"Nem élet az élet köldök nélkül, és nem ám csak úgy odarajzoljuk, hanem utána azonnal ellenőrizzük az anyáét és titkos kritériumrendszeren alapuló összehasonlító elemzéssel fogadjuk csak el, hogy az a pötty ott valóban lehet-e köldök, vagy csak egy egyszerű pont - ami akár egy szimpla, snassz szem is lehetne... Kész csalás az ilyesmi, felháborító, hogy egyeseknek egyáltalán eszébe jut."

Botkó egy nyelvész. Kiválóan használja a már megtanult szavakat, azok múltidejű és egyes szám első személyű alakját is. A motivációja igen nagy, ma reggel például alapos nyújtózkodás után kijelentette: "Nem érem el!" A kérdésemre, hogy mit is?? hamar érkezett a válasz: "a csokit az asztalon".

Áhhá, kérem, a megfelelő ösztönzés lehet a kulcsa a beszédre tanításnak. Ha az alapok megvannak, kisfiacska az alaposan kigyakorolt hangalakokat simán görbíti már az adott szituációra. Nem átall naphosszat edzeni a témában: ébrenléte jelentős részében mantrázza a szavakat, úgymint leesett, leejtettem, leejtetted. Sőt: le fog esni!!! Hihetetlen... 

A lényeglátása azonban még ennél is varázslatosabb: adott szövegkörnyezetből kiemelőfilcet megszégyenítő pontossággal idézi a fő mondanivalót. Ékes példája ennek a Nád a házam teteje kezdetű dalocska (aminek a dallamát bevallom, korábban csak rettentő részeg alakok szájából hallottam, és ezen gyatra alapokból próbáltam reprozni a követelőző gyermekemnek - szerintem sikerrel, ugyanis később a tecsőn meghallgattuk közösen, és annak ellenére, hogy Botkó szerint az enyém jobban hangzik, a dallamvezetése teljesen olyan, mint a saját Cinegémnek :)). Naszóval, cinege. Egy szürke reggelen a jókedvű Cummancs elém állt, azzal a "kérni szeretnék egy dalt a kívánságműsorban" fejjel, amivel szokott (t.i.: szemöldök összevon, fej lehajt, pillák alól komolyan és hatásosan szemembe nézés), majd közölte: "Hess le, cinege, teteje." Az idézetből egyből vágtam, mit szeretne, nade a csodálkozás azért elvett pár pillanatot még a várakozó csemete idejéből, merugye, hogy van érzéke arra, hogy ilyen lényeglátóan kiemelje a nóta fő rigmusát? Hiszen naná, hogy az egész dalocska arra építkezik, hogy a fránya madár odarepült, és ha valaki nem zavarja el nagyonsürgősen, akkor itt bizony építészeti kapufát rúgunk hamarost, és akkor jesszus, mi lesz... Ezt a fiam egy rövid mondatban összefoglalva a tudomásomra hozta, én meg nem győztem trillázni.

Igazság szerint van egy kis gond azzal, hogy Yokkermokkot mely karakterek hozzák lázba. Panna igazán aranyos, mert mostanában rengeteg mesekönyvvel elhalmozza a meseileg elkényeztetett Cummancsot, így került a háztartásunkba néhány teknősbékás, egy Babaros, és egy Hupikék törpikés meséskönyv. Utóbbi első tizenakárhány oldalának lapozgatása kínos érdektelenségbe fulladt, hanem amikor ahhoz a részhez értünk, hogy Hókuszpók gonoszul, karlengetve üldözi a törpicsekeket, Botkó felvillanyozva, feszülten koncentrált, hogy na, ebből vajon még lehet valami. Mélységes ámulattal figyelt, és lenyűgözve halgatta apáját (vagy anyáját), amint a kopaszodó gonoszt hangban megcsinálja, és azóta sajnos az egész mesekönyv összes létező törpéje és gombaháza is kevés lekenyerezni, ő csak és kizárólag Hókuszpókot akar. Hókuszpók-mán. Szerintem előbb-utóbb Hókuszpók mérgezés lesz a vége. Olyannyira veszélyes a helyzet, hogy a mai rajzolás alkalmával, mikor megkérdeztem: "na most mit rajzoljunk? Mondjuk pókot?" A mindjárt egyméteres cummadék lelkesen rávágta: HókuszPÓKot! 
Ha mégsem Hókuszpókot kell rajzolni, akkor az esetek kilencvenöt százalékában csigabigát, a fennmaradó néhány százalékot a pontpont vesszőcske féle törökbasa vagy a hóember teszi ki. De van egy valami, ami senkiről nem hiányozhat. Enélkül ugyanis nem ember a hóember, nem basa a török, és nem biga a csiga: mégpedig a köldök! Nem élet az élet köldök nélkül, és nem ám csak úgy odarajzoljuk, hanem utána azonnal ellenőrizzük az anyáét és titkos kritériumrendszeren alapuló összehasonlító elemzéssel fogadjuk csak el, hogy az a pötty ott valóban lehet-e köldök, vagy csak egy egyszerű pont - ami akár egy szimpla, snassz szem is lehetne... Kész csalás az ilyesmi, felháborító, hogy egyeseknek egyáltalán eszébe jut. 

Azt hiszem, azért a szövegértelmezéssel mégiscsak lehetnek problémák. Csakhogy, a Cummancs szerint nem nála, hanem nálam. A minap negyedóra abszolút kreatív gyurmázás után, mikor már túl voltunk gombán, katicán, mozdonyon és teknősbékán is, megkérdeztem: - "Na, Cummancs, most mit gyúrjunk?" Marha komolyan, összeráncolt szemöldökkel behajolt az arcom elé, és megjegyezte: "- Gyurmát". 
Nem volt több kérdésem.

Ritmusérzékből azonban csillagos ötös a gyermek. Dallam neki nem is kell, elég egy jól megírt Weöres Sándor vers is - és ebben abszolút emberére akadt bennem a Tökkencs. Skandáljuk is rendszeresen a mondókákat, porszívózás közben, evéskor, építőkockázás alatt, és amikor a Franka eszik, akkor is. Közben Cummi ritmusosan zötyörög (szerinte nyilván táncol). A kedvence a Kiss benedek féle Zaka-zaka-zakariás, ezt képes elmondatni velem hússzor is, de rajta szoktam kapni, hogy már tökre rég nem is figyel, hanem jobbára egy reklámot bambul a tévében. Általában a Nurofenesek nyűgözik le teljesen, mert abban van majom, labda és baba is. Meg Mapocska. A Mapocska egyébként, jobb, ha mindenki tisztában van vele, hogy reggelente nyújtózkodni szokott, és ezen mozdulatot a legsportosabb cummadék igen gyakran lemodellezi, mivel különösen fontosnak érzi, hogy a hűséges égitest így karban tartsa magát a földlakók legnagyobb örömére. Végülis, igaza van.


Ezért aztán, habár a közeli múltban Botkó még csak tolatott, és az első szava (=űrlény) után hosszú szünet állt be a beszédfeljődésében is, mára jócskán bepótolja az átlustult időt, és szorgosan mondogatja naphosszat, hogy "porszívózok, porszívóztam... datozok, datoztam..." És szerinte mindkettőnek igazi értelme van. 

Sőt! A legkiválóbb Cummancs asszociálgat is. Így esett meg, hogy az Ablak Zsiráfban az óriás címszó alatt ábrázolt szakállas őszerinte a Mikulás, és legnagyobb döbbenetünkre, a nappalink ajtaján lakik egy kutyuska is...
Ugye, hogy???? :D 

Tegye fel a kezét az a felnőtt, aki ezt a westie-t felfedezte volna az ajtón! Ez valahogy a gyerekekkel születik, és aztán elmúlik. Vagy mégsem?

Anyának és Apának mindenesetre azonnal leesett, mire "kutyuskázik" boldogan a furfangos kisfiacska. Lehet, hogy nem is olyan múlt az a múltidő :)