Amíg a gyerekek kicsik, minden szülő (tisztelet a kivételeknek, és a mártíroknak) arról ábrándozik, hogy majd egyszer végre jól kialussza magát. Egy mit sem sejtő szombat reggelen, egy hirtelen jött kósza vasárnapon, vagy egy égből pottyant ünnepnapon, amikor teszem azt se suli, se meló. Aztán a gyerekek nagyobbacskák lesznek, szüleiket békén aludni hagyó jellegekkel, és felcsillan a remény, hogy akkor majd MOST!

Persze, az úgy nyilván nem megy, ha előre rákészülsz, hogyaszongya ma időben ágyba bújok, ha a gyerekek is lefeküdtek, és mély odaadással horpasztok reggelig, felelőtlenül belecsúszva a kora délelőttbe. Mert ilyenkor mindig történik valami előre nem tervezett és kiszámíthatatlan, ami miatt meghiúsul a kivitelezés.

Legtöbbször olyan nüansznyi apróságok, mint például a hajnali hatos pisilésre sürgető biológiai kakukk, akinek hívó szavára nemigen merek legyinteni. Sőt, ha megpróbálom elhatározni magam, hogy márpedig csakazértse mászom ki a meleg ágyikóból holmi csip-csup ügyekért,  akkor onnantól egyre sürgetőbbre fordul a helyzet, és két perc múlva (ha addig nem is kellett annyira) már tarthatatlanná válik a dolog. A végén pedig már nem is tudok másra koncentrálni, kész, lőttek is az elhatározásból megpróbált sokáig alvásnak. Mert ha egyszer már függőleges vagyok, hiába futok vissza barátságos vackomba, onnantól tátott szemmel pislogok a félhomályba, egészen öt perccel azelőttig, amikor muszáj felkelni. Akkortól viszont súlyos és azonnali narkolepszia lesz úrrá a testemen. 

 Szimpla hétköznapon a beépített kukorék már hajnali fél ötkor jelez, pontban nyolc perccel azelőtt, hogy Petya ébresztője megszólal. Szempilláim kipattannak, és egy rotációs kapát megszégyenítő sebességgel forgolódni kezdek, keresve azt a kényelmes pozíciót, amelyben lehetőség szerint kétegészöttized másodperc alatt vissza tudok zuhanni a katatón mélyalvás állapotába. Hiába van ebben féléves rutinom, az esetek nyolcvanhét százalékában nem sikerül, kilenc százalékban igen, de csak háromnegyed hétkor (amikor már rég fel kellett volna kelni), és a fennmaradó négy százalék az a csodának is beillő eset, amikor mégis visszacsicsikálok, és (most hajoljanak közelebb:) kipihenten ébredek, amikor rámrivall az androidom.

Persze, tökre lehetne előre is aludni: este időben lefekvés után azonnal szemlehunyni, és várni az álommanót. Vagy számolgatni a bárányokat. Igenám, csakhogy mikor az esti ámokfutás (vacsi, zuhany, fogmosás, ágybazavarás, felolvasás, elköszönés, gyere vissza egy puszira, oké de mostmár aludjatok, de még egy ölelés, na mostmár tényleg alvás!) után végre elcsendesedik a ház, még a kutyák is bedokkolnak a helyükre, kiváló lehetőség nyílik a házaséletre, vagy az információszerzésre és az olvasásra, a takarításra és elpakolásra, ezért leginkább (ha nem az első tevékenységnek hódolok :D ) Petyával megnézünk egy filmet, vagy csacsogunk, vagy a telefont nyomkodva gyűjtök ajándékötleteket, inspirációkat, vagy mosogatok, vagy random tárgyakat helyezek át innen oda, vagy csak sztorikat lapozgatok a közösségi oldalakon, vagy elolvasom a híreket, vagy megnézem az időjárást, vagy kirakok egy puzzle-t, vagy agyalok a másnapi teendőkön, vaaaagy................ vagy egész egyszerűen a bárányok rengetegen vannak, és hiába jönnek tömegesen, én meg számolok buzgón, csak nem kólint fejbe az álom. 

Így aztán késő este sem, és kora hajnalban sem sikerül normálisan aludnom, de legalább mostmár a gyerekekre sem foghatom. Csakis magamra vessek. 

Nem is háborgok én ezen, csak megköszönöm a körülöttem lévőknek, hogy reggelente elviselik a kialvatlanságtól imbolygó, koffeinre éhes asztráltestem látványát, és türelmesen megvárják, amíg bebútolok, és elérem az egészséges üzemi hőfokot. Délután pedig csak egészen diszkréten kuncognak, amikor halkan koppan a fejem a leckeíró asztalon.

Olyankor már amúgy sem kell sokat várni, hogy eljöjjön az alkonyat, mikor az egész verkli - Möbiusz-szalagot megszégyenítő körforgásban - végtelenítve ismétlődik, amíg világ a világ. Vagy be nem szerzek egy gumikalapácsot. :D

 

 

Szerző: Gizibaba  2019.11.19. 17:51 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gizibaba.blog.hu/api/trackback/id/tr5015313794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.