Tél van. És bár egyre később sötétedik, de azért még így is túl korán ahhoz, hogy bármilyen értelmes tevékenységet szívesen hatékonyan végezzek délután öt után a szabadban. Pláne, hogy még annál is hidegebb van, mint amilyen sötét. Így aztán a meló után erős motivációval oly hatékonyan begyűjtött (értsd: vedd gyorsabban az overállod meg a kabátod, különben bezár a Sanyi, mire átérünk!) csemetéim úgy este hétkor kezdenek megkergülni teljesen.
A robotoló nők, akik anyák is egyben, gondolom, hasonló hétköznap estékről tudnának beszámolni.
Bár az igaz, hogy különórákra egyelőre egyik gyerek sem jár - ennek is megvan a maga oka, amiről majd máskor mesélek. Néha elmélázok, hogy ha egy héten egyszer elmasszírozná őket a balett meg a karate, máris máshogy ketyegnének az esti órákban. Addig azonban, jobb híján, itthon fárasztanak le minket fárasztjuk le őket, több-kevesebb sikerrel.
Franka rajza: egy nem csípős pók. Botinak rajzolta, mivel Boti viszket a pókoktól (#tőlemörökölte)
Úgy fél ötkor iszom egy kávét, mert ha nem tenném, a pajzsmirigyem győzne, és kénytelen lennék suttyomban csicsikálni valamellik utódom ágyában, amíg ők - minderről mit sem sejtve - elveszekednének szépen a tableten. Szóval bedobok egy koffeinbombát az arcomba, majd ezután sebtiben társasozunk, vagy kártyázunk, vagy rajzolunk, esetleg nyomdázunk, számokat és betűket írunk, legozunk, építünk, rombolunk, vagyunk eszméletlenül kreatívak, és úgy hozzávetőleg másfél órát még csak össze sem veszünk.
Még álló Karácsonyfa, levitáló gyermekkel
Amikor már nagyon nehezen bírjuk, és valamelyikünk (néha én) tuti megsértődik valamin, engedélyezem a mesenézést (fél hatkor Spongyabob, kihagyhatatlanul!), én pedig olyan, régóta áhított, örök kedvenc tevékenységeim felé fordulok, mint a mosogatás, a mosás, rendrakás, vagy a takarítás. Ha ezt kimaxoltam, máris szedhetem szét a - lehetőség szerint egymás torkának esett - gyerekeimet, és találhatok ki állatira érdekes elfoglaltságot nekik, aminek jó, ha nincs köze elektronikai és/vagy szórakoztató eszközökhöz.
Mifelénk így szokás narancsot pucolni - majd visszatenni a többi közé, és nagyon kiröhögni azt, aki legközelebb kiválasztja
Például sütünk valamit. Persze sütés közben is rengeteg lehetőség nyílik arra, hogy összevesszenek, és nekem ugyanennyi lehetőségem lesz rá, hogy azon melegében helyesen kezeljem ezeket. Általában sikerül, néha nem (utóbbi esetekben torokhangon ordítok, és olasznak képzelem magam közben).
Botkó átrendezte a szendvicsét, és így szerinte egészen Károly bácsira hasonlít a Frakkból.
Az esetek többségében ekkorra időzíti Petya a hazaérkezést, és fut végig azon nyomban az agyán, hogy "jézusisten, ezt a nőt utoljára mikor tűnt jó ötletnek elvenni???" - de mivel tökre udvarias és jólnevelt, ezt sohasem mondja ki szó szerint. Helyette gyengéden megölel, így a kívülállóknak úgy tűnhet, hogy minden rendben (csak én tudom, hogy mindez álca, és cirka 52 év múlva el fog ásni a kert végében :D ). Persze ő is iszik egy kávét, nagyjából tökmindegy, hány órát írunk ekkor. Sőt, egészen olyan érzésem van, hogy minél későbbre jár, Petya annál szívesebben tol koffeint.
Leánygyermek nem annyira pici lóval, társasjáték közben (amely nem látszik a képen, így úgysem hiszi el senki)
Fürdés előtt szigorított babaházazás Frankával, míg a fiúk megdumálják a legújabb geek-témákat. A babaházazás azért jó, mert Franka átengedi magát a szerepjátéknak (=én egy kisoroszlánnal leszek, aki mindig megszökik, de visszatalál), én meg minden nap új elrendezésben helyezhetem el a bababútorokat a kéróban, így hódolva szenvedélyemnek, a lakberendezésnek. Azt, hogy emiatt szeretek babaházazni, már rég tudom, viszont hogy ez még így 37 éves koromban is tart, picit betegesnek meglepőnek érzem.
Szép kis kompánia...
Na mindegy, ezután Botkó zuhanyzik, Franka fürdik, mi vacsit készítünk, majd újabb Spongyabob (Istenem, ugye nincs olyan betegség, hogy Spongyabob-mérgezés??) közben elcummogjuk azt. Fogmosás, és húzás az ágyba.
L.B.Oszkár, a méltán tehetséges pedikűrös családja körében a 21. század elején rágja le nagylábujjáról a felesleget. A háttérben húga mérkőzik meg vacsora helyett egy vödör kakaós nápolyival (gyáááámüüüügy!!!)
A gyerekszobában 2 olvasott mese, vagy beszélgetés, esetleg mindkettő, majd a "szomjas vagyok" "mesélj még" "félek, maradj itt" "ne kapcsold le" "kapcsold le" "neeee máááár" után, azaz mintegy 20 perccel később miénk (Petya és Petra) az este.
Szédületes tempóban szoktuk belevetni magunkat! Csak néhány (cenzúrázott) verzió a lehetőségek megszámlálhatatlan tárházából:
a) azonnal mélykómába esünk
b) walking dead üzemmódban nyomkodjuk a telefonjainkat, időnként legalább némi kísérletet téve a verbális kommunikációra, amelyet rendszerint saját szemhéjunk mázsás súlyának kudarcba fulladt emelgetési kísérletei törnek derékba
c) elkezdünk megnézni egy filmet
d) 10 percig sikerül megnéznünk egy filmet
e) 25 percig sikerül ébren megnéznünk egy rendkívül érdekes filmet
f) Petya végignéz egy filmet, amely közben engem már a harmadik percben elveszít (lásd: a) pont)
g) jé, végignéztünk egy filmet! Pezsgővel ünneplünk, hajnalig dumálunk lelkesen, és másnap reggel tutira elalszunk.
Követelem, hogy legyen tavasz, és ez a szülőszomorító, rendkívül álmos tél lépjen le egy egész évre!
Oké, kap még két baromi hideg hetet, azalatt gyomlálja ki a bacilusokat és tizedelje meg a rovarállományt, aztán slussz! Trambulinozni akarok, futni akarok, Duna-partot akarok meleg szélben, és világosat akarok este nyolc húszig!
Értve vagyok? :)
Na, akkor most - mivel HÉTVÉGE jön - Petya meg én elhúzunk Fecóékhoz társasozni. Még az is lehet, hogy iszunk egy kávét...
