"Ezt megspékelte még később azzal is, hogy mikor anyája loholva szedegette össze utána az elhagyott "szobrokat", a gyerek rászokott arra, hogy egy-egy ilyen örömteli alkalom után az udvar másik végéből kiabálva figyelmeztetett: 
- Anya, légyszíves gyere és szedd össze a "sz@rom@t". 
- Rohanok, aranyom, ez életem melója... - dünnyögtem mélázva, de amit muszáj, azt muszáj."

A Botkó 3 éves. Igen, tudom, elmaradt a bőgetős bejegyzés, de a költözés, a kupleráj, a mindent egyszerre kell csinálni, az állandó rohanás közepette egyszerűen nem éreztem úgy, hogy tudnék befelé figyelni, és leírni azt, ami ezzel kapcsolatban megfogalmazódott bennem. Tehát nem írtam, hanem nem. 

Viszont csilliárd dolog történt ám a költözésünk óta, csak egész egyszerűen elszoktam a billentyűzettől a nagy való élet közepette, virtuális tevékenységem erősen konvergál az egyhez - ha és amennyiben a fészbúkot kinevezzük egynek. A felnőtt legoként tökéletesen passzos konyhaépítés mellé a csodajó idő beköszönttével más programunk is akadt, tudniillik, csellel levettem a Cummancsról a pelenkát. Szerintem korábban is megtehettem volna, csakhogy (tudom, rémes vagyok) eszembe sem jutott. Viszont most meg igen, úgyhogy egy verőfényes reggelen megbeszéltem a fiacskával, hogy szerintem már nagy, és a nagyfiúknak nincs légbuborék a fenekükön, tehát innentől az udvaron meztelenül ér szaladgálni, és ahányszor pisilhetnékje támad, intézze bátran a bokrok legnagyobb örömére. És úgy lett. 

Már lassan megszokom, hogy elsőszülöttemnél nemigen kell sokáig ragoznom egy-egy témát, ő azonnal cselekszik. Sőt, van, hogy erre rá sem kell vezetnem. Így tette le a cumit is: egy este közölte, hogy mostmár nem cumizok többé - és így lett. Pedig sosem kértem erre, de tényleg. Tekintve, hogy 12 éves koromig cumiztam (az ujjamat), gondoltam, nem én vagyok a hiteles személy, akinek meg kéne győznie a srácot, hogy a cumizás béna. Elképzeltem, ahogy óvodásként reggelente majd sokáig tart megválni a cucctól, és este azzal tér aludni, de ő máshogy döntött 2 évesen. Halleluja :)
És hasonlóan zajlott most is. Reggel még pelusban nyomult, délután szobatiszta volt. Minden különösebb hájp nélkül. A Cummancs szerint ez teljesen természetes. Nincs pelus, hát akkor mostantól nincs, azt jóvan. Megoldja máshogy. 

Eleinte a fűbe pisilt. Terpeszállásban ügyesen, karja a teste mellett, vizelt bele a világba... Jutott a medencébe, a betonjárdára, időnként a bilibe is (bár azt nem díjazta nagyon, de a kedvemért megtette). Álló nap képes volt ezzel szórakozni, én meg csendben belül ujjongtam, lám, mire nem jó a nyári meleg. 
Később felhívtam rá a figyelmét, hogy ha célozni is szeretne, akkor jobb, ha közben féken tartja a cerkát, így szépen rászokott, hogy fogja is. 
A többi dologgal is eképpen alakult: ami eddig csak a pelusba sikerült, az mostantól jutott fűre, fára. Igen, a kakilásról beszélek, de - bár nem vagyok prűd, vagy ilyesmi - szerintem ez a szó rendkívül hülyén néz ki leírva, ezért igyekszem elkerülni a kifejezett használatát. Tehát ez is ment pelenka nélkül.

Először persze tagadta. 
- Mit csinálsz, kisfiam, kakilni kell?? - kérdeztem a szemmel láthatóan vörösödő fejű háromévestől. 
- Anya, csak pukilgatok párat... - válaszolta mély meggyőződéssel. 
- Szívem, nem akarsz a bilire ülni? Hidd el, sokkal kényelmesebb, mint állva intézni. (Még jó, hogy a "Tudom, miről beszélek" - et nem tettem hozzá rutinból...)
- Már készen is vagyok! - legyintett a Cummancs, majd hátrafordulva üdvözült mosollyal az arcán állapította meg, hogy: - Néééézd, anya, csavaros fagyi formájút pukiltam! 
Nos, innentől kezdve a gyermek kisegítette nemprűd anyját, mivel új szót alkotott: Pukilni. Ezt ugye nem kell magyaráznom... A két dolog egyidejű alkalmazásakor előforduló tevékenység ez, amiből a Töki legnagyobb örömére változatos formájú szobrocskák születnek. Általában kígyó, de volt már krokodil, hot dog, és ma egy farkast is sikerült neki... 

Ezt megspékelte még később azzal is, hogy mikor anyája loholva szedegette össze utána az elhagyott "szobrokat", a gyerek rászokott arra, hogy egy-egy ilyen örömteli alkalom után az udvar másik végéből kiabálva figyelmeztetett:
- Anya, légyszíves gyere és szedd össze a "sz@rom@t". 
- Rohanok, aranyom, ez életem melója... - dünnyögtem mélázva, de amit muszáj, azt muszáj.
Majd szélsebesen leszoktattam az ilyen egzakt fogalmazásról, és megkértem, hogy legyen szíves, csendben vegye tudomásul, hogy én vagyok PiszkosFred. A szomszédok úgyis kiszórakozták már magukat a nem olyan régi hányós vírus utáni napokban, mikor a kihajított lavórt viszontlátva a Tökkencs fellelkesülve kiáltott az udvaron: - Nézzétek, ez az a lavór, amibe hánytunk!!! 
Szerintem az egész család atomjaira hullott, de végül összekapartuk lángoló arcunkat a fűből, és tulajdonképpen a szomszédok továbbra is köszönnek :D

És akkor egyszercsak elromlott az időjárás. Esős évszak lett valahogy, 16 fokkal és "hát én ki nem megyek a lakásból" érzéssel. Tűnődtem, hogy mi legyen. Mi lenne - tűnődött velem a belső hangom - hát semmi, akkor bent folytatja a gyerek, amit kint elkezdett. 
És így lett!

Kapott Pókemberes alsónadrágot (marha menő, fekete alapon piros Pókember fej, van belőle vagy két tucat), és mintha soha nem lett volna máshogy, szólt, ha mehetnékje támadt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Cummancs hobbikakiló lett: ahányszor pisil, annyiszor pukilni is muszáj. Még szerencse, hogy két wc is van 150 négyzetméteren: az egyikre simán ráül, a másikra fel kell tenni a színes (és a színesen van a hangsúly!) létrás fellépőt, azon aztán félórát is képes elüldögélni, és mondjuk énekelni. Naná, hogy a pukilásról...
Ha éppen nem kér meg, hogy asszisztáljak, és közben mélyenszántó beszélgetéseket folytatunk például arról, hogy mi legyen majd az esti mese. "Anya, arra gondoltam, hogyha van kedved, ma este mesélhetnél arról, hogy a struccok miért dugják a homokba a fejüket!" Nekem ne lenne kedvem ezek után???

Különben nem is tudom, mikor járok jobban: ha végigüldögélem mellette ezeket a bennsőséges félórákat, vagy ha diszkréten magára hagyom. Eleinte kifejezetten szerette, ha nem vagyok ott, olyankor hamar végzett is a főtevékenységgel, és utójáték gyanánt mindenféléket csinált a fürdőszobában. Nekem a csend lett gyanús, meg az, hogy amikor visszatért a jelenlegi nappaliba, citrom és lime fanyar illatától bűzlött, amit legutoljára a wc környékén éreztem. Egyből gyanús lett, hogy az illatosító zselével babrált, de amikor lecsekkoltam, hogy vajon mit művelt, a látványra nem lehettem eléggé felkészülve. A Nagyszerű Cummancs ugyanis kihorgászta a kagylóból a zselét, majd alaposan bekenegette a radiátorcsövet, a kád oldalát, de még a fürdőszobaszőnyeget is, nehogy szagtalanul tétlenkedjen bármi is a mellékhelyiségben. 
Máskor az istennek sem árulta el, mit csinált annyi ideig a wécén, csak egy elejtett félmondatból "...már úgyis össze volt trancsírozva, ezért bedobtam a wécébe" - következtettem ki, hogy valami történt, amiről tudnom kéne. A "bedobtam a wécébe" kezdetű, közepű vagy végű mondatok szerintem fokozott figyelmet érdemelnek egy éppencsak szobatiszta, amúgy explorer fokozatú kisfiú szájából, ezért résen kell lennem. Nos, fél napos utánajárásomba került, mert először csak annyit árult el, hogy ez a valami a Frankáé volt. Hm, miért is nem csodálkozom... 
Végül leesett, hogy a szappant dobta be a búcsú fehér kútjába, majd gyorsan le is húzta, mivel megneszelte, hogy még komoly baja lehet ebből.

Nyugi, nem lett. Rettentő türelemmel viselem, hogy a fiam érdeklődő. :)

Azóta pedig határozottan kijelenthetjük, hogy a fiacska szobatiszta. A Vidámparkban tett látogatásunkkor sem volt probléma, szívesen locsolta a bokrokat is, és apájával a férfi wécé nevű titokzatos helyre is betért. Állítása szerint pukilni, de ebből Petya szerint nem lett semmi.

Egy három évestől ez egyébként elvárás, ugyanis addig nemigen mehet(ne) óvodába, amíg pelenka van a fenekén. De így már szabad a pálya szeptembertől :)

VISZONT! 
A Franka nevű lányunk a legcsodálatosabb csaj a világon! 
Mikor Botkóval megdumáltam ezt a pelenkamentes dolgot, a Franka is megneszelte. Onnantól ő csakis a bilire járt, éjt nappallá téve bilizett, ha kellett, ha nem. Belefeledkezve a játékba is simán félbehagyta a legózást, és a szobában is pucér fenékkel grasszált, de minden alkalommal a bilire ült, ha pisilnie kellett. Sokszor olyankor is, ha nem, csak úgy gyakorlásnak. És ment neki! Kettő éves sincs, de máris rettentő ügyes! 
Ugyan nála határozott visszaesést hozott a bugyi, mert szerinte nincs nagy különbség a pelus meg a bugyi között, tehát utóbbiba legalább annyira ér belevizelni, mint a másikba... Nem érzi, hogy nem pelus van rajta, na. De erre ráérünk, nyár végéig még simán belejöhet, és ahogy ismerem, bele is fog! Amit a Cummancs tesz, azt teszi ő is. 
- Pisilnem kell! - mondta Cummancs.
- Nekem is! - vágta rá kispipi...

És ez így megy nap, mint nap, miközben lassan, de biztosan elkészül a házunk is, ahol a legkisebb helyiség ugyan a wécé, mégis ott zajlanak most a legnagyobb dolgok. Ezt higgyétek el. ;-)