Mikor megterveztük a gyereket, Petyával leszögeztünk pár aranyszabályt. A legfontosabbakat. Például, hogy a készülő gyermek legyen rendkívül muzikális, merthogy a szülei is azok. Legyen szép hangja, szeressen énekelni, szeresse a zenét, és tanuljon meg egy fúvóson, egy húroson és egy ritmus szekciós hangszeren játszani. A legideálisabb, ha alapként a furulya - klarinét, gitár és dob szerepel majd repertoáron, és mivel nincsen zene zongora nélkül, így az is feltétlenül szükséges. Különben is, az anyja életéből a zongora sajnos kimaradt, és anya elhatározta, hogy az összes ki nem élt vágyát beleprojektálja a gyerekeibe, úgyhogy bocs kisfiam, a zongorával muszáj lesz megbarátkoznod (vígasztaljon cserébe az, hogy szépségversenyre majd a hugodnak kell mennie).

Miután ezt eldöntöttük, még vitatkoztunk picit, hogy az Oxfordra vagy a Yale-re írassuk, aztán legyártottuk.

Egyelőre csak az egészen korai eredményekről tudok beszámolni, de azok meglehetősen kecsegtetőek: a gyerek kiválóan zongorázik. Neeeeeeeeeeeem, dehogyis, csak vicceltem. 

Viszont fantasztikus, mély és rekedt, férfias hangja van. Az apjától örökölte szerencsére, és már egészen jól beszél magyarul. Azt, hogy "öt", már majdnem tudja. Igaz, még a "T" várat magára, de az"Ö" az megvan. A helységnevek közül Hejőbába a kedvence, bár egyelőre a Heö' - vel utalgat csak erre. Viszont kérdezni is tud, méghozzá helyes érzelmi töltettel: sírással festi alá az "Ölel-e?" kérdést, és legalább tízszer nyomatékosan el is ismétli. Őstehetség!

Az éneklés is körvonalazódik ám! Amikor énekelünk neki (többnyire mozgalmi dalokat, két szólamban, de egyszer próbálkoztunk már kánonnal is), nagyon figyel, és később teljesen váratlanül egy "hüü-üü-űűű" - vel utal rá, hogy "Hogy is van az az amúri partizános cucc?".

Saját dalai is vannak már, bár az igazság fontos részét képezi, hogy ezeket egyelőre az anyja szövegezi - és zenésíti is meg, már létező, de homályba veszett, vagy méltatlanul elhanyagolt dallamocskákat felhasználva. Ilyenek - tényleg csak néhány szerény példát hozva - a Yokkermokknak lenni..., az Ő egy Igazi Cummancs, vagy a népszerű Szia, Cummancs! kezdetű pársorosok.

Ha nem baj, nem örökítem ide a teljes szövegezést. Hátha olvassa valaki a blogot... :) 

Szerző: Gizibaba  2010.09.08. 10:18 3 komment

Címkék: zene ének dalok

A bejegyzés trackback címe:

https://gizibaba.blog.hu/api/trackback/id/tr1002279767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nojka 2010.09.10. 20:21:37

Kár. Pedig ez egy külön irodalmi ág. Kora gyermekkori szórakoztató líra.

Én bevállalok egyet, amiből a KAKOMA elnevezés eredete megsejthető:

Nyiszi-nyuszika-koma
Édes tejcsi lakoma
Megtömöm a bendőmet,
Anya szeretlek téged

(apa szerinti, nem túl irodalmias utolsó sor: kiszívom az emlődet)

Na legyen itt még egy, mert tényleg halhatatlan sorok:

Anyuci-anyuci kiürült a bendőm
Szopika-szopika, lenne a teendőm
Add ide a didit, a didit add ide
Nem szólok még egyszer, adjad izibe!!!

nojka 2010.09.10. 20:23:37

ezeket a férjem írta, csak lemaradt...

Gizibaba 2010.09.12. 13:12:24

a "kiszívom az emlődet"-en percekig rötyögtem :)))))
A mi dalaink is hasonlóak... Ha rászánom magam,akkor lejegyzem őket azért :)
süti beállítások módosítása