Arról a foghegyről, édes kisfiam, ami miatt nincs nyugtunk 5 hónapja, és aminek ennek ellenére mindezidáig se híre, se hamva. 

Hát hogy csinálod? ?? !

Na de komolyan. 5 hónapja kezdted a nyálcunamit ránk zúdítani, nem sokkal később az összes többi tünetet is elkezdted produkálni. Az összes fogzószert végigpróbáltuk rajtad, úgy tűnik, teljesen feleslegesen, mivel a java még mindig hátra van. 

Vajon egyszerre fogod kitolni az összes tejfogad? Vidám nap lesz, előre látom. Fellampionozzuk a lakást, csak hogy méltóan kísérhessük a nagy valószínűséggel várható vuvuzelaszólókat, és szerintem áthívjuk a szomszédokat is, hogy közelről is láthassák az örömünket, ne csak pár fallal arrébbról találgassanak, mire fel ez a hangzavar mifelénk.

De most komolyan, Yokkermokk. Növesztesz fogakat egyáltalán? Vagy előre lesakkoztad ezt a dolgot, és arra jutottál: macera kinöveszteni, onnantól meg állandó, napi többszöri súrolás van vele, meg csak a gond. Aztán ki kell hullatni, egyezkedni a fogtündérrel, hogy jó bizniszt köss, és várni a maradandó fogakra. Ha azok megvannak, igyekezni kell - főleg a fiúknak - megóvni azokat, a suliban a Szabógyurkát messze elkerülni, mert híresen nagy verekedő, aztán jégkorong edzésen nem elfelejteni betenni a fogvédőt. Kicsivel később a kocsmai bunyók veszélye leselkedik minden valamirevaló fogra, ami után a leendő csajod jelenlegi pasija tűnődik el, mennyivel helyesebb lennél jobb felső kettes nélkül... 

Leendő gyermeked többször kísérli majd meg, hogy csecsemőkorában belelépjen a szádba, aztán kisgyermekként a hancúrozás sem kíméli majd rágószerveidet, ezt nyugodtan hidd csak el. (Apád a férfiasabb testrészek fenyegetettségéről is tud mesélni, ha gondolod).

Ezidőtájt fogod buzgón látogatni a fogorvosi rendelőt is. Ha szerencsés vagy, nem azt az arab fogdokit FOGod kiFOGni, aki a múltkor olyan ügyesen belefúrt a Norbi nyelvébe... Kicsi tömés, újabb kísérlet a gyökérkezeléssel (ami lássuk be, irgalmatlan kínzás), majd végül úgyis ki kell húzni az őrlőfogad. 

Mivel korainak fogod érezni a fogatlanságot, kinyomozod a legtutibb fogtechnikus számát, bejelentkezel, és két héten belül csinos hidacskával villantasz a tinilányok felé. Egy napon azonban a saját fogad kezd romlani a híd alatt, a híd alatt... és bizony kénytelen leszel a hidat kivehetősre cserélni... 

Hajlott korodra belátod végre, hogy az egésznek a világon semmi értelme nem volt, a húst is lehet pürésíteni, és mégiscsak a legjobb dolog a világon a kaján cummogás.

Vajon így vezetted le? 

Remélem, nem. Kisfiam, a két fogatlan korszak között jelentős, igazán csak rágószervvel élvezhető rész van, amiről kár lenne lemaradnod. Úgyhogy szedd össze magad végre, és produkálj egy reszelőt. Mondjuk először az alsó egyeskét. Egyelőre megelégszünk vele :)

"Éjjelente résnyire nyitott ablak mellett vacogtam, Bizonyos Dimitríjre gondolva, aki nyilván ugyanekkor is Lénán mélázott, hogy a tél dideregje hűtlenebbre a fajtáját... Időnként azért beugrott még a Delta főcíme is, hóviharban is kitartóan ellenálló hősökkel, akiknek példájából újult erőre kapván valahogy elfázogattam reggelig."

Penész-helyzet van.  

Nem újdonság ez nekem, vívtam már a fent említettel, és akkor győztem is. Mivel anno a több éves küzdelem alatt közelebbről is összehaverkodtunk, végül már komolyan sajnáltam kegyelemdöfést gyakorolni az antipatikus fekete foltokra.

Az ok akkor is nyilvánvaló volt: túl jó szigetelés, magas, minimum tartósan 75%-os páratartalom, kevés szellőzés. Hiába a matuzsálem nyílászárók, amik mellett úgy fütyült a szél, hogy türelmesebben belehallgatva annak a Bizonyos Dimitríjnek a meséjét is hallhattam, és hiába a napi akár többórás "nyitott ablak" című performance is, a randa kis spórák beköltöztek. Jöttek, elszaporultak, birtokba vették a sarkokat, különösen a radiátorral átellenes falon szerettek elidőzni hosszabban, meg-megbújva a barátságos sarkokban, és lustán elnyújtózva a szekrények mögött. 

Első összecsapás: a vidéki nagylány remek ötlete, hogy szigeteljünk! Nem ér röhögni, mert életem első penész-sokkja volt, és olyankor még simán belefér a mellényúlás. Szigeteltünk hát, először házat, kívül, majd pincét, padló alatt, és végül padlást, plafon felett. Az eredmény: félsiker. Így a sarkokból kiköltözött ugyan az ellenség, de vidáman éldegélt tovább a gerendákon, üde barázdáltságot kölcsönözve ezzel a nappali mennyezetének. Tudok ám olyanról is, aki száraz ronggyal dörzsizte le a falról a cuccot, úgyhogy egyáltalán nem gondolom, hogy a világ legeslegelfuseráltabb penészvadásza volnék...

Második összecsapás: párátlanítás. Nyáron édes lányom csakis a szabadban teregess, télen pedig kétfordulós megoldás segít a problémádon. Első fordulóban simán jéggé fagyasztod a göncöket a teraszon, bízva benne, hogy a fagyás előtt még időben elpárolog a víz nagyrésze a mosott ruhákból, majd ha kopogósak a sikerrel hibernált cuccaid, beviheted őket a lakásba, és ott a második fordulóban hálásan olvadnak ki és száradnak vasalnivalóvá. Esküszöm, majdnem működött!

Harmadik összecsapás: szellőztess! Hát én ámok-szellőztettem. Napi több órát, időnként félnapokat is. Éjjelente résnyire nyitott ablak mellett vacogtam, Bizonyos Dimitríjre gondolva, aki nyilván ugyanekkor is Lénán mélázott, hogy a tél dideregje hűtlenebbre a fajtáját... Időnként azért beugrott még a Delta főcíme is, hóviharban is kitartóan ellenálló hősökkel, akiknek példájából újult erőre kapván valahogy elfázogattam reggelig. (A gázszámla csak picit fájt jobban, mint a fagyási sérülések...) Mire rájöttem, hogy a gyakorlatilag non-stop nyitott télikertté transzformált lakásban is ugyanolyan vígan csicsikál a penész a sarkokban, már réges-rég mindennapos vendég voltam a reumatológián. A titokra azóta fény derült: kereszthuzat! Nem, ez nem pontosan a "vallási motívumokkal díszített ágynemű"-vel azonos, hanem arra a jelenségre használatos fogalom, amikor a lakásban egymással nagyjából szemben elhelyezkedő nyílászárók egyidejű kinyitásával okozunk dinamikus légáramlatot, előidézve ezzel ahatékony szellőztetést. Ez nálam sajnos lehetetlen volt, mivel egymással szemközt nem voltak nyílászárók, kivéve egy sor üvegtégla, de az, ha jól tudom, nem annyira mobil, mint akkor szerettem volna.

Negyedik összecsapás: már csak gondolatban fogalmazódott meg az elképzelés, hogy egy plusz fűtőtest beiktatásával a penészkedő falon melegebbet képezve kilakoltassam az addigra már-már megkedvelt gombákat, de erre végül azért nem került sor, mert pénztárcakímélő hatékonysággal avatkozott közbe a pasim: a világ legtermészetesebb módján fogott egy hypo-ba mártott szívacsot, és sebtiben átdörgölte vele a fájó részeket. 

Döbbenet! Harry Pottert is megszégyenítő varázslat következtében másnapra hófehér falak, sarkok, eldugott zegzugok biggyeszkedtek szerte a lakásban, és még azon a nyáron végleg lemondattuk a penészgombákat egy kiadós, természetes alapanyagokat használó meszeléssel. Lélegző fal: na akkor jöttem rá, hogy ez nem valami új ezoterikus elhajlás, vagy egy új dél-koreai dráma címe, hanem nagyon is valóságos és igencsak indokolt szókapcsolat.

Az idők változnak, a lányok költöznek. A jelenlegi űberfantasztikus lakásunk egyetlen gyenge pontja a magas páratartalom, és ezen a korábbi életemből ugyancsak jól ismert hiperszuper nyílászárók naná, hogy nem segítenek. Egy 7 hónapos szőnyegcirkáló mellett mínuszos kinti hőmérsékletekkel nem egyszerű a kívánt mennyiségű szellőztetés, és az Albert Hall-t is megszégyenítő méretű fürdőszobában hely ugyan van a teregetéshez, de az eredményt nyilván mindenki magától is lematekozza. 

Úgy van, penészedünk.

Segáz, kisujjból kirázós a téma. Szigetelés ellen szellőztetés, mikor Tökivel sétálunk, így csak azután van párperces kritikus fagypont az otthonunkban, mikor hazaérkezünk, utána ügyesen felfűt a rendszer. És, az ugyan tulajdonképpen szórakoztató, ámde teljesen felesleges küzdelmeket megelőzendő, be kell szerezni kéremszépen egy Szavo névre hallgató vegyszert, amely a marketingtilalom miatt ebben a bolgbejegyzésben neve elhallgatását kérte. A továbbiakban U. Szavo ( = ...ltra Szavo) tehát bevásárlólistás tétellé lépett elő szerény háztartásunkban, és nem átallottuk volna azonnal magunkévá tenni, ha és amennyiben olyan egyszerű lenne ez. 

Hát nem az. A helyzet ugyanis az, hogy U. Szavo jelenleg erősen körözött vegyi anyag kishazánkban. Ha létezne olyan, hogy Háztartási bolt, ott tuti lenne, csakhogy ezeket a típusú kereskedelmi egységeket elnyelte a Föld. Gúgül, a barátom sem tudta, hová fordulhatnék, ezért a XXI. században cikinek minősülő személyes utánajárás nevű sportot választottuk a lötty felkutatására.

Voltunk nagykerben, házépítős áruházban, barkácsosban. Hiába állította a hölgy a pénztárnál, hogy van ilyesmi az áruházukban, az üres polcokat nézve mégsem dőltünk be neki. Jártunk szorgalmasan bevásárlóközpontba is, - mindegyikben ugyanaz akciós, csak nekünk olyan pont nem kellett, de legalább akaratunkon kívül erről is tájékozódtunk. És végül, kimerülve, elmacskásodva, bágyadtan pillogva megláttuk Őt: ott figyelt a Tecsó polcán, közvetlenül a hypo-k és a WC gélek mellett. Komolyan, kacsintani véltük, miközben cserzett bőrünkön klintísztvúdi ráncocskákat vájva csorgott végig a veríték, de GYŐZTÜNK!

Félórával ezelőtt mérte Petya a végzetes csapásokat a családunkat fenyegető ádázra, aki tisztességes harcban fulladt ki végleg úgy két perce. Miközben elsőszülöttünk a mindennapos küzdelmeinkről mit sem sejtve békésen horpaszt a kiságyában, hős apa vív a penészsárkánnyal, anya pedig mindezt megénekli családunk elektronikus naplójában, mivel ez van ez olyan fontos esemény, hidd el kisfiam, mint az első 35 dekás pelusod. 

Ha valaki perverz késztetést érez, hogy mélyebben elmerüljön a penész és a falak szimbiózisában, az itt megteheti: http://www.hardwareonline.hu/Articles/MoldyWall.aspx Rövid, tudományos és szórakoztató leírás mindannyiunk okulására.

Snitt.

"Kiérvén a dizsiből ugyanis Férfiasan Vezető Petra csüggedten realizálta, hogy 5-5 cm-re a Pözsótól minden irányban áll egy másik jármű, így aztán vagy beül a kocsijába és színjózanul diszkógömbre töri, vagy meghagyja ugyanezt a feladatot Petyának, aki legalább részeg. Utóbbi könnyebb megoldásnak tűnt, úgyhogy felszólítottam a vállalkozó kedvű személyt, hogy kezdheti a rombolást."

Nemrég vezető egyéniség voltam, de mára elmúlt. 

A műsorvezetést imádtam, nem is munka volt. Hanem nem. Szerintem kevés dologhoz értek, de a rádiózás ilyen. Szerénytelenség nélkül állíthatom, mindent kipróbáltam, ami rádióval kapcsolatos: műsor szerkesztés, vezetés, riporteri feladatok, pici oknyomozás, netes szerkesztés, technikusi feladatok, vágás, komplett műsor összerakása, élő- és előre rögzített adás, komoly és vidám műsorok, zenei szerkesztés... Közel sem teljes a lista. A műsorvezetés rádión kívül is frankón megy, élő stand up-os vagyok, szóval igen, tök beképzelt vagyok ezen a téren. 

De elmúlt. Most más a fontos... 

A háztartásvezetés, na az is ment nemrég. Tudom is, miért múlt el kicsit, de mégsem hibáztat az ember egy meg sem született Inszájdert, nem? De. Úgyhogy erről mélyen hallgatunk, és úgy teszünk, mintha még most is kiváló feleség lennék, oké?

Ami a legfájóbb viszont, hogy ritka vagány sofőr voltam! És ez vajon hová lett? Ki lopta el a férfiakat megszégyenítő, rózsaszín kalapban autózó, üvöltve zenét hallgató Pözsós csajt??? Azt, amelyik 1200-es Ladán kezdte, hátsókerék meghajtással a jeges úton. Azt, amelyiket a benzinkúton már ismerték, mert férfitrikóban, papucsban állt be tankolni, és sosem kért segítséget, max egy ingyen kapucsínót. Azt, amelyik nem tudta kikapcsolni nyáron sem a fűtést, és télen a nem működő ablaktörlőjével hajnalban megidézte szélvédőjén a Flying Windows képernyőkímélő animációját. Azt, amelyik minden reggel 5:30-kor gördült ki a garázsból, fékezett egyet a péknél, majd Jedyvel továbbhajtva biztosan begördült a stúdió elé 5:50-re. Azt, amelyik ingyen javíttatta Peugeot 206-osát a szalonban, mert sosem felejtett el szűk rózsaszín cuccba bújni, mikor ráhajtott egy sziklára és elcsapta a tűzkarikát, vagy hogyishívják azt az izét...

Valahol a Dunakanyarban hagytam el a képességemet, Mounika! Idegállapotba kerültem, és elmúlt. Azóta nincs. Nyista. Kampó. Vége.

Először egy randin bizonytalanodtam el, amikor a férfinép hatására elfelejtettem, hogy kell remegő lábak nélkül kuplungolni. Nem sokkal később, miután végigvezettem fél Európán, a legdurvább városokon is, rájöttem, hogy saját hazám fővárosában mégis félek volán mögé ülni. Külhonban egy román kamionos simán megesz reggelire, mégis jobban idegesít, hogy a belvárosban képtelen vagyok parkolni.

Egy szúnyogmentes nyári éjjelen történt, hogy ügyesen leparkoltam a helyi diszkó előtt, ahol műsorvezetés címszó alatt volt jelenésem, Petyával. Az esemény után Petya nálam aludt (nem kell semmi pluszra gondolni, aludt, na), és mivel én voltam a sofőr, ő a boldog utas, hát már a kora esti órákra vidám részegségbe burkolózott. Ez nem látszott meg a műsorvezetésén, de kapaszkodj! - az autóvezetés is ugyanolyan jól megy neki ilyenkor! Stólbuci csak jelenthet, azzal a különbséggel, hogy (azóta) hites uram nem ül volán mögé ittasan. Kivéve aznap éjjel, 5 kemény percre. És az én könyörgésemre. Mindannyiunk és a többi autóval ott parkoló javára.

Kiérvén a dizsiből ugyanis Férfiasan Vezető Petra csüggedten realizálta, hogy 5-5 cm-re a Pözsótól minden irányban áll egy másik jármű, így aztán vagy beül a kocsijába és színjózanul diszkógömbre töri, vagy meghagyja ugyanezt a feladatot Petyának, aki legalább részeg. Utóbbi könnyebb megoldásnak tűnt, úgyhogy felszólítottam a vállalkozó kedvű személyt, hogy kezdheti a rombolást.

És akkor jött a meglepetés: Petya slusszkulcsot átvette, belibbent a sofőrülésre, fütyörészve egy szempillantása alatt kitolatott, az autón egyetlen karcolás sem esett. Majd kiszállt a kocsiból, rogyadozó lábakkal visszaadta a slusszkulcsot, diszkréten büfizett és beájult az anyósülésre.

Asszem, kellett két perc gondolkodási idő, míg el mertem hinni, amit láttam, de azóta megtanultam, hogy az ilyen meglepetések mindennaposak tőle...

És utána valahogy hová lett a jogos Ítványom??? Miért gondolom, hogy nem megy?

Yokker előtt, mikor még vuvuzelaszó nem színezte a mindennapjainkat, elviselhető volt az élet autómentesen. A fővárosban sokkal kényelmesebb és időnként gyorsabb Békávé válni, vagy bringává menni. A parkolás katasztrófa, a levegő büdös, a dugó kibírhatatlan.

Mégis, nagyon terhes koromban (= 8-9 hónapos hasszerkezettel), mikor moccanni is nehéz volt, nagyon jól jött a fenekem alá az autó, és benne a sofőr, azaz Petya. Honvéd és MÁKkórház, minden nap. Na, az lett volna szép tömegközlekedve. Botkós életünk is így indult, már a kórházból is gépjárművel érkezett haza a kis Csomag Úr, és azóta is szeret autózni. 

Budai GyK, Lászlókórház, bevásárlóközpontok, Kismaros és Nagykanizsa, mind-mind csakis autósan Botkósítható helyszínek. És most, hogy Inszájder II. is képbe került, kicsi Petra mélyen elgondolkodhat, hogy leckéket vesz a Budapesti autós közlekedésből a világ legjobb sofőrjétől, aki a hótlazán is precízen vezető Petya. 

Ideje lenne. Mármint, ideje mindenkinek lenne erre, de mersze... 

Álljon örökül ez a bejegyzés itt annak emlékére, hogy egyszer még tudtam vezetni, most meg épp elmúlt. De újrakezdődik :)

Van ez a zöld fa itt a nappaiban, Szúr, meg minden, cummogni sem érdemes rajta. Nemigen látom be, miért van itt, de anyáék tökre rajonganak érte, úgyhogy nem szólok egyelőre. A világító vackok egész jók rajta mondjuk, az egy darabig nézhető, de amúgy felejthető. 

Viszont alatta felgyülemlett számlálhatatlan mennyiségű mindenféle! Anya a fejét fogja, mikor rájuk néz, de biztos csak úgy örül, mint én. Van mit pakolni!!! Újak, színesek és érdekesek!

Zenélő béka, meg csilingelő mackó, selymesbundás kutyaúr, tehenes könyv, csörgős bigyó, izélő micsoda, brityáló brutyó, és társai. Mind nélkülözhetetlen! A fa bevándorlásával egyidőben érkezett ide egy "pad" vagy mi is, na attól kicsit kikészültem, anyáék meg elkeseredtek. Persze, mert megszólalt és baromi hangos, nem érted? Rém ijesztő, és még villog is. De azóta disztingválok, mert láttam, hogy a felmenőimet megviselte a rajongástalanságom, úgyhogy igyekszem eljátszani, hogy nem paráztat nagyon ez az űrállomás. 

A legjobb mégis az volt, hogy "Jöttek a rokonok", ahogy azt Mamika megjósolta, és két napig annyit cipeltek, hogy a lábam se érte a földet. 

Egyik este anya és én táncoltunk. Nagyon jó buli volt, de kicsit megárthatott az esti ivászat, mert igen hamar kidőltem. Éjfélkor kitört a harmadik világháború, de csak kicsit, mert a szőnyegbombázás után elvonultak a vadászgépek. Másnap este még visszanéztek, de az már csak nosztalgia volt. 

Öööö... mit is akartam még? Ja, igen! Ez a tesó téma nem hagy nyugodni. Kezdem kapizsgálni, hogy valami szedálós cucc neve lehet a "Tesó", mert anya mindig arra hivatkozik, amikor elhajol napközben a kanapén. Lehet, hogy rá fogok szólni, hogy inkább ne szedjen annyi "Tesó"-t, hátha akkor könnyebben ébren tud maradni... 

Nem láttad a sárga cumimat? Na mindegy, inkább alszom egyet.

Csá,

a Cummancs

Az gáz, hogy az épp csak szárba szökkenő napirendünket anyuci és a tél kart karba öltve offolgatja széjjel? 

Kezdődött azzal, hogy anyuci bekapta a legyet. Inszájder II. persze sokszor motiválja is őt, hogy csicsikáljon nagyokat, de Inszájder I., aki azóta Botkó néven folytatja univerzumbéli kitüremkedését, pont az ellenkezőjén dolgozik. Namármost, anyuci szana van és szerte, különösen reggel, mikor Botkancs vidám sikkantgatásokkal ébreszti, cummog a reggelin, majd azon nyomban játszani akar. Anyuci még egy darabig belülről figyeli nagyon érdekes szemhéját, miközben a "csak egy perc még, kisfiam!" pársorost mantrázgatja, majd erőt, vagy annak halvány szikráját véve magán, émelygését leküzdve kivánszorog a nappaliba, és előszedi a játszószőnyeget. Gyermek ráhelyez, anyuci kanapéra dől és bambul.

Ha csak kicsit rewind-olunk, máris láthatjuk, hogy nem sokkal ezelőtt ugyanez a megfigyelt személy (=anyuci) lelőhetetlen Brívendökemként villámkodott ugyanezen a helyen, legkésőbb 10:00-kor már az ajtóban toporgott a délelőtti sétára előkészített, felöltöztetett gyermekkel, bevásárolt, mosott, főzött, takarított. Jelenleg ez ugyanígy zajlik, csak soooookkkkkaaaaaal laaasssaaaabbbbaaaaaan.

Anyuci magához tér (10:30), felöltözteti a Cummancsot. Értsd ezalatt, hogy pelenkázás, majd harisnya, zokni, nadrág, pulcsi, még egy vastagabb thermo cucc, majd anorák, sapka, cumi bekészít. Anyuci cipőt, sapkát, kabátot ránt, gyereket felkap, kicammog a garázsba a babakocsihoz, beköti Botkót a kocsiba, rácipzározza a bundazsákot, ráteszi a kocsira a téliesítőt, ha szerencsénk van, havazik is, és esővédő is kell. Addigra már másodszor izzad le a követett személy, de véééégre elindulunk. Még szerencse, hogy elektromos garázsajtónk és kapunk van! 

Dombról legördülünk, beszerzünk, boltban harmadszor leizzadunk. Hazafelé dombnak felfelé, terhesen, cekkerekkel, 8 kilós fiacskával - minek nekem a sport???

Garázsba beparkolunk, cekkerek kézben, gyerek kicsatol, felkap, garázs leenged, lakásba bejutás. Ha épp nem fér el a kezemben, akkor a garázsban állomásozik napokig pár cucc a bevásárlásból, ha jól emlékszem, akkor most egy üveg mustár és egy ásványvíz vár fogyasztásra a téves helyen.

Completed. 

Ha mázlim van, épp nem kell hánynom sem :)

És persze, hálát adok az égnek a mostanra roppant türelmes kisfiacskáért. Akinek még az sem tesz keresztbe, hogy az anyja időbeli megcsúszásai teljesen felülírják a szépen rendeződött napirendet. 

Ez van. Ki mondta kisfiam, hogy könnyű lesz velünk?? :D

Terhes vagyok. Ez a hobbim. Úgy látszik. 

Szapora és Szaporáné az új nevünk. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy jövő ilyenkor már ketten pakolnak a karácsonyfa alatt. 

Egy fázós, latyakos december középi napon esett meg, hogy a Spárban vásárlást félbe kellett hagynom, mivel az étolaj előtt ácsorogva arra eszméltem, hogy képtelen vagyok arra gondolni, hogy étolaj. Ugyanis a szó, illetve a mögöttes tartalmára rágondolás erőteljes émelygést eredményezett. Villámgyors fizetés, hazarobogás és a gyermek ruhástól szőnyegen biztonságba helyezése után azon melegében, kabátostul öleltem keblemre a porcelánkagylót, sosem sejtett közelségbe kerülve vele, és azt bizonygatván: rohadt egy oltás ez a Rota II., lám, még én is elkaptam a gyerektől a butított vérust...

Könnyű röhögni úgy, hogy már tudja valaki a következményeket. Nade akkor én tök teljesen totál biztosra vettem, hogy ez a nyavalya fertőző, és különben is, az apu is megmondta, hogy most Kismaroson is ez a divat: hányni és hasat menetni. 

Petruska persze több, mint egy hónapja buzgón hasizmozott már, hiszen a franc essen bele, hogy nem akaródzik lelapulni a pocakja, hát majd akkor teszünk érte! Diéta és mozgás, ez a kombó nyilván eredményre vezet. Naponta kétszer kemény edzés a hasfalnak, az a tuti. Kisfiam, Te már jól ismered anyádat belülről, amikor ilyen: fanatikus sportlady, aki mit sem sejtvén arról, hogy má' megin' terhes, öngyötör a biztos sikerben bízva.

Mikor már egy hete csak reménykedve vártam épphogy visszatérő, és erősen kedvelt menzeszemet, mégiscsak megadtam magam Petyának, aki szerint érdemes ilyenkor elvégezni egy terhességi tesztet. A biztonság kedvéért. Persze NYILVÁN NEM lehetek terhes, de ezt az eshetőséget kizárandó, azért bizonyosodjunk meg róla, hogy még hárman lakunk itt.

Férj tesztet vásárol, feleség jólnevelten lepisili, és magára hagyja a nyeszlett papírcsíkocskát 3 hosszú percre a hatalmas fürdőszobában. Lehet, hogy ez volt a baj, és a tesztcsík bosszút állt, de az is lehet, hogy csak unatkozott ott magában, mindenesetre az eredmény könnyeket csalt a szemembe: pozitív. 

A reakcióm nem volt az kifejezetten.

5 hosszú sírva "nemhiszemel"-ezős perc után gyötrő lelkifurdalással néztem hites uramra, aki szokásos "nyugi, Baba, a világ szép" pillantásával egy szempillantás alatt meggyőzött arról, hogy ez így van rendjén. Azért felvetette, hogy ha akarom, még csinálhatunk angyalkát belőle, de heves ellenreakciómat látva, belátta, hogy nem ez volt a jó kérdés. 

Két átkételkedett, elemezgetős, roppantul végiggondolós este után kezdtem megszeretni, hogy megint terhes vagyok. Végülis, ha az a vége, ami az előzőnek (lásd: gyönyörű, okos, vidám, jófej és kooperatív utód), akkor állok elébe.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ugyanaz a fíling, mint először. Mivel villámgyorsan jött az első után, időnként el is felejtem, hogy újra pöttöm inszájdert növesztgetek. De remélem, hogy minden oké odabent, és végig problémamentes, könnyű várandósság lesz.

Azért kíváncsi vagyok Barabás doki véleményére, nem beszélve arról, hogy nyilván pillanat alatt lefő a kávé nála, ha bejelentem, hogy képtelenek voltunk kibírni másfél évet utódnemzés nélkül. De soha előtte semmi felelőtlenséget nem tettem, még egy csoffadt füves cigit sem szívtam el soha életemben. Ha ez a legeslegfelelőtlenebb cselekedetem, hogy megint gyerekünk lesz, csak épp kissé hamar, hát istenem... 

A gyerek egy csoda. Ígérem, kis pöttöm Inszájder 2., hogy nagyon fogok vigyázni Rád, és nemsokára nagyon foglak várni is. Picit még szoknom kell, hogy jössz, de ne hidd, hogy nem akarlak!!! Igyekszem őszinte lenni Hozzád, hogy értsd, nem arról van szó, hogy nem szeretlek, csak épp tanulnom kell még az ilyen hirtelen helyzeteket. Ez az első lecke, amit együtt veszünk át :)

Köszönöm, hogy minket választottál.

És előre szólok, hogy rutinos vagyok ám, szóval a tesód szép kis kiképzést adott minden tekintetben! Felesleges próbálkozni... Jobb, ha beletörődsz: átaludt éjszakák, SAJÁT kiságy, és semmi 0-24 - es cummogás! :D

Találkozunk augusztusban :)

Itt a Yokkermokk suttyomban. 

Figyu, nem tudod véletlenül, mi az a "tesó"??? Mert anyáék ma ezzel zsibbasztottak egész este, de én nem vágom. Állítólag jó dolog, mert ők szemmel láthatóan örülnek neki. Nemtom, engem kicsit se hozott lázba, tök álmos lettem, amíg ők vigyorogtak, meg sósléztek picit. 

Azért jó lenne, ha elmagyaráznák pontosabban.

De most inkább alszok, ez a tesó téma tök ráér szerintem.

Csá,

a Cummancs

Hózik. Yokkermokk picit időnként fázik.

Különben én vagyok az, és csak úgy elmondom, hogy marhanagy átverés volt egész eddig az időjárás. Már fél éve kint rendezgetem az univerzumot, de soha ehhez fogható ínyvacogtató szibériát még nem tapasztaltam. Rendkívül nagy szemétség, hogy pár hónappal ezelőtt még lazán rövidujjúztunk, meg jelképesen pelussal takaróztam csak a babakocsiban - most meg minden alkalommal, ha kiteszem a lábam... azaz, kiteSZIK a lábam itthonról, be vagyok bugyolálva, mint egy ekszimó. Vagy ekmiszó. Vagy mi. 

Van 5 darab kezeslábasom, jó vastagok. Anyának a drapp a kedvence, mert azon van vissza patentolható kesztyű is. Én nyilván nem csípem, mert kesztyűben nem lehet rendesen bíbelődni. De hisz mindegy is, nem érted? mer a kezeslábas alá/fölé/közé és szét is valami bundazsák kerül még a babakocsiba, amire jön a kocsi téliesítő tartozéka (kétféle), és onnantól lakókocsinak szólítjuk. 

Sapkából ezerféle van készleten, mindegyik kifejezett előnye, hogy akármilyet választanak anyáék, mindig megtalálom a kiskaput rajta a fül azonnali szabadlábra helyezéséhez. Sapka fel, babakocsiba be, fej oldalra fordít - és kéremszépen, nincs az a szorosan bekötött madzag, ruganyosra megoldott kötés vagy trükkös tépőzár, amivel én ne bánnék el két tizedmásodperc alatt. Öröm végignézni anya arcán, ahogy ámulattal tekint minden akadályt leküzdő fiára, úgyhogy a sapka nevű ördöglakat megoldását buzgón gyakorlom bármilyen fejfedővel. Az önszórakoztatási faktor sem elhanyagolandó szempont, így sokkal jobban hallok mindent, ami fontos lehet, már csak a gyanakvás miatt is ugye.

A másik Yokkermobil, a bébiülés egészen más kültakaró használatára kötelez, mivel apa kocsijában eleve melegebb van, és fűtés is van. A harisnya-vastag nadrág kombót itt egy fehér pihepuha meleg kabátka egészíti ki, amely jól illik a 2010. év téli divatkollekciójához tartozó sildes usánkámhoz.

Khm, elnézést, elragadtattam magam. Mivel köztudott, hogy egyszerűen rajongom az öltözködésért, hajlamos vagyok elveszni a részletekben (valahol a kezeslábasok és a kiskabátok környékén). Apa nálam is nagyobb öltözőművész, tőle tanultam például, hogy mikor fürdés előtt lekerül rólam a body, akkor az a nobody. Töklogikus.

Szóval van ez az évszak-probléma, amivel nem vagyok igazán kibékülve. A Mákkórházban tuti volt az a rugdalózós rész, meg otthon a Frankelban a rövidujjúzás, de ki volt az a béna, aki kitalálta, hogy legyen ilyen rész is??? Állítólag, anyáék szerint van olyan hely, ahol sokkal hidegebb van. Ezt ma este tudtam meg, mikor apa GPS koordinátákat kért anyától, aki a keleti hosszúság 5-re irányította, mondván, ma este jávorszarvasos vacsorát szeretne. Ott tértek ki valami skandinávokra meg cidrire, szerencsére viszont végül csak az Agip kútig jutottunk.

Nem fogyott el a benzin, hanem hogy gondolom végülis rájöttek, fürdetésig már nem érnénk oda a jávorszarvasos részre, de aztán végül fogalmam sincs, mert közben pont elaludtam, úgyhogy lehet, hogy tök nem is volt ilyenről szó, csak álmodtam. Vagy kitaláltam. Ááá, mondjuk ez hülyeség, ez akkora szürreál, hogy én ilyet magamtól nem szoktam, csak a legközelebbi rokonaim...

Viszont nem hiszed el, de van olyan rész is, ahol meg mindig meleg van! Na, azt bírnám. Nem kéne ez a sok felesleges gúnya, meg Töki-födő, se zokni, ami csakis legyalogolni vagy lerágni ér valamit. Ma este elmondom a zsiráfnak a szökési tervemet, hátha van használható ötlete. Olyan csávónak tűnik, akit nem a közelben tett le a gólya... ööö, várjunk csak!?! Ezzel tök nem smakkol valami! 

Bocs, most lelépek, muszáj tisztáznom a kérődzővel a nagytestű szárnyasok teherbírási képességeit,

addig Csá,

A Cummancs.

Nincs mese, tündértípus vagyok. Erre most jöttem rá. Sose gondoltam, hogy ha pasi lennék, feleségül venném magamat, de ahogy jobban belegondolok, nem is vagyok olyan rossz vásár.

A fiam megörökölte a pakolászási mániámat ugyan, de végülis nem csak ez az egyetlen hátulütője Brívendökemségemnek. Rámolós természetemet most van csak alkalmam igazán kiélni, hiszen a gyerek már nem lóg rajtam egész nap, de még nem kell utána szaladgálnom minden pillanatban. Úgyhogy míg ő a szőnyegén/járókájában/habtappancson/pihenőszékében veszekszik valamelyik játékával, addig én vígan hódolhatok az abnormális rendetrakós-takarítós szenvedélyemnek.

Persze nem csak én vagyok különc a famíliánkban...

Alapszabály, hogy a mosogatóban nem lehet mosatlan. Ha meglátok egyet, sajnos azonnal el kell mosni, és utána a mosogatót is ki kell öblíteni, a környékét szárazzal letörölni. Morzsaporszívóm ugyan nincs, de más módon igencsak üldözöm a lehullott péksüteményhulladékot - mint Monicageller a jóbarátait, ha nem a mosogató fölött sütiztek :). Mindent szigorúan a helyére teszek vissza, és mivel alig akad munkafelület, azt is szigorúan üresnek őrzöm. A tűzhely nem lehet mocskos, lehetőleg azon melegében kell tisztítani (csinos égési sérüléseket okozva magamnak ezzel). 

A cumisüvegek külön kategória. Megszámlálhatatlan mennyiség van belőle (na jó, ez némileg túlzás, de úgy érzem, állandóan azt mosok). 

A fürdőszoba kalandos, mivel minden áldott nap le kell törölni a mosdókagyló és a kád peremét, hogy véletlenül se legyen poros/szappanmaradékos, nomeg ugye a szárítón sem lóghat száraz ruha, az azonnal megy a vasalósba. Utóbbi 3 naponta ürül, a szennyessel naponta van dolog: felváltva a Töki és a mi ruháink lubickolnak. A WC minden nap megtisztul, kétféle törlőkendő, domesztoszos puceválás és gélutántöltés a tradícionális cselekvéssorozat. 

A nappali nagyonis egyszerű: a porszívózáson kívül csak a Yokker cuccainak pakolászása és a felgyülemlett újságok rendezgetése ad feladatot. Cummancs pelusozós szettje mindennap kivándorol a hálóból napközbenre, és este a fürdetés után kerül csak vissza a komód tetejére. A kanapéra való takarókat naponta többször újra kell hajtogatni-göngyölni, egyforma méretűre,és kizárólag a kanapé jobb szélén helyezkedhetnek el. A díszpárnák a másik oldalon vagy középen - ennyi engedmény azért jár egy szolgálatban lévő díszpárnának is...

Apropó: porszívó. Csakis illatosítóssal szabad pormacskát üldözőbe venni, de azt 2-3 naponta illik, és naná, hogy az egész lakásra ez érvényes. A fürdőszobában is csak porszívóval lehet rendesen portalanítani a padlót, és a rongyszőnyegeket is minden alkalommal kötelező tisztítani. Valamint, gyakorta mosni is.

Beágyazás nélkül halálos bűn ellustálkodni a napot, lehetőleg ébredés után célszerű sort keríteni rá, később Yokker úgysem díjazza. Egyúttal szellőztetni is kell, és Cummi ágyának rendberakása-felfrissítése is ilyenkor esedékes. 

Mikor már erőteljes holleanyózásnak indulok, akkor szoktam ránézni a kezeimre: irgalmatlanul szárazak, és fájnak is. A mosogatástól. Úgyhogy újabban gumikesztyű és gumiujj a legjobb pajtásaim, meg a közeli patikusnéni (sokkal jobb, mint az eddigiek :), aki kétféle krémet is adott kirepedezett bőrre. A marketinget nem vagyok hajlandó megfizetni a kézkrémekben, így elhiszem, hogy a Neut..na frankó, de nem jobb, mint az ún. 3-as krém :) Mivel mindkettőt próbáltam, tudom, miről beszélek :)

A napi rituálék sorrendje olyannyira fontos, hogy már szegény Botkó is átvette tőlem. Fürdetéshez előkészülni is csak egy bizonyos sorrendet tartva lehet, utána szigorúan el kell rakni mindent a helyére még vacsiztatás előtt. Tökkencsmökk a pelenkázón vigyorog félórát, míg én pocakmegevést imitálok, aztán olajozunk - ő közben lerágja a lábujjairól a felesleges részeket, utána pancsolás jön, hajmosással. Törölközés után pelus, body, hálózsák, majd fééééésülködés (kihagyhatatlan!) és végül, meg kell mutatni a Yokkinak saját magát a tükörben. Mind a kettőben ám! A nagy tükörbe pillantva hatalmas vigyorral konstatálja, hogy YYYEEESSSSSS! Szép munka volt, anya!, aztán a kis tükör alján lévő matricát kell megpróbálni leszedegetni, vagy legalábbis fárasztani picit. Majdcsak lejön egyszer - felkiáltással újabb vigyor, aztán irány a kanapé, ahol cummogás következik. A végébe illik belealudni, de ha mégsem, akkor el kell mesélni a napot. Utána kiságyba fekvés, zsiráfszámolás, nekik is mesélés, és végül fal felé fordulva szunyálás. 

És akkor még nem szóltam a sétákról, az evésekről, a nappali alvásokról... Nyilván nem is fogok, mert durván sok időt venne igénybe, és még a végén lecsúsznék valamelyik kötelező mosogatásról. 

Szerinted durván nyomom?? Beteges? Petya megbánta már vajon?? Leálljak? Le tudok? Le akarok? 

Szerinted Petya nem mániás? :D

Szerintem nem, végülis teljesen normális, hogy minden órája 24 percet siet, mert azt nehéz visszaszámolni, de páros. A mikrót 4-nél meg kell állítani, tilos páratlannál, és nem szabad 0-ig hagyni. A TV hangereje csak páros lehet, és hatalmas megkönnyebbülés volt neki, mikor kiderült, a 4-es számú házba költözünk (a 4. emeletről...). A piros kávéscsésze nem kerülhet a konyhaszekrénybe, elől kell lennie mindig, és esetleges eltörése máglyahalált von maga után. Hogy csak a legkisebbeket említsük.

Ezek után csodálkozol, hogy félve kérdeztem a szülészorvost a kitűzött dátumról? Persze kicsit megijedt, mikor a "június nyolcadika, reggel 7 óra megfelel?" kérdésére a válaszom az volt, hogy: "nyolcadika jó, mert az páros, de nem lehetne legalább negyed nyolc?? Oké, csak kérdeztem..."

Vajon ezt hívják napi rutinnak? Mert akkor a védőnéni nagyon büszke lenne ránk :D De gyanítom, hogy nem pontosan erre gondolnak a szakkönyvek, amikor a kisbaba körüli rendszeres teendők fontosságát emlegetik... 

Itt a Yokker Blogger.

Anya butáskodik, apa meg nem  szív olyan fehér rudacskát. Minden a feje tetején. Én meg megfáztam, vagy mi. Azt mondják. Emiatt tömnek belém ilyen mindenféléket, amiket pusztán önmagam és környezetem szórakoztatására időnként jóízűen elfogyasztok, máskor meg visszaköpöm anya szemhéjára. Többek között. 

Ezen kívül is természetesen mindennel baj van és rengeteg a gyanakodnivaló, és az Ábellel már megbeszéltük tegnap, hogy majd mit kellene együtt módosítani legközelebb a szoba berendezésén. 

Különben is, nyilván nem vagyok elégedett...

Sajnos, itt kifogytam. Igyekszem gyűjteni még a méltatlankodni valót, de pszt!, halkan megjegyzem, hogy apáék ne hallják: itt lakni egész elviselhető. Persze ez nagyrészt rajtam múlik, mert ha én nem csinálnék annyi programot a két felmenőmnek, ezek halálra unnák magukat. Tuti. Úgyhogy nagyon igyekszem, például mindennap úgy teszek, mintha kitolnék egy fogat, aztán suttyomban mégsem. Ez egész jól lefoglalja őket.

Ma beszéltem a Bogival, ő is ugyanezt csinálja. Az ő apukája állítólag egyévesen növesztett csak fogakat, úgyhogy neki nehezebb beadnia otthon, hogy "jön, jön!"... De én a két hamarfogzó elsőszámú rokonnal simán jó vagyok.

Arra gondoltam, hogy hamarosan ideje lenne elkezdenem beszélni. Apa meg anya másfél évesen verseket szavaltak, legalábbis az ő szüleik (amit még mindig nehezen hiszek, hogy vannak) ezt állítják. Bele kell húznom, úgyhogy retorika leckéket veszek a Kockásfülűvel, és ma kiosztottam egy műanyag majmot is a biztonság kedvéért.

Volt a napokban ez a Mikulás téma, amit még párszor végig kell gondolnom, hogy mi is, de az tetszett belőle, hogy anya kirakta az ablakba a kiscsizmámat, és lett benne piros sztaniolpapíros öntött csokinyúl, meg cirokseprű is. Az a virgács, vagy mi. Különben olyat nem kellett volna szerintem beletenni, de úgy mondták anyáék, hogy azt figyelemfelhívás gyanánt teszik az ajándék mellé a krampuszok, hogy viselkedjek jól. Ott kezdődik, hogy tök nem vágom a krampusz témát se, nemhogy azok majd nekem ilyen kódolt üzeneteket hagynak az ablakban... Ha bajuk van velem, azt simán szemtől szembe is lehet közölni, nem?? De segáz, majd legfeljebb a cirokseprűt felhasználja apa járdatakarításra, ha megint esik az a fehér izé az égből. 

A keresztanyáméknál is lett ilyen csomagom, nem is értem, hogy ez a vén szakállas nem tudta eldönteni, hol lakom??? Vagy csak kompenzálni akarta a krampuszok fenyegetését... Mindenesetre ott lett új harisnyám is, meg irtó fini kompótom. Azért tudja ez a Mikulás nevű pasas, mitől lágyul el egy BrúszVillisz hasonmás :)

Tegnap voltam fél  éves, azt vágod? 

Na csak azért szólok, hogy anyáék sem lesznek fiatalabbak. Mondjuk ők szemmel láthatóan örültek annak, hogy így szalad az idő. Anya még a Bella anyukájával is kitárgyalta, hogy ilyenkor ér sós lét ereszteni a szemekből és elérzékenyülni. (ez a szó is rejtély, az érzéstelenítést értem, de érzékenyülni vajon az ellenkezője lehet??)

Azt hallottam, hogy még ugyanennyi idő múlva valami tortát vagy mit fogok kapni. Az pedig ehető. Remélem, addigra tényleg sikerül pár reszelőt produkálnom a számba, különben kénytelen leszek cummogni rajta. Anya mondta, hogy lesz rajta egy gyertya is. Azt csípem, olyan van azon a köralakú dolgon négy is, amit anya csinált az asztalra, és minden vasárnap egyel többet kell rajta bekapcsolni. Vagy fel. Vagy mi. Apa mostmár csak erre használja a világosságcsinálóját, amivel eddig a fehér rudat izzította. 

Hát bocs, de most szkippelem ezt a napot, mert ez a köhögés-tevékenység irtó fárasztó, és kezd ciki lenni, ahogy néha horkolok anya ölében. Elcipeltetem magam a kiságyba,

majd írok.

Csá,

A Cummancs.

Yokkermokk nem lusta. Hanem nem.

Már párnapos korától sokat van ébren (elég csak egy bejegyzést visszaolvasni, és kiderül, mennyire sokat... Khm...)

Az első kinti pillanatától kezdve nagyon ügyesen tartotta magát, semmi nyeklés-nyaklás, ami egy újszülöttnél normális lenne. Helyette izgágaság és nyugalommentesség jellemezte, igazán ügyelni kellett, nehogy egy óvatlan pillanatban kiugorjon az ember kezéből.

Később ez fokozódott a hasfájással, amikoris bébiBotkó táplálkozás közben tekergett állandó jelleggel (feledhetetlen pillanatok voltak ezek a melleim számára...) Majd a kalimpálással történő kitartó edzés eredményeképpen igen hamar eljutott a történet addig a fázisig, amikor aggódni illik az ágyról lebukfencezés vagy a pelenkázóról bázisugrás lehetősége miatt. 

Napjainkban a sportszerű Cummancs élete így zajlik: 

Reggel hangos méltatlankodással ébreszti a szüleit, mivel hogy képzelik azok, hogy hatnál tovább merészelnek aludni?? Nyilván lusták, mint a lajhár, és igazán rájuk fér egy kis erkölcsi nevelés. Így aztán apával illik kiabálni is egy sort, miközben két kézzel megcibáljuk a haját, anyát meg elég csak megcsikizni (merugye hajnalban a táplálékszerző magatartásforma egyik megnyilvánulása gyanánt úgyis át KELL költözni a szülői ágyba, punk és tum). 

Miután apa és anya mélyen magukba néztek (főleg, mivel a szemükön kifelé ilyenkor még nem látnak), kivánszorognak a nappaliba, ahol Yokker átlényegül hálózsákból kalimpálós ruhába, és a reggeli torna ezzel le is bonyolódik: pelenkázás közbeni szökési kísérlet és lábfej-szájbapróbálás formájában. Naná, hogy baromi vicces feneket ide-oda dobálni pelusozáskor, és jól ki is kell röhögni a puttonyost, ha szólni merészel, hogy "kisfiam, ne riszálj már!".

A szülők kávét tolnak intravénásan, majd a reggeli elcummogtatása után kezdetét veszi a járókában a felaggatott dolgok leszedegetése, szépen, egyenként, ügyesen. Ha ez megvolt, jöhet a "vegyetek ki innen azonnal" rész, miután a meleg és bársonyos szőnyegen lehet nagyokat gurulgatni. Időnként összejön a szőnyeg egyik végéből a másikba közlekedés, olyankor a szőnyeg széléről Klintísztvúdos pillantással ér csak anyánkra nézni, hogy "hé, mucci, valaki ellopta a sárga téglát!". Akkor anyaautomata jön, és visszahelyezi csemetéjét a kiindulási pontra. 

A nap nagyrészében azonban a legkedvesebb foglalatosság a hasrapördülés-hanyatt vágódás gyakorlása. Ahhoz képest, hogy nemrég gyűlölködve kellett még reagálni a hasrafektetésre, kisfiacska szerint szeretni továbbra is tilos, de azért mégiscsak folyamatosan kell azt gyakorolni. Ha hasra fordul Botkó, máris "ölele" van, és hanyatt gurulás, ami szintén borzaszó, úgyhogy még több "ölele" következik. És nyilván az egészről én, az anyja tehetek, akivel emiatt kiabálva veszekedni kell, és bármiféle kísérlet arra, hogy segítsek valahogy, értékelhetetlenül rossz cselekmény a részemről.

Akkor ugye elérkezünk ahhoz a részhez, mikor a hasizomgyakorlat ideje jön: ölbe ültetés van soron. Töki már a pihenőszéket is unja, ha rendesen be van kötve, emiatt leginkább az etetőszékébe könyörgi magát, ami korai. Szerinte késői, már rég ott kéne ücsörögnie... De ha már ezt a lehetőséget a nagyonszemét szülei elveszik tőle, akkor legalább az ölükben felülés gyakorlása maradjon meg örömforrásnak. A végkifejlete pedig: egyenes háttal stabilan csücsülés, egy fogzó, de még fogatlan félévestől, aki amúgy türelmetlen kivárni azt a részt, mikor lábra szokás állni. 

A Vuvvancs ugyanis unatkozik. A mihamarabbi önfoglalkoztató szórakozási lehetőségek, úgymint fiók kirámolás, TV kapcsolgatás, apa küytüjeinek elrontása, gitárhúrozás, zongoratanulás pedig olyan mértékű motivációt jelentenek, amelyet - lássuk be - még a nagyon kedves gyógytornász nénik sem tudtak űberelni.

Sebaj. Yokkermokk mozgásban, visszatarthatatlanul :) És ez így is van rendjén.  

Új hobbink van: felesleges védőoltás beadatás. 

Ha még egyszer eszembe jutna olyan baromság, hogy a kötelező védőoltásokon kívül egyéb, gyógyszermaffia által agyonreklámozott, pénztárcánkra utazó kampányt bonyolító terméket belövessek a gyerekembe, azonnal nyilazzon valaki agyon.

Nemrégiben az elátkozott Rotarix I. beadatása után a haematológián kötöttünk ki Botkóval, mivel ismeretlen eredetű apró bevérzések keletkeztek a bőrén. A kölyök totál pöttyös lett... Petya azonnal tudta, mik ezek (a gyerekorvos szerint "csak egy kis vírusfertőzése van, adjanak Calciumot, Fenistil gélt, és elmúlik"...). A László Kórházban kiderült, hogy nem krónikus problémáról van szó, "csak" hirtelen leesett valamitől a thrombocyták száma, és az egyhetes kontrollon már meg is duplázódtak a tomboló cicák.

Namármost, az idióta anyja a gyereknek, aki én lennék, azt gondolta, ha már az I-es Rotarix a gyerekben van, az orvos meg nem tett ellenjavallatot (sőt!), akkor be kell adatni a másodikat is, hiszen lehet, hogy a be nem adással többet ártunk, mint használunk. Egy félbehagyott kétrészes oltás ki tudja, nem árt-e túlságosan... 

Beadattuk.

Eredmény: detto, mint az első után, plusz hasmenés. 

Újfent haematológia, cicaszámlálás, de most legalább anya is pórul járt, mert őt is megtámadta a vámpír. (Örökletes vérzékenységre vizsgálnak bennünket, de nincs szerencsére.)

Az aggódáson és a drága pénzért feleslegesen megbetegített gyerekemen kívül veszteség még, hogy az előre eltervezett utazásunk (jól megérdemelt pihenés és apóslátogatás) is kútba, de legalábbis mosdókagylóba esett, ugyanis így nyilván nem mertünk útnak indulni Botkóval. A bőrvérzés egy dolog, de a cicahiánynak következménye lehet belső vérzés (!!!) is, ami azért tényleg nem játék.

A haematológus nem mondhatja ki hivatalosan, hogy a Rotarixtől betegedett meg a kisfiunk, de finoman így fogalmazott: "én sem tudom kizárni a lehetőségét". Magyarul: nyilvánvalóan a védőoltástól kiütéses a Cummancs, de ő ezt hivatalosan nem ismerheti el.

Két további esetről is tudok a közvetlen környezetemben, ahol (hivatalosan el nem ismerve, de teljesen biztos, hogy) a Rotarix oltástól került kórházba kisbaba. Az egyik vészes hányással, hasmenéssel, a másik kihűléshez hasonló tünetekkel elsősorban. Egy harmadik esetben a gyerekorvos nem engedélyezte az oltás második adagjának beadását, ugyanis az első annyira megviselte a kicsit, hogy egyértelműen tilos lett próbálkozni a másodikkal.

Korábban Rotarixet kapott ismerős gyerekeknél ilyen jellegű probléma nem fordult elő, így gyaníthatóan új típusú oltóanyag került forgalomba, ami valószínűleg egészen furcsa összetevőket vagy vivőanyagot tartalmazhat. Nyilván leszek olyan agilis, erélyes, "hatóságot számonkérős" hisztérikus anyatigris, aki ennek (jó oknyomozó riporterként) utána is járok szépen. 

És mindezek ismeretében a jóédes anyját annak, aki kitalálta, hogy a kezdő szülőket behülyítse a teljesen felesleges, sőt, igenis ártalmas fakultatív oltásokra. Röviden ennyit mondanék, hosszabban nem merek nyilatkozni, mert félek, hogy úrinőhöz nem méltó stílusban rittyenteném blogra a legszebb huszármiatyánkot, amit csak aggódó anya szófüzérbe foglalhat. Úgyhogy képzelje mindenki ide a legvadabb piszkos mondanivalóját, ami eszébe jut, és akkor kábé helyben vagyunk :)

Mindenesetre zöld jelzést kaptunk, holnap elutazunk. Ránk fér a pihenés :)

"Később az ébrenlevés átszivárgott az éjszakába is, mint rosszul feladott Liberon a nagymennyiségű... khm, folyadék. Az addig óramű pontossággal 4 óránként ébredő Cummancs hirtelen ötlettől vezérelve inkább óránként kelt, és a hajnali hármas ébredés után döntött úgy általában, hogy visszaaludni tökhülyeség. "

Az éjszakát átalvó gyerek = városi legenda.

Na jó, tudom, hogy nem az, de ezzel nincs is akkora probléma. Egy éber, folyamatosan figyelő, mitöbb gyanakvó csecsemő azonban nagyonis valóságos, olyannyira, hogy már odabent, Inszájder korában is nyitott szemmel figyelt és homlokráncolt. Bizonyítékom van róla!

Március óta nem lustálkodtam egy kellemeset. Végiggondoltam a Töki létezése óta eltelt idő alatt produkált alvásaimat mennyiségi és minőségi szempontból. Mikor terhes lettem, az tűnt fel, hogy irgalmatlan fáradékony vagyok és munka után ágybazuhanva csodálkozva pillogtam szerteszét: mégis mi a jónyavalya van velem? Mint kiderült, inkább jó, és nem nyavalya: a Yokkermokk. Ő van velem.

Eleinte kapóra jött önigazolni, hogy lám, nem vagyok kényelmeske vagy lusta, csak gyereket várok, és emiatt jólesik láblógatni. Felhőtlen időszak volt ez: a mértéktelen evészet és pihenés mármár hedonizmusba hajló korszaka, különösen azután, hogy már nem jártam dolgozni.

És akkor csapott be a ménkő: a diabétesz ellopkodta az alvásidőmet. Vércukormérés, kajakészítés, kajabeszerzés, kajálás, szúrás. A leghosszabb idő, ami alatt nem történt semmi, 3 óra hossza volt minden nap, éjfél és 3 között :) Remek. A nap többi részében óránként történt valami, és mostmár bevallhatom: időnként, mondjuk kéthetente egyszer mindent ignorálva aludtam egyet délután. Maximum 4 órát (13h és 17h között), de az maga volt a Mennyország :) Az ebéd utáni mérés még megvolt, majd lepihentem, és úgy ahogy volt, kihagytam az uzsonnát... :)

Off: Az vesse rám az első követ, aki elhajlások nélkül végigcsinálja ezt a menetet. Főleg úgy, hogy tudja: szülés után még ínségesebb idők következnek. Különben az étkezésekben összesen kétszer csaltam: egyszer éjszaka sültkrumplit ettem, másodszor pedig előre megfontolt szándékkal elkövetett réteszabálást bonyolítottam le a keresztfiam születésnapján, cserébe nem vacsoráztam... Úgyhogy szabályosan járt nekem az a délutáni alvás kéthetente egyszer, világos? Na, csak a rend kedvéért. :)

On: a terhesség vége felé, a szülés közeledtével az alvásminőség romlása sem segített hozzá a nappali fittséghez, bár 8,5 hónapig azért tényleg baromi jól éreztem magam a bőrömben, az utolsó 2-3 hét lett csak neccesebb. Éjjelente felkelni és kivánszorogni a mosdóba, majd visszafekve tíz percet bokszolni Botkóval, hogy kinek lesz igaza elhelyezkedésügyileg - nem volt olyan problémamentes. A balról jobbra fordulás maga volt a rémálom. Egy puttonyban csicsikáló gyerek nem díjazza különösebben, ha fejreállítják.

Állítólag a szülés előtt kell nagyokat alukálni, mert utána jódarabig nem lehet. Hát ez nekem nem adatott  meg, így kárpótlásul Botkóval igyekeztem az első hónapokban minden alkalommal szunyókálni egyet. Persze itt megint a maximum 4 órás teljesítményről beszélek, félig éberen, de esküszöm, már ez is kárpótolt valamennyire: sokkal kipihentebb voltam, mint terhesen. 

Azonban most!... Nem  kell magyaráznom, ugye?

A fiam. Ő egy ébrenlevőművész. Születése után két órával úgy nézett tátott szemmel, mint egy kéthónapos. Egyhetesen, itthon, vígan nyolcórázott éberen, meg sem kottyant neki a szüntelen gyanakvás. Úgy vigyázott arra, nehogy elaludjon, mintha fizetnének érte. Komolyan elgondolkodtam, hogy őt küldöm vissza dolgozni magam helyett...

Később az ébrenlevés átszivárgott az éjszakába is, mint rosszul feladott Liberon a nagymennyiségű... khm, folyadék. Az addig óramű pontossággal 4 óránként ébredő Cummancs hirtelen ötlettől vezérelve inkább óránként kelt, és a hajnali hármas ébredés után döntött úgy általában, hogy visszaaludni tökhülyeség. Hiszen apa, anya kéznél (lábnál, pocaknál, fejnél), és nincs is annál szebb, mint kipihent Yokkermokként szórakoztattatni magunkat. A két Letmientörtéjnjú igazán vicces, ha nem alszik, időnként például félre is beszélnek, és anya derékszögben hajlik a fáradtságtól. 

Mégkésőbb Töki úgy döntött, anyára ráfér a mozgás. Már csak úgy volt hajlandó szunyókálni napközben, ha elvittem többórás sétákra, délelőtt ÉS (tessék kapaszkodni:) délután. Is. Többórásra. Gyalog. Időnként az egyikre beugrott a szintén rendkívül kipihent Petya, addig én akár pihenhettem is volna, de az egyszobás lakás fortélyai miatt ilyenkor takarítottam. 

A költözéssel nem várt fordulat következett; azóta gyanakodva keresem a régi Tökit, mert ez az új tutira eldugta valahová, vagy csak felfüggesztette, hogy aztán újult erővel, hatásos belépővel térjen vissza. Már az első napon akkorát aludt, mint ide Loszándzselesz. A napi két séta ugyan megmaradt, de inkább csak megszokásból, mivel fantasztikusan tartható napirend alakult így ki, és mindkettőnknek így a legjobb. Az esték vidámak, a vacsi után Yokker levegőt enged, csorrant egy pici nyálat, majd befordul a falvédőn lakó zsiráfjai felé, integet nekik, és már alszik is. MAGÁTÓL. Nem Öntől, hanem tökegyedül!!! 

A szülei azonban továbbra is virrasztanak, ugyanis halvány emlékeik közül felderengett, hogy este 10 után beszélgetni is ér, valamint filmet nézni egykoron olyan jó volt, összebújva, csendeskén. Aztán ott van például a blog is, amit bejegyzésekkel gyarapítani nyugalomban csak ilyenkor lehet. Teszem ezt most is, egészen idáig, az Úr 2010., a Yokkermokk mindjárt feledik évében, pontosan 22:00-kor. :)

A virrasztás művészetét tanulni úgysem lehet. Mostmár megvan, hogy Botkó kiktől örökölte :D

Töki, aki slank, mostanában többet eszik, ezért alapos hízásnak indult. Különösen az arca és a combja tájékán szaporodott fel a többlet, emiatt az apja kedvesen csak Zsírfej-nek becézi. 

Mivel a terhességi diabétesz miatt az a sajátságos helyzet állt elő, hogy a tejem nem valami tápláló, korábban kezdtük el a kóstoltatás nevű témát, mint terveztem. Sebaj, végülis a gyerek abszolút megérett rá. Erre akkor döbbentünk rá, mikor egy barátságos sütőtökkészítős délutánon lazán kivette Petya kezéből a megsült tökszeletet, és rácuppant, mint algaevő az akváriumra. Cummogott picit, majd, mint aki jól végezte dolgát, egy kiadós büfi után elégedett vigyorgásba kezdett. 

Ámulattal lestük elsőszülöttünket, hogy honnan, de mégis honnan a jó francból tudta, mit kell vele csinálni, miért kívánta meg a tököt, honnan gondolta, hogy az finom, és egyáltalán. De tudta, és kész. 

Három napig láttuk viszont a pelenkájában a tök maradványait. Csodálattal vettük tudomásul, hogy Botkó emésztőrendszere teljesen emberi, ez IS jól működik a kölökben :)

Aztán elkezdett teázni is, de úgy istenigazából. 300 milliig meg sem állna, ha a szülei nem menekítenék ki a kezéből a cumisüveget. Dehát azért annyit mégsem egészséges egy ekkora gyomorba egyszerre beletölteni, ezért résen vagyunk, bár hagyjuk Botkellárisnak, hogy "egyedülözzön".

Az "egyedülözés" a gyerek második számú kedvenc tevékenysége, közvetlenül a "felmenőim kezében létezés" után jön. Ilyenkor a pihenőszékében ülve eltulajdonítja a kezünkből a bármilyen élelmezésre vagy italmazásra szánt tárgyat (cumisüveg, pohár, kanál) és örömmel konstatálja, hogy ő az úr. 

Szilárdnak mondható tápanyagok közül "kóstolta" eddig az almapürét, a sütőtököt, a banánt (tudom, tilos), a szilvát és a barackot, ezek közül a szilvától teljesen lila lett minden, mivel azt Petya kínálta neki, és nyilván a gyerek igen hamar meggyőzte, hogy ő is elbánik a kiskanállal... A "kóstolta" kifejezés nem igazán helytálló, mivel amit csak megízlel a Yokkermokk, azt abban a pillanatban azonnal és folyamatosan akarja, meg sem állva 300 milliig. Van huzata, az biztos... De nem oda, Buda! Hanem ide. Kisfiam, sajnos muszáj lesz tudomásul venned, hogy a hozzátáplálás nevű cselekménysorozat bevezetésével egyidőben szűnik meg a 0-24 nonstop ciciszolgálat, amikoris a tejcsi folyamatosan áramlik befelé a szervezetedbe, és ahol Te szabályoztad a hangerőt. A szilárd kaja kiskanállal érkezik, közte cummogási szünetek vannak, és nyelési, valamint icipici büfi és emésztési idő. Azaz: SZÜN. Aztán újabb kiskanál. Erre a ritmusra tessék szépen hamarost ráhangolódni, nem pedig anyád kezéből a "Majdazténjobbantudom" nézéssel kísérve kikapni a kanalat és őrületes szippantásba kezdeni - abból ugyanis tökre nem jön semmi. A csoda a kispohárban van!

De mit képzelek én, a balga anya?? A Tökkencs magától is rájött, hogy nem a kiskanál hajtja végre a csodálatos barackpürészaporítást. Így tegnap egy óvatlan pillanatban kiemelte a kezemből a kispoharat, és már kanalazta is - melllé - a pürét.

A vége egy kiadós délutáni mosakodás és teljes kültakarócsere lett, mind a Cummancs, mind az anyája részére. 

Itt a vége... Áááááá, dehogyis!!! Mégcsak most jön a java :))))))))))))))))))

Szerintem valahol a két lakás között véletlenül elcseréltük a gyereket. Hová lett az én mindig vuvuzelázó, állandóan méltatlankodó, örökké elégedetlen kisfiam? És ki ez a nyugodt, barátságos, élénken csacsogó, tündérien szófogadó kispasas? 

Az elmúlt napok nem teltek felhőtlenül, mivel thrombo - Cicákat számlálgattunk ezerrel, egy igen nyomorult doktornő miatt... Inkább nem részletezem, min mentünk keresztül, legyen elég annyi, hogy az ellenségemnek sem kívánom az elmúlt két napot, és hogy sürgős orvosváltás következik. 

Végül egy érdekesség: hogy van az, hogy ebben a lakásban egyáltalán nincs igényem az internetre??? :)))))))))))))))))

JÓ ITT.

Fotók nemsokára.

Már nem azért, de itt az unatkozó Yokkermokk. Nem tudom eléggé hangsúlyozni a jelzőt! Ha jobban utánaszámolok az ujjaimon, akkor már több, mint egy hete hanyagolnak. Programtalan, sivár, üres mindennapok ezek, sehol egy izgalmasabb vuvuzeláznivaló, sehol egy hiányzó kockakő... 

Úgy kezdődött, hogy anya meg apa egy unalmas péntek délutánon lepasszoltak a Mamikának, akivel elindultunk sétálni. Nem mondom, igazán jó kis séta volt, több, mint négy órán át gurulhattam vígan, bebugyolálva. Eleinte nézegettem a faleveleket, de aztán inkább szunyáltam egy nagyot.

Mire végre visszaértünk a bázisra, nem hiszed el, de apa meg anya totál átvariálták a kérót! Hirtelen úgy érezték, remek gondolat, fekete zsákokba gyűrni a ruháinkat (pszt, apának van a legeslegtöbb), és barna dobozokba gyűjteni az egyéb kellékeket. Nekem marhára nem tetszett, meg is lódult a panaszládikám igen rendesen, úgyhogy közel fél órán át hangosan veszekedtem velük. Mondjuk ebből olyan 28 perc amiatt volt, hogy a fal mindig visszakiabált, és azt nem hagyhattam annyiban... 

Azt hittem, itt vége, másnapra megjön az eszük. De nem!! Ezek ketten folytatták a garázdaságot: szombaton a maradék józan eszük is teljesen elment, valahová a dobozok és a zsákok közé tehették... de tök totál üresre rámolták a Frankel Leót! Mikor már azt hittem, ez fokozhatatlan, vasárnap reggel körbefényképezték a lakot, majd olyan gyanús köralakú cuccot rendeltek, amit rohanvást lapátoltak be a szájukba... Ekkor annyira ideges lettem, hogy a gyanakvószékben megállíthatatlanul osztottam a gyanúsítottakat (ne szerénykedjünk,egy komplett bírósági tárgyalás lett a végére...), de hiába! A második séta helyett aznap megérkezett két fura ember, akik felkapkodták az összes maradék dolgot a lakásban, és a feleselő falak között maradva hármasban még elnézegettük egymást. Én meguntam, szerintem ez nem olyan érdekes, úgyhogy elaludtam.

Mikor kinyitottam a szemem, már megint máshol voltam! Komolyan, hallod, teljesen olyan, mint a Harry Potterben a hopp-por, vagy mi: kicsit alszok, és máris máshol találom magam! Nem hiszed el, de már félek elszunyókálni lassan... Szóval a kocsiban ébredtem, és azonnal kajálni akartam nyilván, úgyhogy rendre utasítottam anyát, hogy engedelmesen vegyen az ölébe. Örömteli félórás cummogás után újabb feleselő falú részlegben találtam magam - hát ezt mostmár tényleg nem hiszem el! - gondoltam, és teljes odaadással gyanakodni kezdtem. Ezeknek elmentek otthonról! Vagy ezek úgy, ahogy vannak, elmentek otthonról... Sajnos velem együtt. Mondjuk azt nemtom, mikor megyünk végre haza, mindenesetre én otthagytam Petyka Papának meg Zsuzska Mamának a konyhapulton egy üveg frankó bort (ne kérdezd, mi az, én se tudom, csak apa is mond néha ilyet és akkor ez olyan férfidolog biztos), Zsuzska Mamának meg egy csomag fürdősót, és a biztonság kedvéért három fotót is, hogy ha sokáig nem mennénk haza, majd megismerjenek és beengedjenek. Ja igen, levelet is hagytam persze.

De tökmindegy különben, mert másnap - és most ki nem találod, mi jön - MEGINT OTT ÉBREDTEM a Frankel Leóban. Rezignáltan vettem tudomásul, hogy mikor a 17-es villamos eldübörgött a szüleim háta mögött, azok  elég rendesen elhallgattak, aztán kivettek a kocsiból. Mikor a járdára értünk, a szempilláim alól kilesve láttam, hogy Petyka Papáék közelednek az októbervégi napsütésben, az anyáéknak meg olyan sós lé csillámlott a szemében, ami nekem is szokott egy nekiemberesedett vuvuzelaszóló alatt. Anya jobban sóslézett, aggódtam is, hogy ha nem vuvuzelázik közben, akkor hová ez a nagy sópazarlás.

Aszittem, minden jóra fordul és végre hazamegyünk, fel is mentünk a lifttel, de hallod, a lakás még mindig feleselő falas maradt! Kicsit sajnáltam, hogy nincs velem a Kockásfülűnyúl legalább, mert anyáék miminum félórát karattyoltak, a végére kénytelen voltam elővenni a zord tekintetemet, hogy legyen már valami. Jól megnéztem magamnak Zsuzska Mamát, mert olyan néznivalóan szép és jó hallgatni a hangját. Aztán el sem csodálkoztam, mikor elindultunk. Állítólag haza, de ez hülyeség, mert hát otthon voltunk. Otthonról haza menni meg milyen már?? 

Mindenesetre azóta itt vagyunk ezen a baró helyen: nem mondom, egész jó itt. Persze az anyáék továbbra is el vannak foglalva egy rakat tökfelesleges dologgal, apa például legózni szokott ilyen uncsi fadarabossal, azt mondja, kisfiam, ez lesz a komód. Még nem szóltam neki, hogy nekem nincs is komóm, hátha magától is felfedezi a tévedést. 

Anya meg járatja a fehér ruhavizező és szagozó kockáját, amiben a ruháim megszabadulnak a nemmondommegmilyen foltoktól. De a kedvencem akkor is az anya vasa lova. Sokszor felnyergelte, mióta itt vagyunk, persze nekem nem mutatja meg rendesen... Úgyhogy tök nem veszem be, hogy vas.

Azért mostmár befejezhetnék a mással foglalkozást ezek ketten, különben kénytelen leszek valami érdekes elfoglaltságot találni itt. Ma például próbálkoztam a rakottkrumpli kóstolással, de apa nem hagyta, ezért csak a jénaiba sikerült beleharapnom. Délután félig lenyeltem a sapkám kötőjét, de asszem, az hülyeség volt kicsit. Viszont ma hoztak egy ilyen nagy ezüstszínű hasábot a lakásba, ami biztos valami nagy cucc lehet, mert apa azóta rajongással beszél róla. Aszongya, hűt ő. Pedig inkább úgy helyes: hűt EZ. Szerinted kijavítsam?? Holnap belenézek valahogy, már eldöntöttem. Ha már úgysem megyünk haza, legalább addigis szórakozzunk jól.

És most, ha nem haragszol, olyan marha uncsi ez az este, hogy elcipeltetem inkább a pelusomat a kiságyig és szunyálok egyet.

Remélem, mikor felébredek, nem valahol egész máshol leszek már megint! Tök veszélyesen élek... Az ember álmában se felejtsen el gyanakodni. Ez alap.

Na csá,

A Cummancs

Ha azt vesszük, egész hamar összecsomagoltunk :) Dobozokban és zsákokban létezünk ugyan, de hamar ment azért. Egy öt hónapossal ez nem kis bravúr, irtó büszke vagyok magunkra.

Holnap költözünk. 

Nyertünk egy plusz órát, hiszen pont óraállítás van éccaka.

Addig még élvezzük együtt az utolsó napunkat :) Sütőtöközve, sétával, hullóleveles - napsütéses - fáradt őszes - kockaköves - pirosra szélkifújós - beszélgetős nap ez.

Holnap valószínűleg este összebújunk és elsiratjuk a Frankel Leó úti lakot... de Petya szerint nagyon klassz, hogy a halottak napját már az új helyen ünnepelhetjük. Mondtam én neki, hogy beteg, de már rég tudja...

Ma vagyunk itt utoljára. Szívösszeszorítós. Bárcsak lehetne falakat tologatni! Bárcsak lehetne szobákat varázsolni! Dehogy mennénk mi bárhová is!

De nem lehet. Fejet hajtunk, és megyünk.

Holnap.

Mindig van valami... Ha gyenge a gyerek izomzata, az a baj. Ha túl erős, akkor meg azabaj. Ha egy részen erős, máshol gyengébb, az is baj, de ha túlparázod, az a legnagyobb baj. 

Ha elviszed egy Dévényeshez, azabaj. Ha nem viszed el, gondatlan vagy, az is baj. Ha elviszed és megnyugtatnak, az nem baj, de ha nem viszed el neurológushoz, az már baj.

Ha elviszed a neurológushoz, az inkább neked baj, bár Botkó nehezen bírja, az is baj...

"Ideg Néni" szerint a diagnózis: semmi baja a kölöknek, csak könnyen ingerelhető = irritábilis. Szerinte ez nem baj, mivel (idézem:) nem átlagos, nagyon érdeklődő, okos, nyitott, éber csecsemő, aki emellé meglehetősen tudja is, mit akar, és igyekszik azt bármilyen módon elérni. (Vettük észre :D)

Ideg Néne azonban elküldött "pusztán csak megnyugtatásul, kizárni a csecsemőkori epilepszia lehetőségét" EEG-re. MI VAN?????? Na neeee! - és gondoltam, legjobb lesz, ha ott helyben elájulok. De két másodperccel később már nem tűnt jó ötletnek elájulni, hanem nyugiban végiggondolni a lehetőségeket. Kizárásos alapon a kölyök NEM LEHET BETEG. 

Itt elméláztam: miért is hordjuk a makkegészséges gyerekünket hülyébbnél hülyébb vizsgálatokra?? Láthatóan semmi baja, eszik, a maga módján hízik is, vidám, okos, édes, egyszerűen csak utál hason feküdni... Ha egy HASON-lattal akarok élni, azt mondom: kettőt tüsszentett és máris az országos tüdőgondozó intézet intenzív osztályán fekszünk... Hol itt a logika? Nincs nekünk jobb dolgunk, mint orvosokhoz járni?

Józan petrai eszemmel nyilvánvalóan nincs epilepsziája, sem más baja Botkónak, mégis, a gyerekorvos aszonta, menjünk, úgyhogy mentünk. Sosem bocsátanám meg magamnak ugyanis, ha az anyai ösztöneim esetleg rosszat súgnak, mégis van valami baja a fiacskának, és mi legyintettünk akkor, mikor a végére járhattunk volna. Úgyhogy elektródák a fejre fel, türelmes kisfiacska izzít, és hajrá EEG.

A vizsgálat 10 perces, ebből az első négyet méltatlankodta végig teljes odaadással. Utána már csak rutinból elégedetlenkedett, miközben fején a fura képződménnyel az apja ölében "lépkedett" (Neil Armstrong sem csinálhatta szebben, mikor Holdra szállt). A falon egyébként rettentő bizarr, fekete háttér előtt sötét színű nonfiguratív-jellegű "állatfigurák" díszelegnek, ha valaki arra jár, érdemes szemrevételezni ezeket. Én ugyan arra is kíváncsi lennék, kinek az ötlete volt egy szemmel láthatóan segítségre szoruló művész agyszüleményeit a neurológiai szakambulancia falán kifüggeszteni, pláne gyerekek közelében... de akkor szerencsére kevésbé izgatott mindez, inkább arra koncentráltam, csak legyen már vége és húzzunk innen.

Szabályosan menekülőre fogtam, mikor végeztünk. Itthon az járt a fejemben, hogy addig jár a korsó a kútra, míg végül elfelejti, hogy korsó, azaz addig keresünk valami bajt, míg tuti beleprojektáljuk a gyerekbe, hogy BETEG VAGY. Pedig EGÉSZSÉGES. Punktum.

Szerencsére tényleg az, mint kiderült, de az eredmény előtti éjszaka én zöldre aggódtam magam. Nem átallottam bőgni sem, bár ez inkább szólt a "tele a hócsukám a sok idióta vizsgálattal"-nak, mint a valódi félelemnek. Petya persze teljes szívből kiröhögött, mondván: "De szívem, nézzél már rá erre a gyerekre, szerinted így néz ki egy epilepsziás?" Miután volt szerencsétlenségem közelről látni ilyen rohamot, beláttam, hogy fölösleges parázni. A lelet szerint minden oké.

Érdekes végiggondolni viszont, hogy mikor a hasfájással vittük el a gyerekorvoshoz Botkót, meg sem hallgatott rendesen, mondván: majdnem minden kisfiú hasfájós. Viszont egy szimpla hason nem fekvéstől simán eljutott a dokinéni az egyik legdurvább csecsemőkori betegségig. Vajon ez normális???? Ha fáj valamije, azza nem kell törődni. De ha nincs baj, keressünk már egyet legalább??

Mindenesetre fura hozzáállás.

Félreértés ne essék, ha már felmerült, örülök, hogy a végére jártunk. Sőt, annak meg kifejezetten nagyon örülök, hogy elkezdtünk tornára járni Botkanccsal, ugyanis a gyógytornászunk egy tünemény. Cummancsot nem erősíteni kell, hanem gyengíteni: olyan erős, annyira feszes gyerek, hogy le kell építeni picit a schwarzeneggeri külsőből. És ugyan a kis akarnok elejétől végéig kitartóan végigkiabálja az amúgy nagyonis kellemes masszírozást és tornát, a végén mindig bealszik és hazafelé hatalmasat szundít. A TornaKriszti szerint nem is kéne járni vele hosszútávon, de mivel ártani nem árt, viszont sokat segít a fejlődésében (pl.a kezeivel szebben, finomabban tud majd fogni, koordináltabban kezd el járni, stb.), mégis szívesen hordom őt. Vasárnap költözünk, onnantól neccesebb lesz a bejárás, de sebaj. 

Teszem hozzá, a Dévényeseknek megköszöntük szépen, de nem mentünk. Itt ugyanúgy tudnak foglalkozni Botterdammal, és ráadásul ingyen van. Nem sajnálom a pénzt a gyerekemtől, szó sincs erről. De a saját pénztárcám ellensége sem vagyok: ha valami TB alapon is ugyanolyan jól működik, akkor miért ne? 

TornaKrisztinek meg majd sütünk egy fincsi egészséges tortát, megköszönve a türelmet, amivel a legkevésbé sem csendes és együttműködő Yokkermokkal foglalkozik. Nehéz pillanatok ezek az egész osztály számára... de ki mondta, hogy a Vuvuzela könnyű eset??? :D

Fogzani állítólag rendkívül hasznos dolog, ugyanis így keletkeznek az embernek a rágószervei, amiket aztán jó esetben hat éves kora körül kezd lecserélni tartósabbakra, majd úgy 25 éves koráig ezt befejezi, és utána már csak amortizálgatja a szájában csendesen. A rágószervek amiatt fontosak, hogy mindenfélét megőrölgessünk velük. Kezdetben leginkább a minket körülvevő tárgyakat, aztán később néhány szobanövényt, telefonokat, húszforintost, homokozólapátot... na és persze a kaját. Megint később kinyissuk vele a sört és megmeneküljünk rázósabb helyzetekből. Például. De egy csomó más hasznos gondolat is megFOGalmazódik az emberben, ha csak rágondol...

Igazából emiatt a fogzás örömteli esemény. Azonban el kell árulnom valamit: amíg éppen tart, nem dobja fel kifejezetten a fogzót, sőt, annak közvetlen hozzátartozóiból sem csal ki hurrázást. Legalábbis nálunk így áll a helyzet.

Kezdődött azzal, hogy a hasfájás még be sem fejeződött, vagy ha igen, akkor újraindult, mint frissítések telepítése után a gondos vindóz. Párhuzamosan a lábhuzogatós, vígan pukizós résszel Yokkermokk őrületes nyálcunamit zúdított ránk napjában több tízszer, ami miatt általában pelenkáig át kellett burkolni. A napi öltöztetések maximuma (nem számítva az átpisilések és egyéb nem kívánatos szennyeződések miatti motivációt) ha jól emlékszem, 5. És akkor még nem volt ilyen hideg! Ugyanis, amióta beköszöntött a fogvacogtató ősz (már akinek van hozzá mit vacogtatni ugye...), sokkal több rétegbe kell Őcummancsságát csomagolni, ha kitesszük a lábunkat 32 négyzetméteres főhadiszállásunkról - márpedig ez igen sűrűn előfordul. A több réteg ruha pedig mégtöbb vuvuzelázást alapoz meg, ami miatt napjaink jónéhány százaléka telik feledhetetlen "ölele"-vel. 

Sebaj, a nyálcunami nem a legmélyebb pontja a fogzásnak. Miután több liter yokkernyálat kerülgettünk egy ideje, újabb epizóddal gazdagodott sorozatunk: a rágicsálással. Eleinte csak a saját öklét próbálgatta a gyerek a szájába, majd nem sokkal később a miénket, mígnem rájött, hogy igazából oda bármi beilleszthető, ha elég ügyes. Ezért sajátos kalandjáték vette kezdetét a Frankel Leó úton: Anya, szerezd vissza! a címe, és bármire vonatkoztatható, ami a Töki 1 méteres sugarában előfordul. Nagyon komolyan veszem a feladatom, így szereztem már vissza olajozó korongocskákat, hajgumit, távirányítót, és minimum kétszer a telefonomat is. 

A fogzás harmadik ismérve a fura állagú és szagú végtermék produkálása. Jelentem, ez is megvolt, pillanatokon belül likvidáltam a lakásból, és ennél többet nem kívánok írni róla, mindenki higgye el, hogy a dolog kipipálva. :)

Fogzás közben az ember igazából eléggé ráér. Úgyhogy közben van egy csomó kihasználatlan ideje, amit a leghasznosabb dolgokra igyekszik fordítani, például tüdőedzegetésre, szülőfoglalkoztatásra, zöldet kakilásra, cunamizásra, hangosan veszekedésre, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem. Amikor a hangulat a tetőfokára hág, és már bőven szólnak a darázskürtök, anya megérkezik a kuruzslószerrel*. (*kuruzslószer: olyan, a fájdalom enyhítésére, a nyűgösség kiküszöbölésére patikában beszerezhető készítmény, amelyet gyógyszerészek varázsoltak össze és árulnak, de igazából csak pénzt csinálnak belőle, mert valószínűleg úgysem segít).

A csodaszerek használatáról

A kuruzslószer fajtái: golyócskák, kúpok, zselék, ráolvasás.

A golyócskák-at minimális forralt vízben kell feloldani, ami jó kis elFOGlaltság, mivel nem FOG egykönnyen elolvadni, az szinte biztos. Úgy negyedórát biztosan elpepecselünk vele, úgyhogy FOGjunk hozzá minnél előbb! Ha mégis feloldódik, fecskendőbe szippantva közelítsük meg vele ordibáló gyermekünket, és igyekezzünk minnél hatékonyabban belespriccelni a szájába. A műveletet némileg könnyíti, hogy a gyereknek még nincs, vagy csak nagyon kevés a FOGa, így annak kerítésén nem kell keresztülügyeskedni a fecsit. Ismételjük meg ezt naponta háromszor, és várjuk a hatást.

Előre szólok, hogy nem segít! Úgyhogy lássuk, mit tudnak a kúpok. Mivel homeopátiásak, valószínűleg ugyanolyan halovány hatásfokkal bírnak, mint a golyók. Azonban a leírásban olvasható, hogy használatukkal eleinte a tünetek erősödése tapasztalható, ezért egyenlőre jegeljük a kúp témát végső nekikeseredés esetére. 

A zselék előnye, hogy ha már úgyis a kezünket rágcsálja a Cummadék, arra rákenve könnyen be lehet juttatni a szájába, és mivel finom, sokat cummog is rajta. Mégis, nekem az az elméletem, hogy ami finom, az nem lehet hatékony, mivel úgy zárja ki ez a két dolog egymást, mint egyszobás lakás a fiacska mélyalvását. Persze meggyőzhető lennék én az ellenkezőjéről, ha. De nem, mivel még csak a szikráját sem tapasztalom a hatékonyságnak.

Ráolvasás: állítólag hasznos. Sosem fogom kipróbálni.

--------------------------------------------------------

A borostyánlánc viszont sokaknak bejött, mi is szeretnénk kipróbálni, de valahogy eddig még nem került rá sor. Pedig szép is, ki is néztük már, de azt gondoltuk, ráérünk. Hát, kedves Pató Petra és Péter, ezt elkényelmeskedtétek! Költözés után az első dolgotok legyen láncreakcióba lépni!

Addigis, marad a reménykedés, hogy hamar kibújnak a fogak, ugyanis egyelőre egyetlen eggyel sem büszkélkedhet a fiacska. Viszont szépen fehérlik és keményedik az ínye, úgyhogy hamarost ünnepelhetjük az elsőket, ez tuti :)

És vígasznak álljon itt a genetikailag rossz, így már lassan csak ex-sajátfog-állománnyal rendelkező  barátnőm íméljének pár sora: Fogzik?? Óóó, bárcsak én is fogzanék! Egymás után jönnének elő... nagyon bírnám!...

Ugyehogy :)

Korábban sem keseregtem, hogy kevés barátom van, de a kisfiamnak rengeteg ismeretséget köszönhetek.

Megmondom a valót: azt gondoltam, hogy a terhes nők szemellenzősök, csak egy dologra tudnak koncentrálni, lila köd lepi el a homloklebenyüket, és dögunalom velük cseverészni. Úgyhogy terveztem 8 és fél hónapig dolgozni, majd az utolsó két hétben beszerezni mindent és pikk-pakk szülni. 

Ehhez képest, a melót a második hónap végén abba kellett hagynom. És ami a legkiakasztóbb: egyáltalán nem bántam! Egyetlen percig sem unatkoztam otthon, végre volt időm főzni, kísérletezni az ízekkel, már amit terhes gusztusom még elbírt... Üres perceimben, amikor épp nem bőgtem valami hidd el, nagyon meghatón, akkor egy fórumra irogattam, ahol velem egyidős várandós csajok beszélgettek egymással. Lassanként egyre többet árultunk el magunkról, és mivel zártkörű a traccsparti, mostanra a legbelsőbb gondolatainkat sem szégyelljük megosztani egymással. Ebben a topicban 30 állandó taggal azóta is megvitatjuk, hogy jézusom, az enyém még nem fogzik, viszont túl hamar felült, és különben is, szerintetek normális, hogy a gyerekorvos legyintett arra a 3 pöttyre a fenekén?? :)

Szóval, van miről értekezni, és nagyon megnyugtató, hogy van kikkel. Olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak, hasonló gondokkal, egyidős kölökkel, és mégis rengeteg féle színes egyéniség egy véletlen találkahelye lett a fórum. Valószínűleg az életben nem ismerkedünk meg, ha nem épp egyszerre esünk teherbe, és nem ugyanarra a topicra kattintunk rá... De biztosan nem véletlen, hogy ezek a lányok-asszonyok ugyanúgy igénylik a beszélgetést, mint én, és komolyan, sosem hittem, hogy ennyire meg lehet szeretni embereket pusztán netes ismeretség alapján :) Nem beszélve arról, hogy van, akivel tökvéletlen ugyanaz volt a szülészorvosunk is, és van olyan is, akivel ugyanott, totál egy napon szültünk :) Igazán otthonos volt az a 3 nap szülés után, mert egy régi ismerőssel dumáltam végig, és az elsők között lehettem, akik találkoztak a kisbabájával :)

A terhességi cukor, ha jobban belegondolok, több jót hozott az életembe, mint rosszat. De komolyan! Már a terheléses vizsgálaton összehozott a jósorsom két hasonló cipőben járó kismamával, akik közül az egyik szerencsésen megúszta a cukor témát, a másik pedig állandó partnerem lett a hétfői diabetológiai jelenéseken. Szerencsére csak én küldtem inzulint, de a biztonság kedvéért a diétázókat is hetente számon kérik mindennapi vétkeikről... úgyhogy majdnem minden alkalommal lehetőségünk nyílt - a többi, ott megismert és szintén nagyon jófej nővel együtt - egy kiadós rendszerszidásra és tapasztalatcserére. Később már nem csak ebben a témában hívtuk egymást, és mivel azonos dokihoz járunk, majdnem sikerült együtt szülnünk! :) 

A cukormizéria miatt egy hétig tartottak fogva a MÁKkórház börtönében, a gyönyörű nevű terhespatológiai osztályon. Az első két nap borzalma után kimerészkedtem a kantinba, ahol meglepetésemre nyitott, kedves és változatos sorsokkal hozott össze a véletlen. Az egyik kismama gyerekkori cukorbetegség miatt, a másik hármasiker terhességgel, a harmadik nyiladozó méhszájjal, a negyedik túlhordás miatt, az ötödik toxémia gyanúval érkezett, és a közös bennünk, hogy senki sem tudta, meddig lesz ott és mivel üsse el az időt, csak azt, hogy nagyon szeretne szabadulni végre. Nem szép része is volt ennek az egy hétnek, de mostanra felülírta az agyam, úgyhogy már csak a késő estig vihogva országvárosozós, napközben csecsemőosztályra átlátogatós, friss kisbabázós, vagy a cinikusan "diétás" menüt fikázós pillanatokra emlékszem nosztalgiával. És arra, hogy két nappal a szabadulásom után örömmel rohantam vissza babanézőbe, mert megszületett Barbi kislánya :) 

Miközben a terhespatológián feküdtem, kaptam telefonhívást a fórumos lányoktól, sőt, Petya írt nekik, hogy még élek, és minden oké velünk. És aggódott értünk Andi, a diabetológián megismert kismama is. Így érnek össze a szálak...

Alapból rendkívül mizantrópnak tartom magam, és csak akkor ismerkedem új emberekkel, ha kedvem van hozzá. Ha nincs, nagyon elutasító és undok tudok lenni. De a Botkóra várakozós időben kinyíltam, és örömmel beszélgettem hasonló cipőben járó sorstársakkal, és milyen hatalmas szerencsém, hogy így tettem!

Elmondhatatlanul értékes ismeretségektől fosztottam volna meg magamat. Megkockáztatom: barátságoktól. Olyan emberek, olyan nők virtuális vagy tényleges (majdnem ugyanaz!) társaságától, akik hihetetlen módon gazdagították az életemet. 

A játszótéren cseverészésről azt gondoltam, nem az én műfajom, és biztos döguncsi lesz majd... de ezek után komolyan azt hiszem, hogy érdemes a gyerekre hallgatni: ahová ő visz, ott csakis jófejek teremnek :)

Újra Vigan Tol-juk.

Azaz, tol-nánk, mivel az alábbi levél tartalmával ellentétben mégis nehézségekbe ütköztünk, de erről majd alább...

--------------------------------------------

"Kedves L**** P****! 

A Vigantol 20000 NE/ml belsőleges oldatos cseppek kivonásával feltett kérdésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet OGYI/39207-5/2010 iktatószámú – a Vigantol 20 000 NE/ml belsőleges oldatos cseppek egyes tételeinek kivonásáról szóló - határozata kijavításra került, mivel az indokolás megfogalmazása félreérthető volt.

A Vigantol 20 000 NE/ml belsőleges oldatos cseppek (OGYI-T-1608/01) készítmény egyes gyártási tételeiben - amely tételek Magyarországon nem kerültek forgalomba - nyomnyi mennyiségű, a cseppentő gumi részéből kioldódott idegen anyagot mutattak ki, amely azonban nem jelent egészségügyi kockázatot. 

Mivel ez a minőségi probléma fennállhat a határozatban felsorolt gyártási tételek esetében is - amelyek Magyarországon forgalomba kerültek -, ezért elővigyázatosságból, figyelembe véve a leginkább érintett korcsoportot is, rendelte el az OGYI a kivonást.

A kijavított határozatot honlapunkon is megjelentettük, és az alábbi linken olvasható:
http://www.ogyi.hu/dynamic/vigantol39207_5_2010_1.pdf

Hangsúlyozzuk, hogy a minőségi eltérés egészségügyi kockázatot nem jelent, ezért a felhasználóknál lévő egységek tovább alkalmazhatók.

Ezen a héten már a gyógyszertárakba kerültek az új gyártási számú Vigantol készítmények(gyártási szám:111545), amelyek már műanyag feltéttel rendelkeznek, tehát nem gumicseppentősek. A Merck cég(gyártó cég) képviselője elmondta, hogy lehetőség van a patikákban kicserélni a felbontott gumicseppentős készítményeket   új gyártási számú készítményekre. 

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet  hivatalos közleményét a Vigantol készítménnyel kapcsolatban  a honlapunkon találhatja meg a Hírek,aktualitások cimszó alatt:
http://www.ogyi.hu/nyitooldal/

Üdvözlettel:

dr. Horváth Veronika"

----------------------------------------------------

Eddig a levél. A dőltbetűs kivastagított résszel ellentétben, egyáltalán nem cserélik ki a gyógyszertárak a Vigantolt, szóval ne dőljön be senki ennek az álhírnek.

Viszont, íme egy cikk, ami szintén ezzel foglalkozik: http://www.origo.hu/tudomany/20101014-nem-veszelyes-a-vigantol.html

Akárhogy is legyen, én nem tudom jószívvel beadni Botkónak ezt a cuccot... Inkább feliratom újra. De mindenki cselekedjen, ahogy jónak érzi :)

Nyilván rengetegen kíváncsiak a nagyszerű és népszerű Cummancs mindennapjaira. A méltán kedvelt sztárt a saját otthonában kérdeztük magánéletéről:

"- Nagyrabecsült Cummancs, azt már többször hallottuk, hogy Ön nem kifejezetten részesíti előnyben az éjszakákat alvás szempontjából a nappalokkal szemben. Vajon mi ennek az oka?

- Köszöntöm a kedves olvasókat. Kérem, írja bele a cikkbe, hogy nemigen van időm válaszolgatni az újságíróknak, de most kivételt teszek, mert tarthatatlan, hogy minden nap ennyien zaklatják anyát telefonon, ő meg vígan cseveg, ahelyett, hogy engem, csakis engem szórakoztatna...

Nostehát, az éjszaka ugyebár... Hallatlanul unalmas és hosszú, teljesen sötét napszak. Minden épeszű lény igyekszik érdekesebbé tenni. Az én tuti módszerem, hogy legkésőbb a hajnali 3 órai kajcsi befejeztével meglepem anyáékat: mikor azt hiszik, hogy visszaalszom, teljes szájszélességgel telibevigyorgom őket :) Szerintem kevés dolog szórakoztatóbb ennél, bár az igazsághoz tartozik, hogy ők időnként furán reagálnak... Mindenesetre onnantól igen vidám rész jön: felváltva kalimpálgatok anya és apa kezei között, hurcolják a fenekemet ide-oda a lakásban, sőt, néha sikerül egy kis izgalmat is belecsempészni a hajnalokba azzal, hogy a hálózsákot totál összepisilve teljes kültakarócserét hajtsanak végre rajtam. A múltkor azzal is megleptem őket, hogy totálkárosra gyalogoltam a hálózsákom bélését. Anya kedvenc majmos zsákja volt ugyan, de idővel kiheveri majd a krízist.

- Reméljük... Ha már a ruházkodásra terelődött a szó, mennyire szeret Ön öltözködni? 

- Nagyon szeretem a ruhákat, főleg a felvevés okoz akkora boldogságot, amit kifejezni nem tudván, gyakran sírom el magam örömömben. Ilyenkor anya is úgy örül, hogy néha eltűnődünk: nem kellene mégjobban hangot adni ennek a vidámságnak? Egyedül a szomszédok néznek furcsán, de én tudom, hogy csak irigyek. 

- A fürdőzés is a kedvenc időtöltései közé tartozik már a kezdetektől...

- Így van, ha fáradt vagyok, akkor különösen jól kihasználható hangterjedelem próbálgatásra. Mivel anya állítólag újra fog énekelni nemsokára, segítek neki gyakorolni: én izzítom a vuvuzelákat, ő meg inkább énekel, mert úgy gondolja: csak a vuvuzelákat ne... Így aztán az olajozástól a fürdésen-pelusozáson és vacsorán át anya csak nótázik szépen, én meg elégedetten szenderülök álomba, hogy ma is sikerült jót tennem vele. Bár apa állítólag ma vesz egy hajót (az nemtommi, de olyan lelkesen beszél róla, hogy kezd felvillanyozni engem is a dolog).

- Mi a véleménye a cumiról?

- Arra a sárga nyelű izére gondol, amit cummogáshelyettesítőnek használok? Elég gagyi, először nem értettem, mit kell csinálni vele, de kitartó gyakorlással mostmár sokáig tudom rágicsálni. Nem kifejezetten rajongom érte, anya cicije kategóriákkal jobb játék, bár ő váltig állítja, hogy az nem cummogásra való. Hahaha, hiszi a piszi, mikor apát is folyton lebuktatom játék közben... 

- ...öööööö... 

- Nem, nem ő. Én. Most beszélgessünk rólam. Különben is, mindig inkább rólam legyen szó, oké? Ha naphosszat rólam van szó, meg velem foglalkozás van, akkor is kevés. Most például új programot találtam ki: fogzás. Úgy kell csinálni, hogy az ember sok nyálat csinál, amit bugyborékozva cunamizik ki a szájából, és ezzel napi 5-6 alkalommal ad okot a teljes kültakarócsere nevű másik programra. Mikor az éppen zajlik, simán lehet közben hangosan örülni, boldogan sírni az örömtől, és ezzel máris változatosabb a napunk. És ez még mind semmi: a fogzás nem merül ki ennyiben. Aztán jön csak a java! Lehet például jajgatni, ennek eredménye, hogy anya hozza a fogínykenőcsöt. Irtó fini, ezért jóval sűrűbben jajgatok, mint indokolt. És ha ez is megvolt, még mindig ott a feloldott golyók szájbajuttatása című újabb kedvelt műsor. Egyedül a kúp nevezetű résztől irtózom, úgyhogy addig nem szoktam kitartani a vuvuzelákat.

- ...értem...

-  ...nagyon gáz dolog a kúp, senkinek nem ajánlom...

- És az hogy lehet, hogy még mindig a szülei ágyában szeret aludni?

- ...a múltkori oltás után sem csíptem... Bár az a tűvel izélgetés sem semmi...

- Igaz, hogy az apja emiatt már képtelen normális, hosszanti helyzetben aludni az ágyon?

- Erre a kérdésre csak az ügyvédem jelenlétében válaszolok!

- Szóval igaz... Mit gondol, meddig tartható ez az állapot? 

- Tiltakozom!

- Nem gondolja, hogy ideje lenne lassan pár perc szabadidőt hagynia a szülőknek?

- Anyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!........... Leeeeeeee, leeeeeeeeeeee, ölele...

- Köszönjük az interjút.

Lássuk, mitől "gyönyörű" egy újdonsült anyuka...

Előszöris, az egész napos strapától derékszögben behajlik, annyira be van állva a dereka. Mindez annak ellenére, hogy soha azelőtt nem volt derék- vagy hátfájós.

Aztán, a szoptatástól hullik a haja, így a homloka kétoldalán (mit szépítsük) teljesen kikopott, és feljebb is annyira ritka a szőrzet, hogy minimum valami halálos betegségnek néz ki, vagy annál is sokkal rosszabbnak. Én ezt a jelenséget "Mikiegerezés"-nek hívom. Mentségére szóljon, hogy már nőnek az új hajak. Most egy centisek, tíznél jubilálunk. És egyelőre nem tudom eldönteni, hogy melyik nézett ki butábban: mikor kopaszodtam, vagy most, hogy babahajak nőnek rajtam. Mondjuk egy ideig egyre jobban "hajaztam" a Tökire, de aztán ez szerencsére elmúlt.

A friss mama, hogy legyen teje, szénhidrát és kalóriadúsan táplálkozik, minek következtében rohamosan hízni kezdett, és ez nem csak amorfosodáshoz vezet, hanem egyúttal mozgásképtelenséghez is. A vad hormonális változások hatására arca pattanásosodik, de ez legalább nem új jelenség. Viszont továbbra sem szép, és most arcot  napoztatni sincs idő/lehetőség. 

A csudafitt kismami keblei a szoptatástól eleinte őrülten szexik voltak... Most is vadítóak, de ezt a hatást nem férfiemberre gyakorolják, hanem a tulajdonosra, aki láttukon elmélázva időnként sikítófrászt és/vagy sírógörcsöt kap a tükör előtt. Na jó, nem ennyire durva a helyzet, de legalább a melleim sosem voltak a legszebb 10 testrészem között (a kezeim ujjaira szerencsére semmilyen hatással nem volt a szülés:) )

A kicsi mami szeme körül gyönyörű karikák jelentkeznek: legyen a nevem mától Alice Cooper! Viszont, hogy kompenzáljak is, ügyes ráncosodással leplezem a beesettséget. (Újabban szemránckrémet használok, jesszus!)

A nemrég szült nő ruhatára trendi és szexi cuccokból igencsak mínuszos, erőteljes vákuum tapasztalható a méretben pont jó ruhák területén is. A terhesnacik derékban már nagyok, a korábbiak lassan kicsik lesznek, ha nem állok le a zabálással. Új textíliák vásárlása nem lehetetlen, viszont a ruhapróba (időhiány miatt) teljesen kizárt, úgy meg nyúljon mellé inkább a Holleanyó.

Hát nagyjából így áll a mérleg. Csodálom, hogy a fogaim még megvannak... És hogy még van férjem :)

Baj, ha ide most nem csatolok képet? :D

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim: Újra van min aggódni.

Az OGYI visszahívta a forgalomba került Vigantol cseppek (=D vitamin) egy részét, mivel a hivatkozott gyártási tételekben "nyomnyi mennyiségű, a cseppentő gumi részéből kioldódott idegen anyagot mutattak ki (...)".

Ihol az információ: http://www.ogyi.hu/dynamic/vigantol39207_5_2010_1.pdf

Állítólag nem jelent biztonsági kockázatot. Állítólag. De ha elővigyázatosságból mégis visszahívták, akkor elővigyázatosságból most hagy ne adjam be a sajátunkat (ami naná, hogy szerepel a felsorolt gyártási sorszámok között) a Cummadéknak! Utóvigyázatosságból meg egyelőre drukkolok, hogy tényleg ne legyen nagyobb baja a gyereknek tőle annál, minthogy anyája pár napig izgul picit (má' megin').

A gyógyszertárakban mindenesetre hiánycikk a cucc (tudom, mert egyik kedvenc időtöltésemnek hódolván tegnap feltérképeztem a környék készleteit, azaz "készen-nem-leteit"...).

Mindenesetre a történés cselekedetre serkentett, így billentyűzetet ragadtam és betűt hánytam az OGYI-nek.

Hogyaszongya:

"Országos Gyógyszerészeti Intézet

Tisztelt Gyógyszerminőségi Főosztály!