"Később az ébrenlevés átszivárgott az éjszakába is, mint rosszul feladott Liberon a nagymennyiségű... khm, folyadék. Az addig óramű pontossággal 4 óránként ébredő Cummancs hirtelen ötlettől vezérelve inkább óránként kelt, és a hajnali hármas ébredés után döntött úgy általában, hogy visszaaludni tökhülyeség. "

Az éjszakát átalvó gyerek = városi legenda.

Na jó, tudom, hogy nem az, de ezzel nincs is akkora probléma. Egy éber, folyamatosan figyelő, mitöbb gyanakvó csecsemő azonban nagyonis valóságos, olyannyira, hogy már odabent, Inszájder korában is nyitott szemmel figyelt és homlokráncolt. Bizonyítékom van róla!

Március óta nem lustálkodtam egy kellemeset. Végiggondoltam a Töki létezése óta eltelt idő alatt produkált alvásaimat mennyiségi és minőségi szempontból. Mikor terhes lettem, az tűnt fel, hogy irgalmatlan fáradékony vagyok és munka után ágybazuhanva csodálkozva pillogtam szerteszét: mégis mi a jónyavalya van velem? Mint kiderült, inkább jó, és nem nyavalya: a Yokkermokk. Ő van velem.

Eleinte kapóra jött önigazolni, hogy lám, nem vagyok kényelmeske vagy lusta, csak gyereket várok, és emiatt jólesik láblógatni. Felhőtlen időszak volt ez: a mértéktelen evészet és pihenés mármár hedonizmusba hajló korszaka, különösen azután, hogy már nem jártam dolgozni.

És akkor csapott be a ménkő: a diabétesz ellopkodta az alvásidőmet. Vércukormérés, kajakészítés, kajabeszerzés, kajálás, szúrás. A leghosszabb idő, ami alatt nem történt semmi, 3 óra hossza volt minden nap, éjfél és 3 között :) Remek. A nap többi részében óránként történt valami, és mostmár bevallhatom: időnként, mondjuk kéthetente egyszer mindent ignorálva aludtam egyet délután. Maximum 4 órát (13h és 17h között), de az maga volt a Mennyország :) Az ebéd utáni mérés még megvolt, majd lepihentem, és úgy ahogy volt, kihagytam az uzsonnát... :)

Off: Az vesse rám az első követ, aki elhajlások nélkül végigcsinálja ezt a menetet. Főleg úgy, hogy tudja: szülés után még ínségesebb idők következnek. Különben az étkezésekben összesen kétszer csaltam: egyszer éjszaka sültkrumplit ettem, másodszor pedig előre megfontolt szándékkal elkövetett réteszabálást bonyolítottam le a keresztfiam születésnapján, cserébe nem vacsoráztam... Úgyhogy szabályosan járt nekem az a délutáni alvás kéthetente egyszer, világos? Na, csak a rend kedvéért. :)

On: a terhesség vége felé, a szülés közeledtével az alvásminőség romlása sem segített hozzá a nappali fittséghez, bár 8,5 hónapig azért tényleg baromi jól éreztem magam a bőrömben, az utolsó 2-3 hét lett csak neccesebb. Éjjelente felkelni és kivánszorogni a mosdóba, majd visszafekve tíz percet bokszolni Botkóval, hogy kinek lesz igaza elhelyezkedésügyileg - nem volt olyan problémamentes. A balról jobbra fordulás maga volt a rémálom. Egy puttonyban csicsikáló gyerek nem díjazza különösebben, ha fejreállítják.

Állítólag a szülés előtt kell nagyokat alukálni, mert utána jódarabig nem lehet. Hát ez nekem nem adatott  meg, így kárpótlásul Botkóval igyekeztem az első hónapokban minden alkalommal szunyókálni egyet. Persze itt megint a maximum 4 órás teljesítményről beszélek, félig éberen, de esküszöm, már ez is kárpótolt valamennyire: sokkal kipihentebb voltam, mint terhesen. 

Azonban most!... Nem  kell magyaráznom, ugye?

A fiam. Ő egy ébrenlevőművész. Születése után két órával úgy nézett tátott szemmel, mint egy kéthónapos. Egyhetesen, itthon, vígan nyolcórázott éberen, meg sem kottyant neki a szüntelen gyanakvás. Úgy vigyázott arra, nehogy elaludjon, mintha fizetnének érte. Komolyan elgondolkodtam, hogy őt küldöm vissza dolgozni magam helyett...

Később az ébrenlevés átszivárgott az éjszakába is, mint rosszul feladott Liberon a nagymennyiségű... khm, folyadék. Az addig óramű pontossággal 4 óránként ébredő Cummancs hirtelen ötlettől vezérelve inkább óránként kelt, és a hajnali hármas ébredés után döntött úgy általában, hogy visszaaludni tökhülyeség. Hiszen apa, anya kéznél (lábnál, pocaknál, fejnél), és nincs is annál szebb, mint kipihent Yokkermokként szórakoztattatni magunkat. A két Letmientörtéjnjú igazán vicces, ha nem alszik, időnként például félre is beszélnek, és anya derékszögben hajlik a fáradtságtól. 

Mégkésőbb Töki úgy döntött, anyára ráfér a mozgás. Már csak úgy volt hajlandó szunyókálni napközben, ha elvittem többórás sétákra, délelőtt ÉS (tessék kapaszkodni:) délután. Is. Többórásra. Gyalog. Időnként az egyikre beugrott a szintén rendkívül kipihent Petya, addig én akár pihenhettem is volna, de az egyszobás lakás fortélyai miatt ilyenkor takarítottam. 

A költözéssel nem várt fordulat következett; azóta gyanakodva keresem a régi Tökit, mert ez az új tutira eldugta valahová, vagy csak felfüggesztette, hogy aztán újult erővel, hatásos belépővel térjen vissza. Már az első napon akkorát aludt, mint ide Loszándzselesz. A napi két séta ugyan megmaradt, de inkább csak megszokásból, mivel fantasztikusan tartható napirend alakult így ki, és mindkettőnknek így a legjobb. Az esték vidámak, a vacsi után Yokker levegőt enged, csorrant egy pici nyálat, majd befordul a falvédőn lakó zsiráfjai felé, integet nekik, és már alszik is. MAGÁTÓL. Nem Öntől, hanem tökegyedül!!! 

A szülei azonban továbbra is virrasztanak, ugyanis halvány emlékeik közül felderengett, hogy este 10 után beszélgetni is ér, valamint filmet nézni egykoron olyan jó volt, összebújva, csendeskén. Aztán ott van például a blog is, amit bejegyzésekkel gyarapítani nyugalomban csak ilyenkor lehet. Teszem ezt most is, egészen idáig, az Úr 2010., a Yokkermokk mindjárt feledik évében, pontosan 22:00-kor. :)

A virrasztás művészetét tanulni úgysem lehet. Mostmár megvan, hogy Botkó kiktől örökölte :D