nagyon jókat lehet társalogni. Érti azt is, hogy "tátá" (bár mai napig nem vágom, miért javítja mindig pápá-ra, hisz annak semmi értelme...) és csípem a humorát. A Mamikával remekül lehet kendő mögé bújósat játszani, ő élvezi, hogy azt hiszi, nem látom, engem meg szórakoztat, ahogy nevetgél. Ábellel a kedvencem az utcán kiabálás: ő kezdi, én meg folytatom. Ezzel simán el lehet bíbelődni akár félórát is, a környéken lakók legnagyobb örömére.
Ha máshol vagyunk, akkor mindig van látni és kóstolni való. Legutóbb az erdei tisztáson egy faágon cummogtam el, aminek fura íze volt, de amit az ember megnyal, már ne tegye vissza - valami ilyen szabályt hallottam régebben, úgyhogy kitartóan gyűrtem, amíg anya ki nem vette a számból. A kavicsokkal hamarabb végeztem, mert apa szemfüle résen volt. A hangyák már esélyt sem kaptak ...
Hasonszőrű lények társaságában a legjobb: Bogival kiválóan tudunk szimultán extrudált kukoricát ropogtatni, különösen, mióta mindketten rendelkezünk némi reszelővel. Utóbbiakból nekem már 5 darab van, négy alul és egy felül, és arra jöttem rá, hogy almát és kekszet lehet vele darálni. Gyakorlom is szorgalmasan, meg Bellával is gyakoroltunk ilyet.
Jut eszembe, lassan harapnivaló után kell néznem. Úgyhogy, ha nem haragszol, én most...
Addigis, Csá!
A Cummancs
