Botkó csajozik. Legalábbis szerintem. A választottja a velünk szemben lakó, csodaszép, hatalmas kék szemekkel és szőke fürtökkel operáló Mirci. 

Amikor elképzeltem, hogy milyen lesz, ha a fiam egy másik nőneműt is szeret úgy nagyon rajtam kívül, nem ilyennek gondoltam :D Oké, tudom, az a rész, amikor irigykedve méregetem majd a tinédzserlányt, majd picit később megpróbálom furfanggal ellehetetleníteni a kapcsolatot, még később keresztbe tenni a közelgő frigynek, aztán mindig jobban tudni a menyemnél a gyerekneveléssel kapcsolatos dolgokat, aztán még később lemondóan duzzogni, mert eltiltanak az unokáimtól - nos, ez a rész még odébb van. Most egyelőre kíváncsian és örömmel szemlélem, ahogy egy csibész négyéves rajongással mesél az imádott barátjáról, és minden alkalmat megragad, mikor vele lehet. 

A szerelem tényére úgy derült fény, hogy Botkó egy harmatos reggelen azt találta mondani: "anya, én mindig a Mircire gondolok! Még álomban is! És amikor becsukom a szemem, akkor is a Mircit látom!" Hát nem csodálatos? 

Botkó szerint a Mirci mindent tökéletesen csinál. A Mirci tudja a legjobban mindenre a választ, és az ő szava mindenkié felett áll. Ő találja ki a legjobb játékokat, és az ő szeme a legszebb színű a világon. A Botkó szerint ugyanolyan színű, mint az övé. Amikor felhívtam rá a figyelmét, hogy - bár sajnálom, hogy tőlem kell megtudnia a hírt, de - a Mirci szeme kék, az övé pedig barna, azt felelte, hogy sebaj, majd változik ez még. A "törődj bele" automatikus válaszom után már bántam, miért nem hallgattam el inkább az igazságot, mivel Botkónak erre is volt kész és azonnali megoldása: fessek a szemhéjára kék szemgolyókat, és slussz. :O Azóta nem beszéltünk erről.

A Mirciben még az is jó, hogy ugyanazokat a dolgokat szereti csinálni, mint a Botkó. Ezek egészen apróságoknak tűnő dolgok, ugyanakkor, mint tudjuk, az apróságok nagyonis fontosak! Így ne bagatellizáljuk el azokat a semmiségnek látszó tényeket, mint "anya, képzeld, a Mirci ugyanolyan régóta szereti túrni az orrát, mint én!" :O Hát kérem, itt lehet ám tanulni az igaz szerelemről! 

A Mircivel a legjobb játszani az óvoda udvarán. Általában belső szerveset játszanak, és becsületükre legyen mondva, Frankát is mindig bevonják. A belső szerves téma úgy néz ki, hogy az udvar a béka pocakja, és a benne lévő bokrok a belső szervek, amiket érdemes alaposan szemügyre venni: nézd, ott a mája! Nahát, a gyomra is de fura! - például így. 

Az óvodából hazaérve egyből át kellene menni a Mirciékhez, de szegény Mircinek már Botkómérgezése van szerintem, így érthető módon sokszor nem akkora örömmel áll a szomszédolás elébe, mint amennyire őszinte rajongója azt szeretné. Tetézi a bajt, hogy Botkó Frankástól jár háztűznézőbe, ami becsülendő dolog egy igaz báttytól, ámde mégiscsak meglehetősen fura megoldás - arról nem is beszélve, hogy a Mirci anyukája sem hiszem, hogy munka után arra vágyna, hogy 3 óvodáskorút terelgessen. Emiatt sokszor hiúsítom meg a délutáni pásztorórákat, és próbálom a fiam eszébe vésni, hogy bizony érdemes nem a csajok agyára menni az állandó nyomulással. 

A fiam tutira kinyír, ha felnő, és ezt a bejegyzést elolvassa. De akkor sem hagyhatom ki a családi blogból, hogy a négyéves kópé fejében meglódult valami :) Ráadásul nagyon bízom benne, hogy később is megmarad az a tulajdonsága, hogy kiváló érzékkel választ magának barátot és udvarolni valót. 

Franka ma ovi után megsúgta, hogy "Anya! Képzeld, az Attila megengedte, hogy a barátja legyek!".
Attila is az utcában lakik, csak szólok...
Lesz baj! :D

-------------------

Update: a bejegyzést tegnap írtam. Ma ovi után a fiam nem volt hajlandó velem hazajönni, Mircivel tartott a boltba. Aztán az utcáról automatikusan Mirciékhez kanyarodott be - hiába minden édesgetés, zsarolás, fegyelmezés, sem Spongyabobbal, sem édességgel nem tudtam rávenni, hogy inkább haza jöjjön. Este (!!!) nyolckor (!!!) cipeltem haza őket. Úgy látszik, az elsőszülöttem komoly és kitartó udvarlással elérte, hogy kiszemeltje ne meneküljön sikítva az imádat elől. Fogalmam sincs, hogy csinálja a kis hősszerelmes, mindenesetre tud valamit.
És mindezekért: örök hála Zsófinak, hogy elvisel minket! :) 

(A következő bejegyzésben minden másról is szó esik, amiről ebben nem, de legalább olyan fontos, mint az első szerelem. -> )