"...napokig ér találgatni, merre lehet a keresett eszköz, és hiába minden kérdés, a kevesebb, mint 1 méter magas Cummancs ugyanis csípőből kamuzik. Mutogat a gyerekszobába, a konyhába, a cipősszekrényre... Felesleges a rengeteg Wanted-plakát, a nappali-konyha-fürdőszoba által bezárt Bermuda háromszögben a legjobb esetben is csak napok múlva kerül elő a cucc, és még véletlenül sem onnan, ahová a kis lopkodós a megmutizással pozicionálta. "

Akinek nincs még gyereke, az nem tudhatja, milyen leírhatatlanul fantasztikus érzés kora hajnalban arra ébredni, hogy valaki felmászik a hátára és boldogan követeli, hogy "paciiii!"! Továbbá fogalma sem lehet, mennyire lehet örülni annak, mikor ugyanez a személy lemászik végre a hátáról, miután belátta, hogy a fekvő ló jelenleg alkalmatlan a poroszkálásra is, nemhogy egy komolyabb, a mondókában emlegetett kanizsai kiruccanásra. 

Ugyanígy elképzelhetetlen a gyermektelennek, hogy a tárgyai "önálló" életet kezdjenek élni. Egyik nap még gyanútlanul a megszokott mozdulattal nyúl a távirányítóért - másnap pedig már hűlt helyét leli; nos, ez egy lassan másfél éves háztartásba kerülésével bármikor előfordulhat. Ahogy nyilván elő is fordul. Olyankor napokig ér találgatni, merre lehet a keresett eszköz, és hiába minden kérdés, a kevesebb, mint 1 méter magas Cummancs ugyanis csípőből kamuzik. Mutogat a gyerekszobába, a konyhába, a cipősszekrényre... Felesleges a rengeteg Wanted-plakát, a nappali-konyha-fürdőszoba által bezárt Bermuda háromszögben a legjobb esetben is csak napok múlva kerül elő a cucc, és még véletlenül sem onnan, ahová a kis lopkodós a megmutizással pozicionálta. A távirányító a WC melletti polcról, Apa szemüveglencséje a játékos dobozból, míg Anya fél pár cipője a legmeglepőbb módon magáról a cipősszekrényről köszön vissza egy óvatlan, de áldott pillanatban. 

A másfél évesek egyik kedvenc spejza a szemetes. Lopakodva közelítik meg a nagy műgonddal eltulajdonított tárggyal a kezükben, majd egy hirtelen mozdulattal (de olyan hirtelennel, amellyel csak apám volt képes gyerekkorában a maciját az udvari kútba dobni) kihajítják a legféltettebb ereklyéinket a jobb sorsra érdemes hatvanliteresbe. Ugyanilyen óvatosan csenik el a paradicsomsűrítményt a szekrényből, hogy aztán hetekkel később a gyerekszobából cipeljék elő, kipróbálva, kompatibilis-e a formabedobóval - így aztán le is buknak, de örömmel bflöffölnek, hogy ők nem is. Az a paradicsomsűrítmény magától került oda, ahonnan most meg elő. És ha valakinek, a másfél évesnek dehogy van köze mindehhez. Mint ahogy nyilván a hajgumim is csak valami tévedés folytán kerülhet a kezükbe... és egyenesen a hajamból!

 A három hónaposak csodálattal tekintenek a nagyobbra, mivel ők elrejteni nem sok mindent tudnak, maximum a pelenkába. A három hónaposak egyébként rengeteget dumálnak és rötyögnek, a nap végén el szokták mesélni a napot, és előszeretettel csicsikálnak a keresztapjuk mellkasán.   Egyre többet esznek, és egyre jobb a humoruk is. A bátyjuk gyakorta szeretgeti őket, sőt, reggel ébredéskor reklamál, hogy hol a húg, és széttárt karokkal követeli, hogy "Fanta?!", ezzel a csodaszép névvel illetve a kisebbet, aki fél 9 felé szokott elkezdeni nézelődni, amit ezúton is nagyon szépen köszönnek a szülei. Az éjszakát átalvó kisbaba ezennel már nem csak városi legenda :D 

A másfél éves rendszeresen ellenőrzi, mennyire büdi a Fanta lába, és feltett szándéka a három hónapost rendesen megtanítani cumizni. Szorgalmasan gyakoroltatja vele, hogyan kell ügyesen benntartani a cummognivalót: miután a cumi sikeresen Fanta szájában, Botkó félelmetesen közelről, jól látható mimikával hangsúlyozottan cuppog, nehogy Franka a legkisebb részletről is lemaradjon... Újabban a cumisüvegét is ő akarja fogni, idegesítően sokszor betakarja, és hintáztatja a pihenőszékben. Utóbbi művelet úgy néz ki, hogy a szék mögé somfordálva félméteres karcsapásokkal vadul rángatja azt és közben szemöldökráncolva elszántan énekli, hogy "hünnta, tadünnnnta!". Nagyjából ilyenkor szoktam storke-ot kapni, és belehelyezni a járókájába. 

A másfél éves lopott csavarhúzóval szerel. Ezen kívül a másfél éves egyedül eszik; egyrészt kénytelen, mivel az anyukája többnyire a még kisebbet tölti épp, mikor a nagyobb is készül éhen veszni, másrészt, mert ő így akar. Nem szeretne, hanem AKAR, kéremszépen. Mivel ez a produkció általában a délutáni séta előttre szerveződik, rezignáltan nézem végig, amint nagyfiam gondosan körbeszigeteli az etetőszékét a legfinomabb falatokkal, nem feledkezve el a későbbi éhségrohamairól sem, amire a szék alá suvasztott különböző ételmaradékokból következtetek. Néha a mindennapi porszívózásaim idején ő ide kucorog be a szék alá, és az isten tudja honnan előszedett "száraztápot" (=előző nap elrejtett kiflicsücsök, keksz) ropogtatja jóízűen, míg átlapozza a legfrissebb Spar katalógust. 

A délutáni séta így jelentős deficitből indul: elindulás előtt ugyanis dupla performance zajlik szerény hajlékunkban. Anya először a büdöscsibészt kergeti meg, majd egy alapos pelenka és kültakarócsere után nyakig bugyolálja, hogy aztán kergetőzés nélkül ugyanezt elmakettezze az egyel kisebben is. Utóbbi megkapja a kinti gúnyáját is, és a legádázabb méltatlankodás ellenére is belesimul a kiságyába, amíg Oszkár bátyja a feje búbjáig be nem csomagolódik. Akkor én felkapok valamit, amibe épp belebotlok, és kiviharzok a garázsba elsőszülöttemmel, belekényszerítem a babakocsiba, bekötöm, és rápirítok, hogy stop, kimászás nincs, meglógás még annyira sincs, két másodperc és jövök. Lakásba vissza, másodszülött és szükséges cuccok (= cumisüveg, cumik, takarók, pzs, pénztárca, telefon, stb.) felkap, ablakok kinyit, ajtó bezár, és huss. Hihetetlen, de még egyszer sem kevertem össze. 
Elsőszülött általában annyira megörül nekem, mikor viszontlát, mintha minimum egy hetet lettem volna távol - na ezekért a pillanatokért érdemes időnként kikerülni a látószögéből :D

A séta remek pihenő, már akinek. Nekem a dupla gyerekkocsival, amit javarészt dugig pakolok a bevásárláskor, biztosan nem, habár állítólag én nem vagyok releváns. Hazatérvén a fenti performance rewind üzemmódban is megtörténik, azzal a nehezítéssel, hogy olyankorra nyilván mindkét csemete őőőőőőrülten éhes. Valahogy megoldom, aztán hajrá, mesekönyv nézegetés! Újabban Botkó ugyanis rendíthetetlenül olvas.

Vajon ki írja a gyermekmondókákat? Oké, tudom, szájról szájra, meg gyűjtés, meg akad tényleges személy is, aki egészen fura módon arra tette fel a munkásságát, hogy totyogóknak írjon állítólag frappáns és tanulságos pársorosokat. Időnként erősebben kikerekedik a szemem ezek olvasásakor, olykor pedig valóban jóra bukkanok, és örülök vala néki. Van például ez:

"Gyertek, gyertek, gyertek!
A kiscsibék kikeltek!
Kilenc sárga, kilenc tarka,
Egyiknek sincs füle-farka.
Anyjuk alá futnak, bújnak,
Kiszaladnak, összebújnak..."

Namármost. Itt ugye nem beszélhetünk a "költő szándékáról", vagyis dehogynem, csak a szóösszetétel alanya (=költő) itt nem a sorok szerzője, hanem a történetben szereplő csibék szülőanyja, akinek szándéka nyilván nem az volt, hogy negativista látásmódról téve tanúbizonyságot, azt hangsúlyozza utódaiban, amijük NINCS. (A Boci, boci tarka-ban ugyanez a negativizmus jellemző, hiszen se füle, se farka, csak ott még az is fokozza a drámát, hogy ráadásul igazából van!) Hát hogy a bánatba juthat eszébe bárkinek ilyen mondóka?? És akkor a vers végén szereplő kecskerímről még nem is szóltam...

Cummancs imádja a mesekönyveket. Mindennap kiolvassuk az összeset, ami a gyarapodó készlet miatt egyre hosszabb művelet. Vannak könyvek, amelyekben anno mobil alkatrészek voltak; na ezek mostanra elköltöztek máshová, mert Yokkermokk szerint a "mozgatható" nincs behatárolva arra, hogy a "könyvön belül". A Béka Benő című könyv egyes lapjai így üres tájképek, és a valaha ott lakó békák a lakás legkülönbözőbb pontjain képesek előbukkanni. Például Franka ölében, aki a pihenőszékében roppant büszkén feszít a szökevény kétéltűvel, mintha minimum valami celebbel fényképezkedne éppen...
A hajtogatós könyvek mindennap szétesnek és már az összes irányba lapozhatóak, míg a TeszVesz Város szimplán csak elszakadt. Utóbbiban amúgy különös ábrázolásmódokra és sztorikra akadhat a kíváncsi olvasó: a Gazdaság című fejezetben például egy felöltözött malac almozza a kolompos tehenet, mintha a röffencs valami felsőbbrendű lény volna, aki igába taszítja az együgyű kérődzőt. Mindenesetre fura. 
Az Ablak zsiráf nagy kedvenc. Rengeteg kép van benne és anya minden alkalommal sztorizgat is mellé. A Mosó Masa Mosodájában a róka a bejövős az űberelhetetlen Cummancs számára, és még sorolhatnám a megannyi könyvet, de azt hiszem, akkor ez egy végeérhetetlen poszt lenne, aminek semmi értelme.

Botkó a Gyerekdalokért is rajong, ezért tátott szájjal hallgatjuk végig az Ess, eső, ess-t a Tecsőn, mivel az az abszolút favorit. Az én kedvencem a Hopp Juliska, Hopp Mariska, amit tessen szíves lenni minden erre tévedő megnézni, mivel 0:58-tól totál overdriven a cucc :) 

Hát csoda, hogy újra kedvem támadt alkotni? Az első kreatív rohamom eredményei a piktogramra hajazó macskák (minta a netről csórva, de a rajz szabadkézi), akikből négy darab van és jelenleg a nappali falain meredtek hang nélküli MIAÚ-ba. A sor folytatódik, mert Petrus lendülete végre töretlen, és most már van célközönsége is. Akik, mivel ide születtek, minimum kénytelenek elviselni anyájuk ámokfutását :)

És Szívem, köszönöm, hogy Te is <3